A Sziget utolsó napján furcsa kettősség költözik az emberbe.
Az egyik fele már szeretne lezuhanyozni.
Lehetőleg kétszer.
A másik fele viszont azt szeretné, ha az este soha nem érne véget.
Az egyik lábad közli, hogy az elmúlt napokban megtette egy kisebb zarándoklat távolságát, a telefonod 11 százalékon áll, a cipőd eredeti színére már csak halványan emlékszel, és valahol a hátizsák mélyén ott lapul három olyan tárgy, amelyekről fogalmad sincs, mikor és miért kerültek hozzád.
Közben mégis minden koncertből kérsz még egyet.
Mert ez az utolsó nap.
Szombaton, a 2026-os Sziget Fesztivál zárónapján már az első órákban érezni lehetett ezt a különös búcsúhangulatot. A Nagyszínpadon Sisi és bbno$ vezette fel az estét, 19.15-kor Jorja Smith következett különleges „party set”-jével, majd 21.15-től Skrillex kapta meg a fesztivál utolsó nagyszínpados sávját.
Közben néhány száz méterrel odébb a Budapest Park Stage magyar programja szinte külön fesztivált rendezett a fesztiválon belül.
És miközben mi koncerttől koncertig vándoroltunk, Gerendai Károly már mérleget vont.
„Csináltunk egy tök jó Szigetet”
Gerendai szombaton nem próbálta úgy beállítani az idei évet, mintha minden üzleti tervet sikerült volna túlteljesíteni.
Éppen ellenkezőleg.
„A legfontosabb célunk az idei rendezvénnyel az volt, hogy megmutassuk, merre akarunk tovább menni. A reakciókból azt látom, hogy ez a teszt jól sikerült, szinte mindenki kedvezően fogadta az erőfeszítéseinket. Szerintem csináltunk egy tök jó Szigetet, ami megalapozhat egy jövő évi fellendülést” – mondta Gerendai Károly, a Sziget alapítója szombaton, a rendezvény zárónapján.
A hangsúly talán nem is a „tök jó” kifejezésen van.
Hanem a teszten.
Mert 2026 tényleg kísérleti év volt.
A tavalyi, hatnapos rendezvény 416 ezres látogatószámával szemben Gerendai most 350–360 ezer körüli végső látogatottságot várt az öt hivatalos fesztiválnapon és a két különleges előnapon. A két számot ugyanakkor ő maga sem tartja egyszerűen összehasonlíthatónak.
„Tavaly ősszel hirtelen kellett átvenni a fesztivált a távozó külföldi tulajdonosoktól, utána a politikai viták miatt szűnt meg majdnem a Sziget. Tavasszal optimisták voltunk, de a remélt számoktól el fogunk maradni. A tavalyi adatokkal nem lehet összehasonlítani az ideieket, mert most csak öt napra szóltak a bérletek, igaz, volt mínusz egyedik és nulladik nap, alapvetően a nem annyira fiatal magyar közönséget célozva” – fejtette ki Gerendai Károly.
Az idei közönség 53 százaléka már magyar volt Gerendai közlése szerint.
Ez fontos szám.
Mert az elmúlt évek egyik visszatérő problémája éppen az volt, hogy a magyar látogató lassan úgy érezhette magát a Szigeten, mint egy nagyon szép budapesti Airbnb lakás tulajdonosa, amelyet valahogy mindig külföldiek használnak.
Idén ebből valami megváltozott.
A fesztivál legkitartóbb fellépője: a por
Mielőtt azonban túlságosan romantikus irányba indulnánk, beszéljünk az idei Sziget egyik olyan szereplőjéről is, amely minden nap fellépett.
Nem késett.
Nem mondta le a koncertjét.
Nem kért ráadást.
Mégis mindenhol ott volt.
A por.
Több évtizede járok a Szigetre, tehát láttam már sarat, esőt, hőséget, port, vihart és valószínűleg olyan meteorológiai állapotot is, amelynek az Országos Meteorológiai Szolgálat még nem adott hivatalos nevet.
De idén először történt meg velem, hogy maszkot vettem fel.
Nem világjárvány miatt.
Hanem azért, mert egy idő után úgy éreztem, minden levegővétellel körülbelül három gramm Óbudai-szigetet inhalálok.
A tüdőm pedig nem vásárolt Sziget-bérletet.
A szárazság és a hőség ráadásul üzletileg is megütötte a fesztivált. Gerendai szerint három tényező miatt maradt el az idei eredmény a tervektől.
„Négy hónap késéssel indulhatott el a szervezés, a jegyek eladása, miközben korábban éppen ebben a korai időszakban adtuk el bérleteink egyharmadát. A forint erősödése a külföldiek számára megdrágította a fesztivált, a harmadik elem pedig az volt, hogy a magyar jegyvásárlók körében a hatalmas kánikula és szárazság, illetve az áramellátással kapcsolatos kérdőjelek miatt egyfajta katasztrófatudat alakult ki, ami visszavetette a fesztiválozási kedvet” – fejtette ki Gerendai Károly.
A katasztrófatudat talán túlélhető.
A porral viszont tényleg kezdeni kell valamit.
Erre még visszatérünk.
Előbb azonban jött az este egyik legnagyobb meglepetése.
Jorja Smith – egy énekesnő, egy DJ, és egyszer csak betelt a színpad
19.15.
Nagyszínpad.
Jorja Smith.
A brit énekesnő produkciója már első pillantásra egészen más volt, mint amit ezen a helyszínen a nagy nevektől megszoktunk.
Nem volt mögötte hadseregnyi zenész.
Nem volt három dobos.
Nem állt tizenkét táncos katonai alakzatban.
Nem ereszkedett le az égből lángoló zongora.
A színpadon lényegében egy női DJ szolgáltatta a zenei hátteret.
Elöl pedig ott állt Jorja Smith.
Ennyi.
És néhány perc alatt kiderült, hogy ennyi bőven elég.
A Sziget már a bejelentéskor különleges, az idei fesztiválszezonban debütáló „party setként” hirdette ezt a műsort, tehát nem a klasszikus, teljes zenekaros Jorja Smith-koncertet kaptuk. Ez ráadásul nagyon is illeszkedik ahhoz, amerre az énekesnő jelenleg zeneileg halad.
Jorja Smith 1997-ben született az angliai Walsallban, és a 2016-os Blue Lights tette szélesebb körben ismertté. Két évvel később megnyerte a BRIT Critics’ Choice díját, 2019-ben pedig a BRIT Awardson ő lett a legjobb brit női szólóelőadó. Ugyanabban az évben Grammy-díjra is jelölték a legjobb új előadók között.
Azóta olyan dalokkal épített külön világot, mint az On My Mind, a Be Honest, a Little Things, a Teenage Fantasy vagy éppen a Blue Lights.
R&B, neo-soul, jazz, UK garage, elektronika, finom popérzékenység.
De ezek a műfaji címkék csak részben mondják el, mitől különleges.
Mert Jorja Smith legfontosabb hangszere egyszerűen Jorja Smith.
És volt, amikor már csukott szájjal is énekelt
A hangja ugyanis egészen különleges.
Füstös.
Meleg.
Mély tónusú, aztán váratlanul elképesztő könnyedséggel emelkedik magasabbra.
Néha pedig olyan érzésem volt, mintha már csukott szájjal is énekelne.
A fizika tanárom ezen a ponton valószínűleg jelentkezne, hogy azért ezt beszéljük át még egyszer.
De a Nagyszínpad előtt szombat este a fizikának kisebb tekintélye volt, mint Jorja Smith hangszálainak.
Volt benne valami egészen könnyed.
Nem éreztem erőlködést. Nem látszott rajta az a fajta koncertmunka, amikor az előadó minden egyes mozdulatával közli velünk, hogy tessék észrevenni, ő most nagyon intenzíven előad.
Egyszerűen énekelt.
És közben egyedül betöltötte azt a hatalmas teret, amelyet más produkciók kamionnyi technikával próbálnak elfoglalni.
Ez valószínűleg a karizma egyik legegyszerűbb definíciója.
A szépségversenyt is megnyerné, ha egyáltalán volna ilyen
És akkor most egy teljesen szubjektív zárójeles megjegyzést is vállalok.
Ha valaha rendeznének női fesztivál-előadói szépségversenyt, nálam Jorja Smith egészen biztosan dobogós lenne.
Sőt, valószínűleg az első három helyet is neki szavaznám meg.
Legfeljebb megkérnénk, hogy háromszor vonuljon fel.
De, ami sokkal érdekesebb, hogy a szépsége egy pillanatig sem vitte el a figyelmet a produkcióról.
Inkább hozzáadott ahhoz.
Nőiesség, elegancia, természetesség és elképesztően erős színpadi kisugárzás találkozott benne. Nem kellett köré látványtechnikai erődítményt építeni.
Ő volt a látvány.
A közönség pedig ezt nagyon pontosan érzékelte.
Nem egy olyan produkció volt, amelyet az ember udvariasan végighallgat, majd öt perccel később már azt nézi az alkalmazásban, hová kell továbbmenni.
Figyeltünk rá.
Maradtunk.
És amikor vége lett, az ember legszívesebben kért volna még belőle.
Ráadásul hat nappal az új albuma előtt érkezett Budapestre
A koncertnek volt még egy különleges időzítése.
Jorja Smith harmadik albuma, a What Are The Odds augusztus 21-én, vagyis mindössze hat nappal a szigetes fellépése után jelenik meg. Az egész lemezt P2J producer készítette és az énekesnő új korszakát már határozottan a tánczene felé fordítja: UK garage, grime, 2-step, funky house, soulful house és afro house keveredik rajta. Smith maga úgy írta le az anyagot, mint olyan zenét, amelynek mozgásra kell késztetnie az embert.
Innen visszanézve a szigetes minimalizmus már egyáltalán nem tűnt spórolásnak.
Koncepció volt.
Egy DJ.
Egy mikrofon.
Egy hang.
És tessék megoldani a Nagyszínpadot.
Megoldotta.
Nagyon.
Közben néhány száz méterrel arrébb újra magyar lett a Sziget
A Budapest Park Stage szombati műsora közben szinte tankönyvi példája lett annak, miért volt jó ötlet újra komoly helyet biztosítani a magyar zenének.
18.20-kor a Pál Utcai Fiúk következett – az 1983-ban, Szigetszentmiklóson alakult zenekar több mint négy évtizede a magyar alternatív gitárzene egyik meghatározó szereplője.
19.50-től jött a Blahalouisiana, amely klubzenekarból nőtte ki magát a hazai fesztiválok nagyszínpados előadójává; beat, rock, soul és indie-pop találkozik abban a hangzásban, amelynek egyik legfontosabb ismertetőjele Schoblocher Barbara karakteres énekhangja.
21.20-kor a Quimby állt színpadra. Az 1991-ben alakult dunaújvárosi gyökerű zenekart műfajilag nagyjából olyan könnyű egyetlen fiókba betenni, mint egy komplett nappali bútort egy kézipoggyászba. Rock, alternatív zene, sanzon, pszichedélia és az a különös quimbys világ, amelyből az elmúlt évtizedek egyik legerősebb magyar koncertzenekara nőtt ki. A banda saját bemutatkozása is az „újragondolt sanzontól” a gitárslágereken át a pszichedéliáig írja le ezt a zenei univerzumot.
23 órakor pedig az Analog Balaton következett, Zsuffa Aba és Vörös Ákos 2017-ben alakult budapesti elektronikus duója, amely néhány év alatt az undergroundból a hazai fesztiválok egyik meghatározó produkciójává nőtt.
És még ez sem jelentette a helyszín valódi végét, hajnali egykor Müller Péter Sziámi és vendégei vették át a stafétát a Sziget záróbuliján. A teljes szombati magyar program valóban generációkat kötött össze.
Gerendai szerint is ez volt az egyik legjobb húzás
A szervezők célja nem is volt különösebben titokzatos.
Magyar közönséget akartak visszahozni.
Gerendai szombaton lényegében ugyanarra jutott, amit a helyszínen mi is láttunk:
„Kifejezetten jó döntés volt a magyar nagyszínpad visszahozatala, szerette a közönség. Voltak idősávok, amikor a nagyszínpad headlinereivel egy időben játszó magyar zenekarok kevésbé vonzották be a nézőket, az egyaránt rock kategóriába sorolható Twenty One Pilots és a Tankcsapda párhuzamos koncertje nem biztos, hogy jó döntés volt, de akadt több ellenpélda is” – fűzte hozzá.
Ez szerintem az idei Sziget egyik legfontosabb tanulsága.
Nem attól lesz egy nemzetközi fesztivál nemzetközi, hogy eltünteti belőle a helyi kultúrát.
Éppen ellenkezőleg.
Egy holland, brit vagy francia látogató nem azért repül Budapestre, hogy egy tökéletesen steril európai fesztiválmásolatot kapjon.
Azt otthon is megkapja.
Budapestre azért jön, hogy Budapestet is kapjon hozzá.
A magyar közönségnek pedig különösen furcsa lenne úgy részt venni Európa egyik legnagyobb budapesti fesztiválján, hogy a saját zenei kultúrája legfeljebb lábjegyzetként jelenik meg.
A Budapest Park Stage ezért több volt új helyszínnél.
Gesztus volt.
És működött.
A háttérben az üzleti modell is megváltozott
Gerendaiék idén nem csak a programot alakították át.
A működtetésbe kisebbségi tulajdonosként több olyan alvállalkozót és szakmai partnert vontak be, akik a fesztivál biztonsági, technikai, vendéglátási, takarítási vagy infrastrukturális működésében eleve érdekeltek. A menedzsmentet képviselő tulajdonosi kör 70 százalékot tartott meg, a fennmaradó részen szakmai partnerek osztoznak.
Gerendai ezt így fogalmazta meg:
„Ezzel az árakra is kedvezően tudunk hatni, másrészt bejön egy plusz tudás, amivel egy korábbinál sokkal szakmaibb alapú építkezést, fejlesztést alapozhatunk meg”.
Ez első hallásra inkább gazdasági rovatba kívánkozó mondatnak tűnhet.
Pedig egy fesztiválon pontosan az ilyen háttérdöntéseket érzed meg végül abban, hogy működik-e a vécé, mennyit állsz sorba, jó-e a hang, tiszta-e a terület, van-e hová leülni és megérkezel-e egyáltalán a koncertre.
A legjobb fesztiválszervezés az, amelyiket a látogató nem vesz észre.
Csak azt veszi észre, ha nincs.
Aztán jött Skrillex
21.15-kor elérkeztünk a hivatalos Nagyszínpad-fináléhoz.
Skrillexhez.
És itt érdemes rögtön tisztázni valamit.
Skrillex nem rossz előadó.
Még csak nem is közepes.
Sonny John Moore az elmúlt másfél évtized elektronikus zenéjének egyik legfontosabb alakja. A dubstep mainstream áttörésében alapvető szerepe volt, olyan felvételek kötődnek hozzá, mint a Scary Monsters and Nice Sprites, a Bangarang, a Diplo és Justin Bieber közreműködésével készült Where Are Ü Now, vagy a Fred again.. és Flowdan társaságában jegyzett Rumble. Kilenc Grammy-díjat nyert, húsz jelölésig jutott, a Rumble 2024-ben Grammy-díjat kapott.
A Szigeten ráadásul nem először járt. 2024-es koncertje az akkori fesztivál egyik legnagyobb közönségét vonzotta, ezért szervezői szemmel teljesen érthető volt, miért került ismét a Nagyszínpad tetejére.
Skrillex közben ma már sokkal több is annál a brutális dubstep-hangzásnál, amellyel annak idején világhírű lett. A 2025-ös F** U Skrillex You Think Ur Andy Warhol but Ur Not!! <3* ismét megmutatta műfajokon átívelő produceri gondolkodását, idén januárban pedig a háromszámos Kora EP-vel egészen más, atmoszférikusabb oldalát is megmutatta.
Tehát a szakmai önéletrajzzal semmi baj.
A mi problémánk máshol volt.
Világsztárnak világsztár, azonban zárókoncertnek nálam nem működött
Nekem Skrillex egyszerűen nem volt méltó fesztiválzárás.
Ez nagyon nem ugyanaz, mintha azt mondanám, hogy rossz volt.
A basszus működött.
Az elektronikus energia működött.
A technika működött.
A mélyhangok időnként olyan határozottsággal jelentkeztek be a mellkasomba, mintha tulajdonjogot szeretnének szerezni valamelyik bordám felett.
De valami hiányzott.
Egy ötnapos fesztivál utolsó nagyszínpados koncertje számomra nem egyszerűen az utolsó előadó a táblázat alján.
Az a mondat vége.
A búcsú.
Az a koncert, amelynél a közönségnek egyszerre kellene éreznie, hogy még egyszer utoljára mindenki itt van.
Skrillexből nekem ez a közös lezárás hiányzott.
Kaptunk felkiáltójeleket.
Sok felkiáltójelet.
Csak a mondat nem állt össze.
Lehet, hogy húsz évvel fiatalabban teljesen mást mondanék.
Az is lehet, hogy pontosan ezért volt jó választás annak, aki az utolsó Nagyszínpad után még hajnal hatig tervezte az életét.
De ha az egész idei Sziget arról szólt, hogy újra több generációnak, többféle közönségnek és magának a Sziget-élménynek építsenek fesztivált, akkor én egy nagyobb érzelmi közös nevezővel búcsúztattam volna az öt napot.
És érdekes módon Gerendai ugyanazon a napon mondta ki a lényeget
Nem Skrillexről beszélt.
Hanem a teljes fesztiválpiacról.
„Sajnos egyre kevésbé működik az előző tulajdonosi kör által favorizált modell, ami arra alapult, hogy az erős fellépői névsorral el lehet adni a jegyeket, mert számos európai nagyfesztivál képes erős line-upot hozni. A Sziget jövőjét erre önmagában már nem lehet alapozni, nemzetközi szinten kellenek azok az egyéb tényezők, amelyek különlegesen vonzóvá tudják tenni a fesztivált” – hangsúlyozta Gerendai Károly.
Pontosan.
És talán ezért nem is tragédia, hogy az én személyes mérlegemben nem Skrillex lett az idei Sziget nagy fináléja.
Mert az idei fesztivál legfontosabb teljesítménye éppen az volt, hogy nem kizárólag a Nagyszínpadon zajlott.
Csütörtökön már láttuk az első jeleket
A csütörtöki tudósítás végén már azt írtuk, hogy valami megváltozott.
Több lett a bolondos figura.
Több a jelmez.
Több a performansz.
Több olyan pillanat, amikor az ember nem azért áll meg, mert az alkalmazás szerint 19.45-kor ott kell lennie, hanem mert egyszerűen valami érdekes történik előtte.
Azt írtuk:
a régi Szigeten az egyik koncerttől a másikig vezető út nem üresjárat volt. Maga is program volt.
Csütörtökön először éreztem azt, hogy ez már nem pusztán szervezői ígéret.
Szombatra ez az érzés megerősödött.
Nem tökéletes.
Nem kész.
Nem költözött vissza minden egy csapásra.
De az idei Szigeten újra volt értelme céltalanul elindulni valamerre.
És ez talán nagyobb eredmény, mint bármelyik headliner neve.
Gerendai sem egyszerűen zenekarokkal akar versenyezni
A Sziget alapítója a jövő receptjét is ebben látja.
„Akkor leszünk újra sikeresek, ha meg tudjuk erősíteni nemzetközi pozícióinkat, és ehhez újra kiépítjük korábbi, 26 országban működött képviselőhálózatunkat. Fontos, hogy már idén is tudtuk a magyar közönség felé jelezni, ők ugyanolyan fontosak számunkra” – mondta Gerendai Károly.
A Sziget mellett szerinte egyszerre kell érvként működnie az összművészeti kínálatnak, a közösségi élménynek, a fesztiválnyaralásnak és Budapestnek, mint világvárosnak.
Ez sokkal nehezebb feladat, mint leszerződtetni három világsztárt.
De hosszú távon valószínűleg értelmesebb is.
Florence + The Machine más európai fesztiválra is elmegy.
Skrillex is.
Jorja Smith is.
Budapestből viszont egy van.
És jó esetben Szigetből is.
A matek ettől még kegyetlen
A romantikus fesztiválélmény mögött persze ott vannak a számok.
A Szigetet működtető társaság 2025-ben 2,8 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, ezt a korábbi tulajdonos a megállapodás szerint pótbefizetéssel rendezte, mielőtt az új tulajdonosi struktúra átvette a céget.
Idén a „kármentesítő” vagy „befektető” évben mintegy másfél milliárdos veszteséggel terveztek, körülbelül 400 ezer látogató mellett.
A látogatószám végül nem érte el ezt.
Ezért az idei Sziget pénzügyileg nem sikertörténet.
De Gerendaiék stratégiája eleve az volt, hogy nem további költségvágással próbálják nullára reszelni a rendezvényt, hanem előbb újra értékessé teszik a terméket.
Magyarul:
előbb legyen megint jó a Sziget.
Utána próbáljon meg újra pénzt keresni.
Ez természetesen csak addig romantikus stratégia, amíg van miből finanszírozni.
A következő két év megmutatja, hogy működik-e.
És akkor vissza a porhoz
Mert bármennyire jó volt az összkép, vannak problémák, amelyeket már nem lehet „fesztiválhangulatként” eladni.
A por ezek közé tartozik.
Ha egy több évtizedes szigetjáró először jut el oda, hogy maszkot vesz fel pusztán azért, hogy a tüdeje ne váljon a Hajógyári-sziget geológiai mintagyűjteményévé, akkor ott nem kozmetikai kérdésről beszélünk.
Gerendai szerint ezen már dolgoznak.
„Abban maradtunk a főpolgármesterrel, hogy két fúrt kutat létesítenek a szigeten, és ebből egy folyamatosan karban tartott, locsolt terület alakítható ki Budapest egyik legnagyobb közparkjában, ami a fesztivál körülményeire is kedvezően fog hatni” – fogalmazott Gerendai Károly.
Ha ez megvalósul, én személyesen hajlandó vagyok ünnepélyesen nyugdíjazni az idei maszkot.
Akár bekeretezve is átadom a szervezőknek.
„Sziget 2026 – amikor a sajtó már nemcsak füldugóval, hanem légzésvédelemmel is dolgozott.”
A K-híd is új korszak elé néz
A következő Sziget egyik legfontosabb változása már a bejáratnál látható lehet.
A Budapest Közút már elindította a K-híd felújításához szükséges kivitelezői eljárást, és a tervek szerint a munka 2026 őszén kezdődhet.
Gerendai szombaton úgy fogalmazott:
„A munkálatok két éven át, két etapban fognak zajlani, jövő nyárra készül el a hídszerkezet megerősítése”.
Ha tehát minden jól megy, jövőre már egy fizikailag is megerősített kapun keresztül érkezünk egy olyan fesztiválra, amely idén saját identitását próbálta megerősíteni.
Kissé túl szép metafora.
Elveszett a Sziget varázsa?
A nulladik nap végén azt írtuk:
valamit már találtunk.
Csütörtök este ennél tovább jutottunk.
Azt írtuk, már nem nekünk kellett görcsösen keresni a régi Sziget hangulatát.
Jött szembe.
A furcsa figurákban.
A váratlan koncertekben.
A jelmezekben.
Az egyik színpadtól a másikig vezető úton.
Most, a teljes fesztivál után már valamivel bátrabban lehet válaszolni.
Igen, visszajött belőle valami.
Nem minden.
És nem mindenhol.
A lineupban voltak vitatható döntések.
A látogatószám elmaradt a tervektől.
A nemzetközi piacok egy részén tovább csökkent az érdeklődés.
A pénzügyi egyensúly még messze van.
A por pedig időnként olyan lelkesedéssel vett részt a rendezvényen, hogy lassan saját backstage-karszalagot érdemelt volna.
De történt valami fontosabb.
Megint volt karaktere a helynek.
Aztán elindultunk kifelé
Vasárnap hajnalban pedig eljött az a pillanat, amelyet minden többnapos fesztivál végén különösen utálok.
El kell indulni.
Mögöttünk még szólt a zene.
Valahol emberek tovább táncoltak.
Mások már sátrakat bontottak.
Megint volt, aki úgy nézett ki, mintha az elmúlt öt napban kizárólag energiaitalon, szereteten és egy bizonytalan eredetű szendvicsen élt volna.
Mi pedig mentünk kifelé.
Porosan.
Fáradtan.
A fülünkben még zenével.
A telefon akkumulátora élet és halál között.
És az ember ilyenkor egész nap azt várná, hogy végre hazamehessen.
Aztán meglátja a kijáratot.
És hirtelen nem akar hazamenni.
Ez a Sziget egyik legbosszantóbb tulajdonsága.
Napokig kifáraszt.
Megfőz a napon.
Beporoz.
Megjárat veled annyi kilométert, amennyiért normális ember már teljesítménytúra-jelvényt kap.
Aztán amikor végre elenged, már hiányzik.
A K-híd felé menet pedig megint ugyanaz az érzés fogott el, amely miatt ennyi év után is visszajövünk.
Tényleg megint egy egész évet kell várni?
Talán ez a legjobb mércéje annak, hogy sikerült-e az idei Sziget.
Nem az, hogy hibátlan volt-e.
Nem volt az.
Nem az, hogy Gerendaiék egyetlen év alatt megoldották-e minden problémáját.
Nem oldották meg.
Hanem az, hogy az ember a végén akar-e még belőle.
Én akartam.
Jorja Smith hangjából még egy dalt.
A Budapest Park Stage-ből még egy estét.
A furcsa figurákból még néhányat.
A céltalan bolyongásból még egy órát.
A porból mondjuk egy grammal sem többet.
De magából a Szigetből igen.
Nagyon is.
Az első cikkünkben még azt kérdeztük, vissza lehet-e hozni a régi varázst.
A nulladik napon találtunk belőle néhány pillanatot.
Csütörtökön már láttuk az irányt.
Vasárnap hajnalban pedig, amikor kiléptünk a fesztiválról, már nem az volt a legfontosabb kérdés, hogy visszatért-e minden abból, ami régen jó volt.
Hanem az, hogy ebből az újra megtalált érzésből mit tudnak jövőre továbbépíteni.
Mert a por lemosható.
A fülsípolás elmúlik.
A karszalagot egyszer csak le kell vágni.
De az a furcsa érzés, amikor kifelé menet már visszafelé vágyik az ember, sokkal nehezebben múlik el.
És most megint egy egész évet kell várnunk rá.
