A testbeszédünk sokszor hamarabb közöl valamit rólunk, mint ahogy megszólalnánk. A testtartás, a tekintet, az arckifejezés, a kézmozdulatok, a járás vagy akár az, hogy milyen távolságot tartunk a másik embertől, mind befolyásolja, milyen benyomást keltünk. Ezekből azonban nem lehet biztosan „gondolatot olvasni”: egyetlen gesztusnak több oka is lehet. A keresztbe tett kar például jelenthet védekezést, de azt is, hogy valaki fázik vagy egyszerűen így érzi kényelmesnek.
Ami szinte azonnal feltűnik, az a testtartás és a mozgás összhatása. A felemelt fej, nyitott vállak és természetes, határozott mozdulatok általában magabiztosabb benyomást keltenek, míg az összehúzott testtartás, lehajtott fej és bizonytalan mozgás bizonytalanságot sugallhat. Nagyon erős jelzés az arc is. Az emberi agy rendkívül gyorsan reagál mások arckifejezésére, ezért a mosoly, a feszült állkapocs, az összehúzott szemöldök vagy a szemkontaktus hiánya pillanatok alatt befolyásolja a másikról kialakuló benyomást.
Különösen érdekes a szemkontaktus. A megfelelő mennyiségű szemkontaktus érdeklődést, figyelmet és magabiztosságot közvetíthet, a túl kevés bizonytalanságnak vagy érdektelenségnek tűnhet, a túl hosszú, merev nézés viszont kellemetlen vagy fenyegető lehet. Ebben ráadásul kulturális és személyiségbeli különbségek is vannak, ezért nincs olyan szabály, hogy pontosan hány másodpercig „kell” valakinek a szemébe nézni.
Sokat elárulhatnak az úgynevezett önnyugtató mozdulatok is. Feszültség esetén gyakrabban érinthetjük meg az arcunkat, dörzsölhetjük a kezünket, babrálhatunk egy tárggyal, igazgathatjuk a ruhánkat vagy mozgathatjuk a lábunkat. Ezek azonban önmagukban nem bizonyítják, hogy valaki hazudik. A testbeszéddel kapcsolatban az egyik legelterjedtebb tévhit éppen az, hogy bizonyos mozdulatokból megbízhatóan felismerhető a hazugság. A kutatások szerint erre nincs egyetlen biztos testi jel.
A testbeszédünk egy részét tudatosan irányíthatjuk. Figyelhetünk arra, hogy egyenesen álljunk, ne fonjuk állandóan össze a karunkat, forduljunk a beszélgetőpartnerünk felé, megfelelő szemkontaktust tartsunk, és ne kapkodjunk a mozdulatainkkal. Sokkal nehezebb azonban folyamatosan ellenőrizni az arc apró változásait, a hangunk ritmusát, a légzésünket és a spontán mozdulatainkat. Minél erősebb érzelmi állapotban vagyunk, annál nehezebb minden csatornát egyszerre kontrollálni.
Éppen ezért a jó testbeszéd fejlesztésének nem az a legjobb módja, hogy minden egyes mozdulatunkat megpróbáljuk megtervezni. Ettől könnyen merevvé és természetellenessé válhatunk. Sokkal hasznosabb néhány alapvető dolgot gyakorolni: nyitott testtartást, nyugodtabb mozgást, természetes szemkontaktust és azt, hogy valóban a másik emberre figyeljünk. Hasznos lehet videóra venni magunkat beszéd vagy prezentáció közben, mert gyakran csak ekkor vesszük észre a visszatérő szokásainkat – például a túl sok kézmozdulatot, a lefelé nézést vagy az állandó fészkelődést.
A legerősebb testbeszéd végül általában nem az, amelyiket tökéletesen begyakorolták, hanem amelyik összhangban van azzal, amit az ember mond és érez. Ha valaki nyugodtan, figyelmesen és természetesen van jelen, azt a környezete rendszerint érzékeli. A cél ezért nem a testünk teljes kontrollálása, hanem annak megtanulása, hogyan kommunikáljunk vele tudatosabban anélkül, hogy elveszítenénk a természetességünket.
