Átlagosan naponta körülbelül 12 hajó haladt át a Hormuzi-szoroson múlt héten. Ez a háború előtti forgalom körülbelül tizedének felel meg. A Perzsa-öböl régiójának országai nagy mennyiségű olajat és csebített földgázt szállítanak a Hormuzi-szoroson keresztül.
A Focus.de cikke szerint, az Egyesült Államokban egyre több politikus és elemző kezdi megkérdőjelezni a Hormuzi-szoros korábbi, szinte megkérdőjelezhetetlen stratégiai jelentőségét. A Perzsa-öblöt az Ománi-öböllel összekötő keskeny tengeri átjáró évtizedeken át a világ egyik legfontosabb olajútvonalának számított, hiszen a globális kőolaj- és cseppfolyósított földgáz-kereskedelem jelentős része haladt át rajta. Az iráni–amerikai feszültségek miatt a szoros lezárásának lehetősége rendszeresen felhajtotta az olajárakat és világgazdasági aggodalmakat keltett. A cikk szerint azonban Washingtonban ma már sokan úgy vélik, hogy az Egyesült Államok energiahelyzete alapvetően megváltozott, ezért a szoros esetleges blokádja kevésbé lenne súlyos csapás Amerikára, mint korábban. Az amerikai palaolaj-forradalom következtében az ország jóval kisebb mértékben függ a közel-keleti olajimporttól, miközben az ázsiai gazdaságok – különösen Kína, India, Japán és Dél-Korea – továbbra is erősen rá vannak utalva a Perzsa-öbölből érkező energiahordozókra.
A cikk hangsúlyozza, hogy a „jelentéktelenné vált” kifejezés nem azt jelenti, hogy a Hormuzi-szoros elvesztette volna globális szerepét. A világpiaci olajárakat egy esetleges lezárás továbbra is erősen befolyásolná, ami közvetve az amerikai gazdaságra is hatással lenne. Inkább arról van szó, hogy az Egyesült Államok stratégiai szemlélete változik: Washington már nem feltétlenül akarja ugyanazzal az intenzitással és költséggel garantálni a szoros biztonságát, mint a korábbi évtizedekben. Egyes amerikai döntéshozók szerint a térség energiabiztonságának fő haszonélvezői ma inkább az ázsiai importőrök, ezért nekik is nagyobb szerepet kellene vállalniuk a tengeri útvonalak védelmében.
Ez a gondolkodásmód összefügg azzal a szélesebb amerikai külpolitikai törekvéssel, amely a Közel-Kelet helyett egyre inkább az indiai–csendes-óceáni térségre és Kína feltartóztatására helyezi a hangsúlyt. A cikk ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy a Hormuzi-szoros körüli katonai feszültség továbbra is rendkívül veszélyes, és egy komolyabb konfliktus nemcsak az olajárakat emelhetné meg, hanem a globális kereskedelmet és a pénzügyi piacokat is megrázhatná. A vita tehát nem arról szól, hogy a szoros fontos-e a világnak, hanem arról, hogy mennyire létfontosságú még az Egyesült Államok számára, és mekkora terhet hajlandó viselni a biztonságának fenntartásáért.
