
Átmeneti lassuló dinamika a Richter harmadik negyedévi bevételeiben
ĀA gyógyszeripari bevételek 7 százalékkal, 669 milliárd forintra nőttek 2025 első három negyedévében

ĀA gyógyszeripari bevételek 7 százalékkal, 669 milliárd forintra nőttek 2025 első három negyedévében

ĀA legmagasabb inflációt Törökországban mérték

ĀJelentős az előrelépés

ĀGyors vasút, sok haszon

ĀMagyarországnak sikerült megőriznie pénzügyi stabilitását, ahogy azt többek között az elmúlt hónapokban stabilizálódott forintárfolyam is jól mutatja

ĀDúl az iparfejlesztés

ĀNem a lopásra

ĀAz eurót reggel hét órakor 388,37 forinton jegyezték az előző esti 388,20 forint után

ĀA Versenyképes Járások Program pályázatai erősítik a települések közötti párbeszédet
ĀHangsúlyozta V. Németh Zsolt
ĀSzeptemberben közel 33,2 milliárd forintot költöttek az emberek
ĀA szibériai olajat érinti a legsúlyosabban
ĀVilágszínvonal Magyarországon
ĀA támogatások kifizetése folyamatban van
ĀA kormány támogatást nyújt azoknak, aki tud és akar dolgozni
ĀA nehézségek ellenére is
ĀEgy százalék alatt az önkéntes nyugdíjpénztárak költsége
ĀÚj korszak kezdődhet a háromgyermekes anyák életében
ĀAz euró hét órakor 387,38 forinton állt a hétfő esti 387,40 forint után
ĀTiltólistán az ukrán agrártermékek
ĀÚj üzemcsarnok épül, ennek nyomán háromszorosára nő a gyártási kapacitás