
Május 1-jétől változik a menetrend
ĀAz összetett bontási és építési feladatokkal járó pályafelújítás várhatóan év végéig tart

ĀAz összetett bontási és építési feladatokkal járó pályafelújítás várhatóan év végéig tart

ĀBaleset miatt áll a forgalom

ĀCsak egy rossz mozdulat

ĀNem voltak túl műveltek a felújítók

ĀOrvosi jó tanács a piknikezés idejére

ĀAz ember csak inna egyet, és máris kész a baj

ĀA Szentatya egyik utolsó tette is jótékonykodás volt

ĀAz olasz hatóságok szerint a ravatal elé járuló hívők száma a nap folyamán várhatóan még jelentősen növekedni fog

ĀÚj szabályok léptek életbe Ferenc pápa ravatalánál
ĀA belga „kábítószergyárban” töménytelen mennyiségű tudatmódosító szert állítottak elő
ĀA pályázat már májusban megjelenik, és júniusban be is lehet adni
ĀEgy kiskorú ellen követett el szexuális erőszakot
ĀTovábbra is marad a változékony időjárás
Ā„A következő nemzedékeknek nem lesz mibe kapaszkodniuk”
Ā„Ott szeretet van, biztonság van”
ĀA kutatómunka lengyel–ukrán együttműködés keretében zajlik
ĀHullanak a nyulak az utakon
ĀAz egyházfő széles palettán mozgott a gasztronómia területén
ĀAz elkövető saját osztálytársaira támadt, egyikük életét elvette
ĀMagyarország az a hely, ahol a tanulás és a család egyszerre jelent biztos alapot az élethez
ĀSajnos hazánkban még várni kell a finomságra