Németországnak nem kell megkerülnie azt a kérdést hogy jelenleg mennyit költ honvédelemre mivel arra készül, hogy négy éven belül megduplázza a védelmi kiadásait - jelentette ki Friedrich Merz német kancellár pénteken Berlinben, a balti államok vezetővel folytatott tárgyalásait követő sajtótájékoztatón.
„Ez a legnagyobb erőfeszítés amit valaha is tettünk a védelmi képességeink megerősítése érdekében” - válaszolta Merz amikor Donald Trump amerikai elnök kijelentéséről kérdezték, amelyben „nevetségesnek” minősítette a német védelmi kiadások jelenlegi szintjét.
Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán, a jövő heti ankarai NATO-csúcstalálkozóra utalva bírálta a NATO-tagállamok, köztük Németország szerinte alacsony védelmi kiadásait. Trump szerint ennek mértéke 2014 és 2025 között jóval alacsonyabb volt, mint az Egyesült Államoké, vagy más NATO-tagállamoké.
„Amint a szövetségeseink, mi is nagyon komolyan vesszük az orosz fenyegetést és fegyverkezünk. Így már 2029-re, tehát jóval a megállapodásban rögzített határidő előtt elérjük a Hágában kitűzött, 3,5 százalékos ráfordítási értéket” - hangsúlyozta a német kancellár a bruttó hazai termékhez viszonyított, vagyis GDP-arányos védelmi kiadásokra utalva.
Gitanas Nauseda litván elnök a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy országa részt kíván vállalni az Oroszország ellen irányuló nyugati nukleáris elrettentésből, és Litvánia is lehetővé tenné, hogy nukleáris fegyverek állomásozzanak az országban. Elmondta, hogy a néhány napja benyújtott alkotmánymódosítási javaslat lehetővé tenné az erre vonatkozó korlátozás feloldását, hozzátéve, hogy az alkotmánymódosítási folyamat elindításához és a későbbi megszavazásához szükséges szövegtervezet már pénteken el is készült a litván parlamentben.
A tavalyi, hágai NATO-csúcson született megállapodás értelmében a NATO-tagállamoknak 2035-re a jelenlegi 2 százalékról 3,5 százalékra kell emelniük GDP-arányos védelmi kiadásaikat.






