Egy friss kutatás, tegyük hozzá, mert fontos, hogy magyar – az ELTE Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak új eredménye – arra világít rá, hogy a kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat.
A szakemberek kimutatták, hogy a kutyák nem automatikusan reagálnak: amikor visszafogják a viselkedésüket, agyi aktivitásuk az emberi önkontroll idegrendszeri jellegzetességéhez hasonló mintázatot mutat. Mivel a kutyák életciklusa gyorsabb, mint az emberé, ugyanakkor hasonló környezetben mozognak, továbbá a társas és fizikai kihívásaikban sincsenek nagy különbségek, ezért az egyes fejlődési folyamatok és az életkorral összefüggő tényezők hatékonyabban vizsgálhatók, mint az embereknél. Mindez azért is fontos, mert az embereknél a homloklebeny működésének zavarai az ADHD-ban és az abnormális testsúlygyarapodásban is szerepet játszanak, és ha a kutyáknál mérni tudják a homloklebeny hasonló szerepét, az lehetővé tenné egyes viselkedési és idegrendszeri hasonlóságok feltárását. Leegyszerűsítve, amikor a kutyák elé odateszik az ételt, ám azt mondják, hogy „nem szabad”, az hasonlatos kihívást okoz, mint amikor az ember több évtizednyi dohányzás után megpróbál szakítani a cigarettázás szokásával, és tudatosan visszafogja automatikus vágyait.
Erre a szintre persze hosszú tanulási folyamat útján jut el a kutya és az ember is, amiben döntő szerepe van a „nem szabad” kifejezésnek. Manapság ugyan a korlátozást elvető nevelési módszer ezt igyekszik háttérbe szorítani, ám megkerülhetetlen, hiszen hiába is próbáljuk elmagyarázni egy – a járással éppen csak megbarátkozó – kisdednek, hogy a konnektorba ne nyúljon, mert az ott lappangó láthatatlan feszültség és áramerőség kombinációja az élettel összeegyeztethetetlen következményekkel jár, ennek megértése számukra – kivételes eseteket leszámítva – lehetetlen vállalkozás. Nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy mikortól is válik a cseperedő gyermekben a „nem szabad” korlátozása önfegyelmen alapuló reakcióvá, gyanítom ez a gát a határtalan szabadság felületes értelmezése okán egyre bizonytalanabb. Gondosan, már az első KRESZ-vizsga előtt az agyunkba vésik, hogy a piros az tilos, ennek ellenére nap mint nap találkozhatunk olyanokkal az utakon, akik erre fittyet hánynak, és ad abszurdum a keresztbe érkező kamionnal sem foglalkoznak. A szomorú helyzetért pedig aligha okolhatjuk a magyar diákok lesújtó PISA-eredményeit, amelyen belül éppen a szövegértés sikeressége a leginkább lehangoló, a beidegződésekkel kortól függetlenül tudatosan akarunk szakítani, és ennek csapdájában is csupán mosolygunk a következményeken. Nemrég a dugóban bosszúsan felvetettem a kereszteződésben a torlódás miatt lehorgonyzott autósnak, hogy miért hajt bele a kereszteződésbe, amikor látja, hogy nem tud továbbmenni, hiszen az egész városban ezért alakulnak ki a dugók; akkor kedélyesen megnyugtatott, hogy teljesen igazam van. Ettől persze miatta továbbra is reménytelenül ácsorogtunk, semmi nem változott.
A túlélés és az alkalmazkodás szempontjából nemcsak az számít, mit teszünk, hanem az is, hogy képesek vagyunk-e bármikor megállítani azt. Persze, az is lehet, hogy mindez nem akaratlagos, a homloklebeny evolúciója okozza. Ezért is jelentenek komoly reménységet a kutyákkal folytatott kutatások, hátha azt is sikerül feltérképezni a kutatóknak, hogy az egyszer megtanult törvényszerűségeket miként tarthatjuk be örökre.
