Áder Jánosnak adták át az első Pásztor István-díjat
ĀAz új díjat Áder Jánosnak és Tomislav Nikolicnak ítélték
ĀAz új díjat Áder Jánosnak és Tomislav Nikolicnak ítélték
ĀMindez növekvő fogyasztással is társul
ĀA világ élelmezésének hetvenöt százalékát tizenkét növény és öt állatfaj biztosítja
ĀÁder János szerint a kulcsszó az alkalmazkodás, mert az aszályos évek ismétlődni fognak
ĀÁder János: 2013-ban úgy vezényelték le az árvizet, hogy emberi életben nem szenvedtek kárt
Ā„Velünk van, a szívünkben él tovább” – írta Németh Szilárd
Ā„Amióta az ember először nyomta meg az exponáló gombot, a jó fotós másként lát, mint a többiek”
ĀKék bolygó: A gyerekek pszichés állapota is javulhat
ĀÁder János korábbi államfő Czimber Kornéllal, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettesével beszélgetett
ĀA gyár termékeinek teljes mennyiségét öt évre előre lekötötték
Ā„Vissza kell térni a természetes anyagokhoz”
Ā„A vízfogyasztás megkétszereződött, az energiafogyasztás megháromszorozódott”
ĀMegjegyezte: Ma hiányzik a diplomáciai háttérmunka
ĀAz informatikai szektornak óriási a környezeti lábnyoma
Ā1950-ben 2,5 milliárd ember élt a földön, 2022-ben meghaladta a nyolcmilliárdot
ĀA fejlődő országokban még ma is a szennyvíz nyolcvan százaléka tisztítatlanul kerül vissza a víztestekbe
ĀA '46 és '64 között világra jötteket baby boomereknek hívjuk
ĀSzavai szerint sem a regionális, sem a globális hatalmi vetélkedés nem segíti a vízválság megoldását
ĀÁder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a SopronFest programsorozat részeként vett részt a beszélgetésen
ĀA szervezett több mint 1600 gyermeknek, fiatalnak és családjaiknak nyújtott segítséget
ĀA klímaváltozás hatását leginkább a vízen érezzük
ĀHangsúlyozta, hogy mind lelkileg, mind egészségügyi és politikai szempontból is fel kell készülni egy lehetséges következő járványra
ĀÁder János közlése szerint egy év alatt a világon 57 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik
Ā2024-ben várhatóan 63 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik globálisan
ĀKardinális kérdése az elektromos energia tárolása
ĀÁder János volt államfő vendége ezúttal Gianni Annoni olasz étteremtulajdonos volt
ĀA klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük majd
ĀAz ügyről a feljelentő testvére, Áder János volt köztársasági elnök tájékoztatott