Sport

Párbeszéd indult az MLSZ és a szurkolók között

Csányi Sándor MLSZ elnök korábban azt hangsúlyozta, hogy békét kötne a szurkolókkal

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt.

Párbeszéd indult az MLSZ és a szurkolók között
Párbeszéd indult az MLSZ és a szurkolók között (képünk illusztráció)
Fotó: MH/Török Péter

"A mai napon valóban elindult a párbeszéd a szövetség képviselői – Lőw Zsolt alelnök és Vági Márton főtitkár –, valamint a szurkolói csoportok között, egy kifejezetten konstruktív, pozitív találkozóra került sor. Miután mindkét fél szándéka az, hogy jobban értsék egymást és nyitottak az együttműködésre, a jövő év elején folytatódnak majd a megbeszélések" – közölte az MLSZ az M4 Sport megkeresésére.

"Valami elromlott az MLSZ és a szurkolók között, ez téma volt az elnökségi ülésen is, ezt helyre szeretnénk hozni" - fogalmazott egy hónapja és megjegyezte: felhatalmazta a főtitkárt és az alelnököt, hogy vegyék fel a szurkolókkal a kapcsolatot, mérjék fel az igényeket, nézzék meg, mit lehet teljesíteni a drukkerek követeléseiből.

Kapcsolódó írásaink