Fehéroroszország helyzete az orosz–ukrán háborúban 2026 őszére meglehetősen különös. Alekszandr Lukasenka rendszere továbbra is Oroszország egyik legfontosabb szövetségese, az ország területet, katonai infrastruktúrát és stratégiai hátországot biztosít Moszkvának, miközben a fehérorosz hadsereg továbbra sem vonult be közvetlenül Ukrajnába.
Lukasenka tehát nem semleges, de láthatóan igyekszik meghúzni egy határt: támogatni Vlagyimir Putyint anélkül, hogy saját katonáit tömegesen beküldené a háborúba. Ez az egyensúlyozás egyre nehezebb, miközben Minszk az Egyesült Államokkal is óvatos közeledésbe kezdett.
Fehéroroszország szerepe már a teljes körű invázió első napjaiban meghatározó volt. 2022 februárjában Oroszország fehérorosz területről is indított támadást Ukrajna ellen, többek között a Kijev elleni hadműveletekhez. Lukasenka azóta is engedélyezi, hogy az orosz hadsereg fehérorosz katonai létesítményeket és gyakorlótereket használjon, a két ország rendszeresen tart közös hadgyakorlatokat, és orosz taktikai nukleáris fegyvereket is telepítettek Fehéroroszország területére. Moszkva és Minszk katonai együttműködése tehát jóval túlmutat egy hagyományos politikai szövetségen.
Van azonban egy határ, amelyet Lukasenka eddig következetesen nem lépett át: nem küldte a fehérorosz hadsereget Ukrajnába harcolni. Idén nyáron ezt ismét nyilvánosan hangsúlyozta, amikor fehérorosz katonáknak azt mondta, senki nem fogja őket „ebbe a vérfürdőbe” küldeni. Júniusban pedig azt mondta, hogy Fehéroroszország nem akar az ukránok ellen harcolni, és figyelmeztette Kijevet is, hogy ne próbálja belerángatni országát a közvetlen háborúba.
Ez jól mutatja Lukasenka és Putyin érdekeinek egyik fontos különbségét. Lukasenka számára Oroszország létfontosságú politikai, gazdasági és biztonsági partner, ugyanakkor egy közvetlen fehérorosz–ukrán háború kockázatai elsősorban Minszket terhelnék. A fehérorosz vezető ezért támogatja Moszkvát, de többször egyértelművé tette, hogy nem akarja saját katonáit az ukrajnai frontra küldeni. A Kreml júniusban külön cáfolta azt a sajtóértesülést is, amely szerint Moszkva nyomást gyakorolna Minszkre a háborús részvétel kiszélesítése érdekében.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy Fehéroroszország ki tudna maradni a konfliktusból. Ukrajna éppen ellenkezőleg látja a helyzetet. Kijev azzal vádolta Minszket, hogy fehérorosz területen lévő jelátjátszó infrastruktúra segítette az orosz drónműveleteket, valamint kifogásolta a határ közelében zajló út-, lőszer- és üzemanyag-infrastruktúra fejlesztését. Lukasenka ezzel párhuzamosan azt állította, hogy ukrán képviselőkkel is folytak egyeztetések Minszkben, és hangsúlyozta, hogy megállapodást szeretne, nem pedig közvetlen fehérorosz–ukrán háborút.
A viszony ennek ellenére tovább romlott. 2026 júliusában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala arra kérte az ukrán főügyészt, vizsgálja meg, van-e jogalap büntetőeljárás indítására Lukasenka ellen. Az ügy egy emigráns fehérorosz ellenzéki szervezet beadványából indult, amely többek között az Ukrajna elleni orosz agresszió támogatásával és ukrán gyermekek Fehéroroszországba szállításával kapcsolatban fogalmazott meg vádakat. Lukasenka korábban azt állította, hogy a gyermekeket átmenetileg, a háborús traumából való felépülés érdekében fogadták be.
Közben Fehéroroszország gazdasági jelentősége is nőtt Oroszország számára. Az országnak két nagy olajfinomítója van, amelyek orosz kőolajat dolgoznak fel, majd benzint, dízelt és repülőgép-üzemanyagot értékesítenek vissza Oroszországba. Ez 2026-ban különösen fontossá vált, mert az ukrán támadások több orosz olajipari létesítményt értek, és Oroszországban üzemanyag-ellátási problémák alakultak ki. Vagyis Fehéroroszország nemcsak katonai, hanem gazdasági hátországként is értékes Moszkvának.
Ennek természetesen komoly ára van. Az Európai Unió Fehéroroszországot kifejezetten Oroszország háborújának támogatása miatt is szankcionálja. A jelenlegi uniós rendszerben 310 személy és 46 szervezet szerepel szankciós listán, a korlátozásokat pedig 2026 februárjában újabb egy évvel, 2027. február 28-ig meghosszabbították. Az intézkedések a pénzügyi, kereskedelmi, energetikai, közlekedési, technológiai és védelmi szektort is érintik, és több elemük lényegében az Oroszországgal szembeni szankciókat tükrözi.
Az EU ráadásul 2026 júliusában tovább szigorított. Bővítették azoknak a termékeknek a körét, amelyek exportját korlátozzák, mert hozzájárulhatnak a fehérorosz katonai és technológiai képességekhez, és újabb importkorlátozásokat is bevezettek. Már 2025 júliusától külön vámok vonatkoznak egyes orosz és fehérorosz mezőgazdasági termékekre és műtrágyákra is. Fehéroroszország számára ez különösen érzékeny, mert a kálium-műtrágya hagyományosan fontos exporttermék.
Itt azonban 2025–2026-ban érdekes változás kezdődött: Lukasenka megpróbált valamelyest nyitni Washington felé. Donald Trump amerikai kormányzata a politikai foglyok szabadon engedéséért cserébe fokozatos szankcióenyhítést ajánlott. Amerikai közvetítéssel 2025 közepe óta több száz fogvatartott került szabadlábra, miközben Washington több korlátozáson is enyhített. 2026. szeptember 15-én Trump megbízottja, John Coale ismét Minszkben tárgyalt Lukasenkával, és az Egyesült Államok ígéretet tett arra is, hogy megpróbálja felszabadítani a fehérorosz állam több tízmillió dollárnyi befagyasztott pénzeszközét amerikai bankokban.
Egy nappal később Fehéroroszország újabb 25 fogoly elengedésébe egyezett bele további amerikai szankcióenyhítésért cserébe. Washington következő célja több száz további fogvatartott szabadon bocsátása. Ez azonban egyelőre nem jelent geopolitikai fordulatot: Reutersnek nyilatkozó elemzők és fehérorosz ellenzékiek is kételkednek abban, hogy Washington valóban el tudná távolítani Lukasenkát Putyintól, mert Fehéroroszország politikailag és gazdaságilag túlságosan függ Oroszországtól.
Lukasenka tehát nem szakítani próbál Putyinnal, hanem mozgásteret próbál visszaszerezni. Ez egyébként régi eleme a politikájának: számára az ideális helyzet nem feltétlenül az, hogy Fehéroroszország teljesen beolvadjon az orosz érdekszférába, hanem hogy Moszkva támogatását élvezze, miközben saját hatalma és országának bizonyos önállósága megmarad. A mostani amerikai tárgyalások is ebbe a logikába illeszthetők. Washington számára a foglyok szabadon engedése és esetleg Minsk Moszkvától való bizonyos távolítása lehet fontos; Lukasenka számára pedig a szankciók enyhítése, a befagyasztott pénzek visszaszerzése és a nemzetközi elszigeteltség csökkentése.
Putyinnal kapcsolatban ezért Lukasenka leglátványosabb eltérése nem az, hogy elítélné az orosz háborút – nem teszi –, hanem az, hogy következetesen ellenáll annak a gondolatnak, hogy Fehéroroszország saját haderejével is közvetlen hadviselő féllé váljon. Nyilvánosan békéről és tárgyalásokról beszél, közvetlen kapcsolatot tart fenn Moszkvával, de közben ukrán képviselőkkel is kommunikál, és most már Washingtonnal is üzletszerű tárgyalásokat folytat. Ez sokkal inkább taktikai különállás, mint Putyinnal való stratégiai szakítás.
Ezért Fehéroroszországot 2026 szeptemberében legpontosabban úgy lehet leírni, mint Oroszország háborújának aktív támogatója, de nem közvetlenül harcoló résztvevője. Területet és katonai infrastruktúrát biztosít Moszkvának, orosz nukleáris fegyvereket fogad be, gazdasági és katonai együttműködést folytat Oroszországgal, és emiatt maga is súlyos nyugati szankciók alatt áll. Ugyanakkor Lukasenka eddig nem küldte hadseregét Ukrajnába, és nyilvánosan azt mondja, hogy ezt nem is akarja megtenni. Közben óvatosan tárgyal Washingtonnal, mert láthatóan érdekében áll csökkenteni a szankciós és diplomáciai nyomást. Ez nem jelenti azt, hogy Fehéroroszország hátat fordítana Oroszországnak – inkább azt, hogy Lukasenka megpróbálja elkerülni, hogy Putyin háborúja teljesen magával rántsa az országát is.
