Van az a pillanat, amikor az ember egy különösen ocsmány kedd délután, amikor a lakótelepi fűtőtestben a szokásosnál is hangosabban csorog a víz, és megint fúrják valahol a betont, rákeres a Hello Kittys színvilágú fapadoséknál a Budapest–Milánó viszonylatra, és esetleg még szállást is foglal, majd rákeres a netes térképen a szállodára.
Nem mondom, hogy valahol rögzíti a keresőoldal agya, hogy mit keresett, nyilván nem, hiszen az nem lenne megnyugtató, valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy az oldal udvarias, ezért jön fel naponta tizenhat-húsz milánói szállásajánlat a következő két hétben reklámként mindenhol, és miután az ember hosszabban tartózkodott egy bizonyos országban, nyilván azért kap itthon is az adott ország nyelvén lévő reklámokat, mert a nagy tesó udvarias, és az is bizonyára véletlenül van, hogy aki túl sokat levelezik – magánfelhasználóként egy magánemberrel – például a buddhizmusról, annak a közösségi oldalon hirtelen egyre-másra jönnek fel reklámajánlatok buddhista könyvesboltokról, „buddhista tárgyakat” árusító boltokról – ó, anyám! –, majd hirtelen elkezd villogni egy akciós, kivilágítható Buddha-fej, amelyet, ha most megrendelsz, jár hozzá egy ingyen indiai mogul szakácskönyv – keleti, nem? Hát akkor meg ne kötekedjél –; az is nyilván véletlen, hogy ha az ember egyszer van olyan idióta, hogy feliratkozzon mondjuk egy nyelviskola hírlevelére, akkor onnantól naponta tizenhat levelet fog kapni a mongol konyha rejtelmeibe bevezető főzőtanfolyamokról nyolcezer per alkalom, valamint a méregtelenítő nutriajóga új időpontjairól – ha még nem találták ki, copyright –, az is rendben van, hogy ha egyszer neten vesz valamit, legyen az a valami anyacsavar, kávéfilter, ruhacsipesz, dugóhúzó vagy lenolaj, onnantól egy hétig csak anyacsavar-, kávéfilter-, ruhacsipesz-, dugóhúzó- és lenolajreklámokat fog nézni – ez mind rendben van. De azt magyarázza már el valaki, hogy milyen algoritmus szerint raknak bele egy komplett Horowitz-lemezbe a videomegosztós oldalon nyolc helyen reklámot, amely reklámok ütvefúrót, sarokcsiszoló gépet és kalapácsszettet próbálnak rásózni a júzerre. Találtatott csak egyetlen madár is, aki épp a Liszt–Horowitz-féle Consolations meghallgatása után – közben – döbbent rá, hogy neki kell egy ütvefúró? Mert ha nem, akkor valami olyasmi történik épp, mint Erich Kästner Május 35 című filozófiai alapművében, amikor az automatizált Eldoradót vezérlő rendszer meghibásodik, és elkezd megjelenni a holnaputáni újság az égen, majd a gyárak beszippantják a bőrárut és húst, majd a másik oldalon kidobálják a kész szarvasmarhát.
A magunk részéről szigorú pihenésre fognánk a nagy tesó vezérlőrendszerét, mielőtt ez bekövetkezik. És közölnénk, hogy addig sem vásárolunk ütvefúrót. Azért se. És mosómedve sem kell.
