Belföld

Kijött a Mohácsi-hídról szóló határozat

Beindult a spórolás

Megjelent a Magyar Közlöny csütörtöki számában a Mohácsi új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat megvalósításának felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, amelynek értelmében meg kell vizsgálni a 2-szer 1 forgalmi sávos keresztmetszetre csökkentés lehetőségét.

Kijött a Mohácsi-hídról szóló határozat
Mohácsi-híd megvalósítására még várni kell
Fotó: AFP/Attila Kisbenedek

A határozat megállapítja, hogy a korábbi forgalmi és megvalósíthatósági tanulmányok alapján a Mohácsi új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat 2-szer 2 sávos kialakítása nem volt közlekedéspolitikailag alátámasztott, ezért szükséges a beruházás műszaki tartalmának és az eddig meghozott döntéseknek a teljes körű felülvizsgálata. A kormányhatározat értelmében a közlekedési és beruházási miniszter – a pénzügyminiszter bevonásával – felülvizsgálja a híd és a kapcsolódó úthálózat megvalósítására hozott eddigi döntéseket, a szerződésmódosítások jogszerűségét és a beruházás megvalósításának eddigi folyamatát.

A közlekedési és beruházási miniszter javaslatot tesz a korábbi kormánydöntésekhez és a jelenleg hatályos vállalkozási szerződésben foglaltakhoz képest a műszaki tartalomnak a beruházás előrehaladására is tekintettel pénzügyi és műszaki szempontból még racionális csökkentésére.

A tárcavezető ebben a körben megvizsgálja a hídon, illetve híd és az 51-es számú főút közötti szakaszon a 2-szer 1 forgalmi sáv keresztmetszetre csökkentés lehetőségét. A közlekedési tárcánál a pontos költségcsökkentés bemutatásával, továbbá a korábbi kormányzati döntések felülvizsgálatával előterjesztés készül a kormány részére a beruházásra megkötött vállalkozási szerződés kidolgozott módosítása és ezzel együtt a pontos műszaki tartalmi felülvizsgálat rendelkezésre állása birtokában, augusztus 31-i határidővel.

A közlekedési és beruházási miniszter feladata lesz az is, hogy október 31-ig érvényesítse a lehetséges műszakitartalom-csökkentést a felülvizsgálat eredményére figyelemmel meghozott kormányzati döntések szerint, a beruházásra megkötött vállalkozási szerződés módosításával.

A miniszter feladata lesz továbbá, hogy a felülvizsgálat szerint csökkentésre javasolt műszaki tartalom tekintetében a jelenleg hatályos vállalkozási szerződés szerinti kivitelezési munkák felfüggesztéséről intézkedjen a felülvizsgálat alapján meghozandó döntésig.

Kapcsolódó írásaink

Újabb hidak a Dunán

ĀA komáromi és a paksi mellett Mohácsnál is megépülhet egy korszerű folyami átkelő, ami Baranya megyének is előnyt jelent, bővíti a kereskedelmi lehetőségeket