Hankó Balázs: A kormány 2025-öt a fiatalok családalapítási évévé szeretné tenni
ĀA kormány harminc családpolitikai intézkedéssel segít minden élethelyzetben anyagi biztonságot és garanciát adni a családoknak
ĀA kormány harminc családpolitikai intézkedéssel segít minden élethelyzetben anyagi biztonságot és garanciát adni a családoknak
ĀA harmadik gyermek érkezésével száz százalékban kifizetik a család fennálló babaváró-tartozását, és az édesanyák hitelét elengedik
ĀA kormány egyik fontos családpolitikai célja az otthonteremtés támogatása, ebben számíthatnak a bankok együttműködésére is
ĀA lakosságszám egymillióval nőtt február 8. óta
ĀA kormányzat 21 pontból álló gazdasági akcióterve is segíti a családokat
ĀZsigó Róbert: A szülők két gyermek esetében már plusz négy nap pótszabadságot kapnak
ĀKoncz Zsófia: Újra igényelhető támogatás
ĀAz eredmények bemutatása mellett a konferencián a hozzászólók javaslatokat is megfogalmaztak
ĀAz otthonfelújítási program a kistelepüléseken élőkre fókuszálna
ĀA kormány által nyújtott illetékkedvezménnyel 84 ezer család jutott otthonhoz, míg a jelzáloghitel csökkentésével 58 ezren takarítottak meg milliókat
ĀA szülőknek az első baba érkezésével adó- és járulékkedvezmény is jár
ĀMára harmincnál is több támogatási forma segíti a családokat
ĀA miniszterelnök közösségi oldalán jelent meg új videó
ĀA kormány továbbra is elkötelezett a munka és a magánélet összehangolása mellett
ĀOktóber 1-jétől több tízezer speciálisan adózó önfoglalkoztató számára válik egyszerűbbé a csok plusz, a falusi csok és a Babaváró támogatás igénybevétele
ĀA miniszter a felsőoktatási modellváltásról és a kibővített családtámogatásokról beszélt
ĀA legfrissebb módosítás a speciálisan adózókat és az őstermelőket érinti
ĀA magyar elnökségnek az a célja, hogy egy új európai versenyképességi megállapodást hozzon tető alá
ĀMost először azok a szülők is igénybe vehetik, akik gyermeküket önkormányzati fenntartású bölcsődében helyezik el
ĀIdén január és június között összesen 21 210 pár kötött házasságot, szemben a 2023 azonos időszakában regisztrált 20 897 házasságkötéssel
ĀBeneda Attila: Fontos a kiszámíthatóság
ĀGyakran hangsúlyozzák, hogy a gyermekvállalás a legszemélyesebb közügy. Az előbbi miatt a gyerekvállalással kapcsolatos döntést csak a szülők hozhatják meg
ĀA családok biztosak lehetnek abban, hogy a jobboldali kormányzat számára a család érték
ĀA gyerekvállaláshoz békére és biztonságra van szükség
ĀA kormány meghosszabbítja a határidőt 2026. július elsejéig
ĀRengeteg család él a lehetőséggel
ĀVegyük górcső alá a családok, a gyermekvállalás néhány olyan elemét, ahol a gazdasági szempontok mellett a mentális szempontok is erősek
ĀBeneda Attila: A család és a gyermekvállalás érték a társadalom számára
ĀAz OECD megkongatta a vészharangot a nyugati világot sújtó gyermektelenség miatt
ĀKiemelt jelentőségű kitörési pont lehetősége rejlik abban, hogy a fiatalok a jelenleginél korábban hagyják el a szülői otthont, kössenek házasságot, vállaljanak gyermeket