Assane Diop, a második generációs szenegáli bevándorló útikalauzai az élethez az Arséne Lupin regények, amelyek az „úri betörő” mulatságos kalandjait beszélik el. Csodálkozunk, ha folyton kényszert érez, hogy ellopjon valamely híres műkincset? A francia sorozat negyedik évadában egy durva hackertámadás miatt többek közt az Eiffel-torony traverzein kényszerül bravúros szökésre és rablásra, miközben a jó apa címért is hősi küzdelmet folytat.
Az első évadban, amikor Assane-t (Omar Sy) megismerjük, takarító a Louvre-ban. Látszólag az iskolázatlan bevándorlók életét éli, valójában egy elit francia iskolában végezte a tanulmányait, és már akkor is Arséne Lupin rajongója volt. Legelőször azért van szüksége az „úri betörő” tudományára, mert be akarja bizonyítani, hogy tragikus körülmények közt elhunyt apja ártatlan abban a műkincsrablásban, amelyben – gonosz tanácsra - bűnösnek vallotta magát.
Diopnak rabolnia kell ahhoz, hogy az apja nevét tisztára mossa. Később az anyjáért és a volt feleségéért kell rabolnia. Egy Lupin-rajongó életében – úgy látszik - minden nehéz helyzetre a műkincsrablás a legfőbb orvosság. De közben persze vannak fő- és algonoszok, kapzsi műkincskereskedő, vérszomjas királyhű főnemes, epigontolvaj, akik zsarolják, fenyegetik is folyamatosan.
Ha Diop figurája tinédzserként arról ábrándozott, hogy Lupin nyomán hajtson végre mindenféle képességeket követelő, a lehetetlen kísértő rablásokat, hát megkapta az élettől, ha nem is így képzelte.
A néző is megkapta a maga alulról jött, ámde mégis exkluzív figuráját, egy modern kópét, aki elbánik a gonosz gazdagokkal, a gyilkos hajlamú rendőrökkel, legyőzi az időt, a távolságot, a szabályokat, törvényeket, korlátokat, sorompókat is ügyesen kijátssza, semmi neki egy bilincs, a Szajna vagy a tenger legmélye, a szabadulás börtönből vagy bárhonnan. Hackertámadás sem állítja meg, és még abból sem lesz baja, hogy két nőt szeret, na, jó, nem teljesen egyszerre, hanem nagyjából felváltva.
Csak két dologgal nem boldogul igazán: a hétköznapi élettel és Raoullal, a fiával. Valahogy mindig akad valami, amit kizárólag rablással kell lerendezni, mielőtt majd egyszer elkezdi a rendes életet végre, és a fiúval is mindig újra nyílnak frontok, mielőtt úgy lehetnének, ahogy Assane az apjával volt.
A negyedik évadban Lupin éppen szabadulhatna a börtönből, amikor Londonból éri hackerttámadás, illetve onnan üzenget neki az ifjú és kegyetlen epigonja, egy kocka, aki újabb életveszélyes rablásba rántja bele, és mint kiderül, ez még csak egy rablássorozat szerény nyitánya.
Elképesztő magyarázatok vannak megint arra, hogy miért kell mindenki által lehetetlennek gondolt, veszedelmes úton híres műkincseket meglovasítani: másképp nem lehet lekapcsolni az életveszélyes epigont, másképp nem tudja megmenteni a lányát, másképp nem tudja megmenteni a fiát, a meggyilkolt szerelme emlékére kell végrehajtani a rablást, mert már kollégista korában is beszélt erről a kincsről, és így tovább.
A negyedik évad rablássorozat várható eredménye az, hogy az ellopott műkincsek segítségével egy különleges helyszínen, a nap kitüntetett perceiben láthatóvá válik egy térkép, amely persze újabb réges régi királyi-nemesi kincsekhez vezet. Ez már olyan tényleg exkluzív látványosság, amire mindenki kíváncsi, és a néző Lupin cinkosává válik, mert látni akarja a látomásszerűen felragyogó térképet és a titkos kincseket is, amelyeknek a nyomára vezetik az ábrándos lelkű rablókat.
A Lupin-széria filmjei sosem túlzsúfoltak, nincsenek agyon akciózva, de sosem hiányzik belőlük az exkluzív látványosság, az izgalom, a kaland, a humor, a meglepetés. Kellően levegősek és teresek ahhoz, hogy a néző már a filmidőn belül is elgondolkozzon mindenfélén, már ha nem veszi személyes sértésnek, hogy az alkotók ilyesmit feltételeznek róla, hogy szokott gondolkozni a dolgok folyásán.
A régi Arséne Lupin-filmekben és a népszerű csibészes történetekben, filmekben nem részletezték annyira, hogy a kalandok közepette mit áll ki a zseniális törvényen kívüli környezete. Persze, előfordult, hogy megölték, megkínozták, megbüntették a cinkosokat, hozzátartozókat, de inkább azon volt a hangsúly, hogy a főhős viszont megúszta, és nem azon, amin a Lupin sorozatban, hogy az évek alatt Assane szerettei a hosszú évek alatt belefáradtak abba, hogy őt folyton meg kell menteni, és folyton a saját életükből kell miatta valamit feláldozni. Azt is látjuk, hányszor kell cserbenhagynia a fiát, hányszor nem mondhatja el neki az igazságot, miközben szeretik egymást, mégis hogyan romlik folyamatosan a kapcsolatuk, hogyan sodródnak egymástól egyre távolabb.
Úgy is felmerül a kérdés, hogy áldás-e ennyi jó képesség, vagy kísértés, átok, és egyáltalán ki lehet-e szállni ebből úgy, hogy a tehetséges ember ne csapja be saját magát és a környezetét?
A filmben egy lassan formálódó, de működő mozaikcsalád képe is körvonalazódik, amelyben nem mindenki vérrokon vagy törvényes hozzátartozó, hanem van, akit az idő, a közös élmények tesznek családtaggá.
Nagyon fontos kérdés egy atomizálódott, szétzilálódott, közös értékeit vesztett társadalomban, hogy mi az, aminek a mentén az emberek kapcsolódni tudnak egymáshoz. A közös ifjúságon, vérségi kapcsolatokon túl a Lupin-regények jelentik a filmben az egyik fontos kovászt. Lupin okos és szellemes, mindig udvarias, művelt, lovagias, viszont főnemesként és várúrként nehéz anyagi helyzetben van, és ebből szabadul a rablások révén, illetve a kapzsi és kegyetlen nemesekkel kapcsolatos kritikáját is kifejezi a maga módján: rablásokkal, csípős tréfákkal.
Nem csak Assane és gyerekei bújják a Lupin-regényeket, hanem Guedira felügyelővel, a szuperrendes zsaruval is ez a közös szál, amelynek eredményeképpen Assane még zsarunak is beáll egy időre.
Mondhatnánk, hogy a Lupin négy évadát az Életrevalók című francia Oscar-díjas vígjátékban megismert, és A francia szerető című filmben is nagyot alakító Omar Sy viszi a hátán, ha nem látnánk, hogy ki mindenki és mi minden sorakozott be mögé. Assane Diop figurájában a vásári komédiák és a színpadi vígjátékok, a legendák, népmesék hőseitől a huszadik század képregény-hőseiig és zseniális filmes tolvajaiig mindenki ott van.
A színészi játékban is visszatükröződik mindez humor, széles mesélő- és játszókedv, könnyedség formájában.
Gyanítható a nyolcadik rész vége alapján, hogy lesz itt még ötödik évad is, de egy szenegáli évadot is szívesen megnéznénk, ami életszerű is lenne, hiszen sokan tényleg visszatelepülnek, vagy legalábbis szorosabbra fűzik a szálakat az otthoniakkal a többedik generációs bevándorlók közül is.
Lupin - 2026
Francia vígjáték sorozat - 48'
Rendezte: Ludovic Bernard, Louis Leterrier
8/10
