Legalább öt ember eltűnt, több tucat ház és több híd megsemmisült Nepálban, miután egy földcsuszamlás miatt kialakult természetes folyógát átszakadt, és hatalmas árhullám zúdult a környező településekre – jelentette a Reuters.
A katasztrófa a Katmandutól mintegy száz kilométerre nyugatra fekvő Gorkha körzetben történt. Egy földcsuszamlás elzárta a Budhi Gandaki folyó medrét, a felgyülemlett víz pedig később áttörte az akadályt.
Az árhullám házakat sodort el, négy hidat megrongált vagy megsemmisített, és károkat okozott egy épülő vízerőmű területén is. Több elektromos és távközlési vezeték megsérült, egyes településeken megszakadt az áramellátás.
A nepáli hadsereg közlése szerint vasárnap délutánig 49 embert, köztük egy külföldi állampolgárt sikerült kimenteni. A mentésben helikopterek és szárazföldi egységek is részt vesznek.
A katasztrófavédelmi hatóságok több körzetben figyelmeztették a folyó mentén élőket, hogy hagyják el otthonaikat, és vonuljanak magasabban fekvő területekre.
A hatóságok attól tartanak, hogy további földcsuszamlások és az áradó folyó újabb veszélyhelyzeteket idézhetnek elő. Halálos áldozatról egyelőre nem érkezett megerősített jelentés.







