De mi van a reflektorfény után? (219.) Arcok. Arcok tegnapelőttről. Ma már szinte ismeretlenek, tegnap, tegnapelőtt meg mindennap velünk voltak. Sportolók, játékosok, versenyzők, edzők, akiket a sport emelt fel, akik a sportot felemelték, aztán egy idő után kikoptak sportéletünkből, csendben élik mindennapjaikat. Ilyen sportembereket kerestünk meg, és sorozatunkban igyekszünk bemutatni, hogyan élnek, mi lett velük.
Több mint fél évszázad alatt a páston és a pást mellett is rengeteg mindent elért Kovács Tamás. Kardvívóként világbajnok, olimpiai bronzérmes lett, szövetségi kapitányként pedig irányításával felnőtt– és utánpótlás vívóink 154 érmet nyertek világ– és Európa-bajnokságokon. A magyar vívósport kiemelkedő alakja két éve megbántva távozott a kardválogatott éléről, s ma már nem szívesen látott vendég a még mindig imádott sportágában.
– Mit szól ahhoz, hogy kilenc év után ismét egyszemélyes lett az irányítás, újra szövetségi kapitány felel az egész válogatott felkészüléséért?
– Egy-egy eredménytelen világverseny után szokás, hogy az irányítási rendszeren változtatnak. A lipcsei világbajnokság után mi javasoltuk, hogy térjünk át a fegyvernemenkénti szakmai vezetésre. Az idei gyengécske vb után pedig az egyszemélyes vezetésben hisznek. Mindkét rendszert az eredmények minősítik.
– Miért nem pályázott a kapitányi tisztségre?
– Felesleges lett volna. Bár jó programot dolgoztam volna ki a sikeres olimpiai kvalifikációra és a riói felkészülésre, de a jelenlegi vezetéssel nem tudnék együtt dolgozni. Szerintem ugyanis, amióta az állam kiemelten támogatja az olimpiai sportágat, nem politikusokra vagy sportágat szponzoráló bankárokra, hanem a víváshoz értő elnökre van szükség.
– Ha visszanéz az elmúlt hetven évre, isteni ajándéknak vagy büntetésnek tekinti, hogy beleszületett a vívásba, hiszen édesapja a hatszoros olimpiai bajnok kardvívó, Kovács Pál volt.
– Mindenképpen ajándék, mert csodálatos sportág versenyzője, majd szakmai vezetője lehettem. Apám nem erőltette rám a vívást, ezért először teniszeztem. Bátyám, Attila sikerei csábítottak le tizenöt évesen a Vasas vívótermébe. Először a kitűnő hangulat tetszett meg, majd jöttek a sikerek is. Két év múlva már első osztályú kardvívó voltam.
– Volt kitől örökölnie a tehetséget. A három kardvívó Kovács versenyzett egymás ellen?
– Nem, mert apám 1960-ban, negyvennyolc évesen, a római olimpia után befejezte a versenyzést. Attila és apám viszont vívott egymás ellen Hatvanban, az országos bajnokságon. Apám győzött, Attila negyedik lett.
– Három olimpián csapatban két bronzérmet nyert. Volt kapitányként hogyan látja, miért nem sikerült győznie?
– Ennek több oka is volt. Talán a legdöntőbb, hogy számomra a vívás nem érvényesülési lehetőség, hanem szerelem. Nem szerettem sokat edzeni, de imádtam versenyezni. Számomra izgalmas játék volt az egész. Ha szorgalmasabb lettem volna, akkor bizonyára nyerek olimpiát. Egy gyerekkori tüdőbetegség miatt a hosszú világversenyek döntőire elfáradtam, valószínűleg ezért nem nyertem egyéniben világbajnokságot, pedig öt fináléba bejutottam.
– Mennyit változott a kardvívás az elmúlt negyven évben?
– Rengeteget. Nagyban befolyásolta, hogy bevezették a gépi találatjelzőt. Sokkal atletikusabb, gyorsabb lett a vívás, amelyben meghatározó a fizikai erőnlét és a lábmunka. Úgy is lehetne mondani, ma már nem ésszel és kézzel, hanem lábbal lehet nyerni.
– Sokat szidtuk a Nemzetközi Vívó- szövetség volt elnöke, a francia Rene Roch újításait, de egy európai sportból világsportágat alkotott.
– Valóban, el kell ismerni, hogy a vívás Európa mellett Ázsiában, Amerikában és Afrikában is népszerű sportág lett. Ki gondolta volna, hogy kínai, japán, dél-koreai és amerikai világklasszisokat láthatunk a páston. Mindez persze azt jelenti, hogy amíg néhány évtizede négy-öt csapat küzdött az érmekért egy-egy világversenyen, napjainkban már tucatnyi tartozik az élvonalhoz. Tehát hatalmas a konkurencia.
– Kitől örökölte, hogy mindig őszintén elmondja a véleményét, amellyel viszont érdekeket és személyeket sérthet?
– Apámtól a szókimondást nem örököltem, mert ő nagyon diplomatikusan fogalmazott. Ezért is lehetett a nemzetközi szövetség alelnöke. Már versenyzőként is elmondtam a véleményem, nem is lettem a legendás kapitány, Bay Béla kedvence.
– A pekingi sikertelen olimpia után úgy nyilatkozott, hogy a baloldali kormány utazási irodát csinált a Magyar Olimpiai Bizottságból.
– Nem volt igazam? Éppen az azóta bekövetkezett pozitív változások bizonyítják, hogy a kritikám jogos volt. A MOB sportigazgatójaként már 2007-ben javasoltam, hogy az állami pénzelosztás egycsatornás legyen. És hányszor hangoztattam, hogy nagyobb állami támogatás nélkül az olimpiai sportágak elsorvadnak. Végre 2010-ben jött egy olyan kormány, amely kiemelten kezeli a sportot.
– Ennek pozitív hatását sportvezetőként már nem élvezheti, mert két éve elküldték a válogatottól. Nem bánta meg, hogy a szövetség elnökéről azt nyilatkozta, hogy dilettáns?
– Nem, mert személyesen is tapasztaltam, hogy politikusként szakmai kérdésekbe is bele akar szólni. Nagy fájdalmam, hogy jobboldaliként évtizedekig küszködtem az elvtársakkal, és most, amikor jobboldali kormányunk van, éppen akkor kerültem körön kívülre. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a tavalyi világbajnokságra megjelent Parádriposzt című önéletrajzi könyvemet kitiltották a Syma csarnokból, ahol be akartuk mutatni és árusítani a vb alatt.
– Jár vívóversenyekre?
– Csak ritkán, mert oda jutottunk, hogy régi tanítványaim, kollégáim sem szívesen beszélgetnek velem, mert tartanak a retorziótól. Még örökös klubomban, a Vasasban sem lehettem szakosztályelnök, nehogy emiatt hátrány érje a vívókat.
– Nem gondolt arra, hogy hetvenegy évesen hátradől a karosszékben, és nem emészti magát a magyar vívásért?
– Megtehetném, de nálam a vívás szerelem, és amíg valaki szerelmes, addig nem adhatja fel. Hála Istennek, fizikailag és szellemileg is jó állapotban vagyok, ezért ha kapok feladatot, örömmel elvállalom. Szerencsémre a kisebb családom, feleségem, két lányom és három unokám sok boldogságot jelent számomra. A tizenöt éves Lili vív, természetesen a Vasasban. Úgy látom, tehetséges. A tizennégy éves Benjamin pedig kitűnő atléta.
– Ezek szerint nem elégedetlen, ha visszanéz az eddig megtett útra?
– Csodálatos életem volt, amiben nagy szerepe van a családomnak és a vívásnak. Kétszer állhattam dobogón olimpián, világbajnok voltam, s amire büszke vagyok, hogy irányításommal a magyar kardcsapat három olimpián egy arany– és két ezüstérmet nyert, valamint kapitányságom alatt lett olimpiai bajnok Szabó Bence és Nagy Tímea. Sok mindent átéltem, túléltem, azért bízom abba, hogy tehetek még a magyar vívásért.
Pályakép
Kovács Tamás. Született: 1943. március 20., Budapest. Egyesülete: Vasas (1958–1978).
Legjobb eredményei: olimpián csapatban bronzérmes (1968, 1972), egyéniben hatodik (1972). Világbajnokságokon csapatban 1 arany– 4 ezüst– és 3 bronzérem. A vívóválogatott szövetségi kapitánya (1986-2000): négy olimpián 3 arany-, 3 ezüst– 4 bronzérem, világbajnokságon 15 arany-, 9 ezüst-, 16 bronzérem a mérleg. 1981–2006 között a Magyar Vívószövetség elnökségének tagja, ahol főtitkárként (1981–86), szövetségi kapitányként (1987–2000) és technikai igazgatóként (2001–2006) dolgozott. 2007. január 1-jétől 2011. február 1-jéig a MOB sportigazgatója volt. 2011. február 1-jétől 2012. május 15-ig a magyar kardvívó-válogatott szövetségi kapitánya.
