Bár a történet már a kétezres évek második felében játszódik, a szerb kisváros még mindig őrzi az egykori szocializmus maradványait, a főtéren álló, szobor nélküli alapzatról a vörös csillag sem kopott még le.
Egyébként is megállt itt az élet, olyannyira kilátástalan minden, hogy a nőknek már szülni sincs kedvük ide, aki teheti, az elmegy mondjuk Németországba. Ugyanez a terve Marco volt feleségének is. Édesanyja már kerített is neki egy férfit a messzi Nyugatról. A helyi fodrász azonban nem akar belenyugodni mindebbe, vissza akarja szerezni egykori házastársát, és a település életét is szeretné fellendíteni, erre pedig az egyetlen megoldást kedvenc énekesének, Michael Jackson szobrának felállításában látja. Úgy véli, a műemlék majd vonzza a turistákat, reményei szerint felpezsdíti az idegenforgalmat is, s talán a város határában elterülő üzemen kívüli repülőteret sem kellene eladni. Marco fel is veti az ötletet a helyi tanácsban, és bár annak ellenére, hogy a lakosok többsége nem osztozik a popsztár iránti megveszekedett rajongásában, végül megszavazzák az indítványt, mivel senkinek sincs jobb ötlete, mindezzel pedig végül tényleg sikerül felkelteniük egy kisebb televíziós stáb figyelmét. Majd megjelenik az első kínai turistacsoport is, hogy megnézze az akkor még nem álló műalkotást.
Hamar kiderül azonban, hogy nem mindenki örül az énekes szobrának, a Tiszta Szerbiáért nevezetű szélsőjobboldali csoportosulás pedig gyorsan a helyszínre is érkezik, hogy hangot adjon nemtetszésének, hiszen Jacksonban a fiatalság, sőt ország-világ erkölcsének megrontóját látják, aki se nem férfi, se nem nő, se nem fekete, se nem fehér, így aztán ellenérzésüket kimutatva egy lángoló papírgalacsint hajítanak a fodrász üzletébe.
A drámaisága ellenére is van a filmnek egyfajta tipikusan keserédes kelet-európai, balkáni humora, amelyet a világnak csak ezen a részén lehet igazán érteni, pontosan ezért gyakran az arcunkra is fagy a mosoly, hiszen hiába játszódik a történet a szomszédban, ugyanígy megtörténhetne a határainkon belül is. Milliószámra találni hasonló települést hazánkban, legfeljebb ezekben nem az egykori popkirályról állítanak szobrot, hanem mondjuk Ganxsta Zolee-ról neveznek el hidat. Sok okunk egyébként sincs sokáig a vigadalomra, a film a kezdeti vidám hangulatot és fanyar humort idővel leveti magáról és egyre inkább beszűrődik az álmodozásba a komor valóság annak kicsinyességével, korrupciójával, erőszakosságával és kiábrándultságával. Ugyanakkor a Szobrot Michael Jacksonnak! mindezeket könnyed stílusban, jó adag humanizmussal és optimizmussal kezeli, mintha tényleg lenne esély a változásra. A korabeli fiatalságról éjfekete portrét festő Klip, a bosnyák háború feldolgozását és feldolgozhatatlanságát boncolgató Templom a dombon után mindenesetre Darko Lungulov (Itt is, ott is) rendezése újabb remek darabja az utóbbi években erőteljesen felfelé ívelő szerb filmgyártásnak.
Spomenik Majklu Dzeksonu
Színes, feliratos, szerb–német–macedón–horvát vígjáték, 92 perc, 2014.
Rendező: Darko Lungulov
Szereplők: Boris Milivojevic, Mirjana Karanovic, Dragan Bjelogrlic, Ljubomir Bandovic
7
