Egy nagyszabású kínai támadás esetén Tajvan valószínűleg képes lenne komoly ellenállásra, de külső segítség nélkül nagyon nehéz lenne hosszú távon megvédenie magát.
Tajvan katonai ereje önmagában jelentős, különösen egy körülbelül 23 milliós szigetállam méretéhez képest, de alapvetően nem arra épül, hogy egy hagyományos háborúban „legyőzze” Kínát. A tajvani stratégia lényege sokkal inkább az, hogy egy kínai támadást rendkívül költségessé, lassúvá és bizonytalanná tegyen, illetve elegendő ideig kitartson ahhoz, hogy külső segítség érkezhessen. Ez azért fontos különbség, mert a kínai Népi Felszabadító Hadsereg létszámban, haditengerészetben, légierőben és rakétaerőkben is messze felülmúlja Tajvant. Kína ráadásul az elmúlt években egyre intenzívebb katonai nyomást gyakorol a szigetre, és 2026-ban is szinte mindennapos a kínai katonai jelenlét Tajvan körül. Augusztus 6-án például a tajvani védelmi minisztérium az előző napra 14 kínai katonai repülőgépet és kilenc hadihajót jelentett a térségben.
Tajvan egyik legnagyobb erőssége a rakétatechnológia és a partvédelem. Jelentős mennyiségű szárazföldről indítható hajóelhárító fegyverrel rendelkezik, és saját fejlesztésű rakétacsaládokat is gyárt. Ezekhez amerikai Harpoon partvédelmi rendszerek is társulnak. A cél az, hogy egy kínai inváziós flottának már a Tajvani-szoros átszelése közben súlyos veszteségeket okozzanak. Tajvan földrajza ebből a szempontból kedvező: egy nagyszabású partraszálláshoz Kínának több tízezer katonát, harcjárműveket, üzemanyagot, lőszert és utánpótlást kellene tengeren keresztül eljuttatnia a szigetre, miközben a szállító- és partraszálló hajók támadhatók lennének.
Szintén komoly erősség a légvédelem. Tajvan amerikai Patriot rendszerekkel és saját fejlesztésű Tien Kung – vagy Sky Bow – légvédelmi rakétákkal rendelkezik. A most zajló Han Kuang 2026 hadgyakorlaton például Tien Kung III rendszereket telepítettek Tajpej környékére. Ezeket repülőgépek és rakéták elfogására tervezték. Tajvan azonban óriási problémával nézne szembe egy háború első óráiban, mert Kína rendkívül nagy mennyiségű ballisztikus és cirkálórakétával, valamint drónokkal képes támadni. A tajvani légvédelem tehát veszélyes ellenfél, de kérdéses, hogy meddig tudna ellenállni egy tartós, nagy intenzitású rakétahadjáratnak.
A tajvani légierő szintén az ország legerősebb fegyvernemei közé tartozik. Gerincét modernizált F–16-osok, Mirage 2000-esek és saját gyártású F-CK-1 Ching-kuo vadászgépek alkotják, miközben új F–16V gépekkel is erősítik az állományt. A pilóták és a gépek komoly fenyegetést jelentenének egy támadóra, de itt különösen látványos Kína mennyiségi fölénye. Az IISS szerint Kína mára az ázsiai–csendes-óceáni térség legnagyobb alacsony észlelhetőségű harcirepülőgép-flottájával rendelkezik. Tajvan számára ezért legalább olyan fontos a repülőgépek földi túlélése, a kifutópályák gyors javítása és a gépek szétszórása, mint maga a légiharc.
A haditengerészetnél már egyértelműbb Tajvan hátránya. Vannak rombolói, fregattjai, rakétás korvettjei, gyors támadóhajói és tengeralattjárói, de Kína flottájával számszerűen nem tud versenyezni. Ezért Tajvan egyre inkább kisebb, gyors és nehezebben felderíthető eszközökre helyezi a hangsúlyt. Jó példa a Tuo Chiang osztályú rakétás korvett, illetve az, hogy a parti őrség Anping osztályú katamaránjait úgy tervezték, hogy háború esetén rakétafegyverzetet lehessen rájuk telepíteni. Ezt a képességet éppen a 2026-os Han Kuang gyakorlaton is tesztelik.
Tajvan másik fontos előnye maga a terep. A sziget keleti részét magas hegyek uralják, a nyugati part pedig sűrűn lakott és urbanizált. Egy kínai partraszállás után tehát még egyáltalán nem lenne vége a háborúnak: a kínai erőknek városokon, hegyvidéken és előre kialakított védelmi állásokon keresztül kellene továbbhaladniuk. Tajvan ráadásul föld alatti katonai létesítményeket, megerősített repülőgép-fedezékeket és hegyekbe épített infrastruktúrát is kialakított. Emiatt egy gyors kínai „lefejező támadás”, amely néhány órán vagy napon belül megbénítaná az egész államot, egyáltalán nem garantált. A mostani hadgyakorlaton ezért külön gyakorolják azt is, hogyan működjön tovább a kormányzat háború esetén, és hogyan védjék a politikai vezetést.
A tajvani haderő egyik problémája viszont a létszám és a tartalékos rendszer. Tajvan hosszú ideig egyre inkább professzionális hadseregre támaszkodott, majd a romló biztonsági helyzet miatt ismét egy évre emelte a kötelező katonai szolgálatot. Több mint százezer aktív katona mellett hatalmas névleges tartalékos állománnyal rendelkezik, de egy több százezres tartalékos rendszer papíron létező létszáma nem ugyanaz, mint ugyanennyi azonnal bevethető, jól kiképzett katona. Ezért Tajvan az utóbbi években jelentős erőfeszítéseket tett a tartalékosok kiképzésének és mozgósításának javítására.
Talán még nagyobb gyengeség a lőszerkészletek és a hosszú háború fenntarthatósága. Egy nagy intenzitású konfliktusban elképesztő ütemben fogynának a légvédelmi és hajóelhárító rakéták. Egy 2026-os CSIS-elemzés szerint egy modellezett konfliktusban Tajvan akár körülbelül egy hét alatt felhasználhatja hajóelhárító cirkálórakéta-készletét. Az amerikai fegyverszállítások késése tovább nehezíti a helyzetet: a CSIS becslése szerint az Egyesült Államok Tajvan felé fennálló fegyverszállítási hátraléka mintegy 32 milliárd dollár, amely többek között Harpoon, NASAMS és Patriot PAC-3 MSE rendszereket, illetve drónokat is érint.
Tajvan egyik legveszélyesebb sebezhetősége azonban nem feltétlenül katonai, hanem gazdasági és energetikai. A sziget erősen függ a tengeri importtól, különösen az energiaellátásban. Ezért Kínának elméletileg nem feltétlenül kellene azonnal megkísérelnie egy rendkívül kockázatos partraszállást: blokáddal vagy részleges tengeri és légi zárral is megpróbálhatná térdre kényszeríteni Tajvant. A CSIS 26 különböző blokád-forgatókönyvet vizsgáló hadijátékai szerint Kína komoly károkat tudna okozni, és az energiaellátás különösen kritikus pont lenne, bár egy blokád Peking számára sem lenne egyszerű vagy kockázatmentes művelet.
Éppen most, 2026. augusztus 5–14. között zajlik a Han Kuang hadgyakorlat, amelynek egyik fő célja pontosan ezeknek a problémáknak – blokád, partvédelem, rakétatámadások, kommunikációs zavarok és az állam működőképességének fenntartása – a gyakorlása.
Egy nagyszabású kínai támadás esetén Tajvan valószínűleg képes lenne komoly ellenállásra, de külső segítség nélkül nagyon nehéz lenne hosszú távon megvédenie magát. Különösen akkor kerülne nehéz helyzetbe, ha Kína nem egyszerűen partraszállást indítana, hanem előtte napokon vagy heteken keresztül rakéta- és dróntámadásokkal próbálná megbénítani a légvédelmet, repülőtereket, kikötőket és kommunikációt, miközben tengeri blokádot is kialakítana. A katonai erőviszonyok ráadásul tovább tolódnak Kína javára; a 2026-os japán védelmi jelentés szerint az összesített kínai–tajvani katonai egyensúly gyorsan Peking felé billen.
Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy Kína könnyen elfoglalhatná Tajvant. Egy tengeri invázió a hadviselés egyik legbonyolultabb művelete lenne: a kínai csapatoknak át kellene kelniük a mintegy 130–180 kilométer széles Tajvani-szoroson, majd megfelelő partszakaszokon partra szállniuk, miközben Tajvan rakétákkal, aknákkal, repülőgépekkel, drónokkal és tüzérséggel támadná őket. Ezután következne a sűrűn beépített tajvani területek elfoglalása. Kínának ráadásul folyamatosan biztosítania kellene több tíz- vagy akár százezer katona utánpótlását a tengeren keresztül. Emiatt még ma sem tekinthető biztosnak, hogy Kína sikeresen képes lenne megszállni a teljes szigetet.
Tajvan számára az első napok lennének döntőek. Ha sikerülne megőriznie a vezetési rendszereit, a légvédelem egy részét, a hajóelhárító rakétáit és kommunikációját, illetve megakadályozni, hogy Kína gyorsan használható kikötőt vagy nagy hídfőállást szerezzen, akkor jelentősen javulnának az esélyei. Ha viszont Peking gyorsan megbénítaná a tajvani légierőt és légvédelmet, valamint blokád alá vonná a szigetet, az idő egyre inkább Kínának dolgozna.
A legfontosabb potenciális segítség egyértelműen az Egyesült Államok lenne. Washington azonban továbbra sem vállal olyan automatikus katonai védelmi kötelezettséget Tajvannal szemben, mint például Japánnal. Ez az úgynevezett stratégiai kétértelműség egyik lényege: Kína sem lehet teljesen biztos abban, hogy egy támadás után az amerikai haderő beavatkozik-e. Ugyanakkor korábbi szakértői felmérésekben az amerikai szakértők túlnyomó többsége arra számított, hogy egy teljes kínai inváziónál az Egyesült Államok katonailag is beavatkozna. Egy friss, 2026-os CSIS-felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a szakértők 68 százaléka szerint Peking jelenleg úgy érzékeli: Washington elkötelezettsége Tajvan védelme mellett csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Földrajzilag azonban Japán lenne Tajvan számára az egyik legfontosabb ország. Japán legnyugatibb szigete, Yonaguni mindössze körülbelül 110 kilométerre található Tajvantól. Okinaván és a környező japán szigeteken ráadásul amerikai katonai erők állomásoznak. Ez azt jelenti, hogy egy háború esetén az Egyesült Államoknak nem feltétlenül Hawaiiról vagy az amerikai szárazföldről kellene minden erőt elindítania: jelentős amerikai légi, tengeri és tengerészgyalogos kapacitás már eleve Japánban található.
Japán szerepe az utóbbi időben még fontosabbá vált. Sanae Takaichi japán miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy egy Tajvan elleni kínai katonai támadás olyan helyzetet teremthet, amely Japán fennmaradását is veszélyezteti, és ez lehetőséget teremthet a japán Önvédelmi Erők alkalmazására. Éppen ez váltott ki komoly konfliktust Peking és Tokió között.
Ezért egy Tajvan körüli háború nagyon könnyen nem maradna kínai–tajvani háború. Ha például Kína azért támadná az Okinaván található amerikai támaszpontokat, hogy megakadályozza az amerikai beavatkozást, azzal közvetlenül Japán területét is megtámadná. Innentől egy sokkal nagyobb amerikai–japán–kínai konfliktus kialakulásának veszélye lenne.
A következő fontos szereplő a Fülöp-szigetek lehetne. Az ország északi része közel van Tajvanhoz, és az Egyesült Államok hozzáfér több Fülöp-szigeteki katonai létesítményhez. Ezek elsősorban logisztikai, felderítési és légi műveleteknél válhatnának fontossá. Ausztrália szintén valószínű támogatónak számítana, de földrajzilag lényegesen messzebb található, ezért az első órákban és napokban Japán és az amerikai előretolt erők sokkal fontosabbak lennének.
Európa katonailag jóval kisebb közvetlen szerepet játszana. Nagy-Britannia vagy Franciaország rendelkezik olyan haditengerészeti erőkkel, amelyeket a térségbe küldhetne, de ezek megérkezése időt venne igénybe. Az európai országok első reakciója valószínűleg politikai és gazdasági lenne, például szankciókkal és Kínára gyakorolt diplomáciai nyomással.
