Los Angelestől nem messze két hatalmas törésvonal rendszer találkozik. Egy friss tudományos modell szerint feszültségük helyenként az elmúlt ezer év legmagasabb szintjére jutott, miközben a köztük fekvő Cajon Pass olyan „földrengéskapuként” működhet, amely eldöntheti, hogy a következő nagy törés megáll vagy tovább robog Dél-Kalifornia alatt.
Nem azt állítják a kutatók, hogy megjósolták Kalifornia következő nagy földrengését.
Ennél tudományosan visszafogottabb – és talán nyugtalanítóbb – dolgot mondanak. A Szent András és a San Jacinto törésvonal egyes szakaszain ma nagyobb lehet a felhalmozott tektonikus feszültség, mint az elmúlt ezer év bármely rekonstruált időpontjában. A legérdekesebb pont pedig egy hegyi átjáró, amelyen autópálya, vasút, gázvezetékek, elektromos hálózat és optikai kábelek haladnak át.
Kalifornia alatt valami folyamatosan mozog.
Olyan lassan, hogy az ember nem érzi.
Évente néhány centiméter.
Nagyjából olyan sebességgel, ahogy a körmünk nő.
A Csendes-óceáni-lemez és az Észak-amerikai-lemez egymás mellett csúszik, határuk egyik leglátványosabb része pedig az 1300 kilométer hosszú Szent András-törésrendszer. A probléma ott kezdődik, ahol a két oldal nem tud folyamatosan elmozdulni egymás mellett. A kőzet összekapaszkodik, a lemezek azonban tovább mozognának.
A feszültség gyűlik.
Aztán egyszer elenged.
Ennek időpontját senki nem tudja megmondani.
Egy most megjelent tanulmány azonban azt állítja, hogy Dél-Kalifornia egyik legfontosabb törésrendszere jelenleg különösen érdekes állapotba került.
Ezer év történetét futtatták végig a számítógépen
Liliane M. L. Burkhard, a Berni Egyetem kutatója és kollégái a Journal of Geophysical Research: Solid Earth folyóiratban publikálták modelljüket a Szent András és a San Jacinto dél-kaliforniai rendszeréről.
Nem egyszerű földrengési statisztikát készítettek.
A kutatók körülbelül ezer év szeizmikus történetét rekonstruálták, majd egy négydimenziós fizikai modellben végig követték, hogyan változtatták meg az egyes nagy földrengések a környező törésdarabok feszültségét, hogyan épült az újra a nyugodtabb időszakokban és hogyan reagált közben a mélyebb földkéreg.
A végeredmény figyelemre méltó.
A modell szerint egyes szakaszokon a jelenlegi tektonikus feszültség elérte vagy meghaladta az elmúlt ezer évben rekonstruált legmagasabb szintet.
Fontos azonban minden szót pontosan érteni.
Ez nem azt jelenti, hogy ezer éve műszerekkel mérik a Szent András törésvonalat. A kutatók paleoszeizmológiai bizonyítékokból – többek között üledékekből, radiokarbonos kormeghatározásokból, évgyűrűkből és történeti feljegyzésekből – rekonstruálták a múlt nagy töréseit, majd ezeket építették be a modellbe.
Vagyis tudományos modellről beszélünk. Nem visszaszámláló óráról.
Van azonban egy hely, amely különösen érdekli a kutatókat
Cajon Pass.
Elsőre csak egy hegyi átjáró Dél-Kaliforniában, Los Angelestől északkeletre.
Geológiai szempontból azonban jóval több ennél.
Itt kerül egymáshoz közel a San Andreas és a San Jacinto törésrendszer. A mostani kutatás szerzői ezért egy rendkívül szemléletes fogalmat használnak rá:
earthquake gate, azaz földrengéskapu.
A kapu bizonyos állapotokban „bezárhat”, egy nagy törés elér hozzá, de nem tud tovább terjedni a másik rendszerre.
Máskor viszont „kinyílhat”.
És akkor egészen más történet kezdődhet.
1812-ben kinyílt. 1857-ben bezárult
A kutatókat éppen a történelem vezette erre a gondolatra.
Az 1857-es, a Richter skálán mintegy 7,9-es magnitudójú Fort Tejon-földrengés a Szent András egyik legnagyobb ismert dél-kaliforniai eseménye volt. A törés több száz kilométeren futott végig, ám a Cajon Pass térségében megállt, és nem terjedt át a San Jacinto rendszerére.
1812-ben viszont más történt.
A kutatásban alkalmazott történeti rekonstrukció szerint a Wrightwood-eseménynél a ruptura (latinul: törés) átjutott a csomóponton, és mindkét rendszer részt vett benne.
Innen eredezhető a kérdés:
Mitől nyílik ki a kapu?
A modell egyik válasza az, hogy nemcsak az egyes törések abszolút terheltsége számít. Az is döntő lehet, mennyire kerül egymáshoz közel a két rendszer feszültségi állapota.
És jelenleg éppen ez történik.
A számok, amelyek miatt felkapták a fejüket
A kutatók számításai szerint 2025-re a San Jacinto Bernardino-szakaszán a modellezett Coulomb-feszültség 3,6 megapascalra nőtt. A szomszédos Szent András Mojave South szakaszán 2,8 MPa, az észak-san-bernardinói részen pedig 1,8 MPa értéket kaptak.
Önmagában egyik szám mellé sem lehet odaírni, hogy „ennél következik be a földrengés”.
A földkéreg nem kazán, amelyen piros vonallal jelölik a robbanási nyomást.
A kutatókat inkább az aggasztja, hogy több szegmens egyszerre került történetileg magas és egymáshoz közelítő feszültségi állapotba, egy olyan konfigurációba, amelyhez a múltban több törésre kiterjedő események is kapcsolódtak.
Burkhard ezért úgy fogalmazott: a rendszer kritikusan terhelt állapotban van. Ugyanabban a közleményben azonban rögtön hozzátette, hogy a tanulmányból nem lehet megmondani, mikor történik meg a következő nagy földrengés.
Ez a mondat legalább olyan fontos, mint maga a figyelmeztetés.
Holnap? Ötven év múlva? Senki nem tudja
A földrengéstudomány egyik legfontosabb határa éppen itt húzódik.
A kutatók tudnak veszélyt becsülni.
Valószínűséget számítani.
Törésvonalakat feltérképezni.
Feszültséget és földmozgást modellezni.
A nagy földrengések pontos időpontját azonban ma sem tudják megjósolni.
Az USGS UCERF3 modellje a Los Angeles-i régióra egy harmincéves időablakban 60 százalékos valószínűséget közöl legalább 6,7-es magnitúdójú földrengésre. Legalább 7-esre 46, legalább 7,5-esre pedig 31 százalékot. Ezek hosszú távú regionális kockázati számok, nem azt jelentik, hogy a mostani kutatás hirtelen elindított valamiféle földtani visszaszámlálást.
Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a Szent András körül évtizedek óta külön iparága van a „Big One”, vagyis a Nagy Földrengés közeledtét hirdető jóslatoknak.
A tudomány ennél prózaibb.
És komolyabb.
Mert a „kapu” fölött fél Kalifornia helyezkedik el
A Cajon Pass történetének van egy másik oldala, amely talán még nyugtalanítóbb.
Nem lakatlan hegységről beszélünk.
Az USGS leírása szerint a térségben a Szent András-törés fölött halad át az Interstate 15 autópálya, vasúti pálya, nagynyomású gázvezeték, nagyfeszültségű elektromos hálózat, vízvezeték és optikai infrastruktúra.
Vagyis ugyanaz a földtani csomópont, amely meghatározhatja egy jövőbeli ruptura tovább terjedését, Dél-Kalifornia egyik infrastrukturális ütőere is.
Itt válik a geológia hétköznapi kérdéssé.
Nem az számít csupán, hány épület remeg meg.
Hanem hogy van-e víz.
Áram.
Gáz.
Internet.
Közút.
Vasút.
És hogy működnek-e ezek akkor is, amikor egyszerre milliók próbálják használni őket.
Az amerikaiak már lejátszották, mi történne
Az USGS és a California Geological Survey még 2008-ban elkészítette az úgynevezett ShakeOut Scenario modellt, amelyben azt vizsgálták meg, mi történhetne egy hipotetikus, de geológiailag reális 7,8-as földrengésnél a déli Szent András mentén.
A számítás akkor körülbelül 1800 halálos áldozattal és 213 milliárd dollár gazdasági veszteséggel számolt. A modell több ezer sérültet, tüzeket, közműkárokat és hosszú gazdasági fennakadásokat vetített előre.
Ez sem jóslat.
Nem azt jelenti, hogy a következő földrengés pontosan ilyen lesz, és a 2008-as gazdasági becslést sem lehet mai kárprognózisként kezelni.
Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy megmutassa a léptéket.
Egy modern metropolisz földrengéskockázata ugyanis már nem kizárólag geológiai kérdés. Rendszerkockázat.
A Szent András nem figyelmeztető bomba és éppen ezért veszélyes
Van valami emberileg nehezen befogadható a földtani időben.
Ha egy hurrikán közeledik, látjuk a műholdképen.
Ha folyó árad, mérjük a vízszintet.
Ha erdőtűz terjed, követhető a front.
A Szent András más.
Évtizedekig látszólag nem történik semmi.
Közben a Csendes-óceáni-lemez tovább halad az Észak-amerikai-lemezhez képest. A törés egyes részei zárva maradnak, a deformáció pedig felhalmozódik.
A csend ezért nem feltétlenül megnyugtató.
De nem is visszaszámlálás.
Talán ez a mostani tanulmány legfontosabb üzenete.
Nem az, hogy „jön a nagy földrengés”.
Kaliforniában nagy földrengések geológiai értelemben előbb-utóbb mindenképpen lesznek.
A kérdés inkább az, hogy amikor megérkezik a következő, meddig képes végigfutni a törésen.
És erre most egy különös hegyi átjáró irányította rá a kutatók figyelmét.
Egy hely, ahol két törésrendszer közelít egymáshoz.
Ahol autópálya, vasút, vezetékek és kábelek szelik át a tájat.
És ahol a föld mélyén lehet egy láthatatlan kapu.
A tudomány ma még nem tudja megmondani, mikor nyílik ki.
De egyre jobban érti, mi történhet, ha egyszer mégis kinyílik.
