Külföld
Jelentősen csökkentik a népességet a hőhullámok
Kétszázezer ember vesztette életét Európában

Hans Kluge a WHO új, az emberek szélsőséges hőségtől való védelmét célzó irányelveit ismertetve azt mondta, hogy az Európai Unióban és társult országaiban regisztrált halálesetek többségét „teljes mértékben meg lehetett volna előzni”. A regionális igazgató szerint az utóbbi évek szélsőséges hőségei a kioltott emberéleteken túl további több millió ember számára okoztak fizikai és mentális nehézségeket.
Hangsúlyozta: „összehangolt, erőteljes és intézményes válaszra” van szükség a hőségek okozta, „rendszerszintű válság” leküzdéséhez – emelte ki.
A WHO által javasolt intézkedések közé tartozik az árnyékolt területek bővítése a városokban, az idős emberek kiszáradásának megelőzése a szociális szolgáltatások fejlesztése révén, valamint a tanárok és gondozók célirányos kiképzése arra, hogy fel tudják ismerni a hőség okozta betegségek tüneteit. További javasolt intézkedés, hogy a nap legmelegebb időszakaiban munkaszüneteket kell tartani, illetve rugalmas műszakokat kell bevezetni a munkahelyeken; és a hőhullámok idején növelni kell az egészségügyi intézmények személyzeti létszámát.
A szervezet azt is szeretné elérni, hogy a tagországok helyi hatóságai dolgozzanak ki a saját akcióterveket a hőség káros egészségügyi hatásai elleni fellépésre. A javasolt intézkedések egyértelmű célja az hogy a nyári hőhullámok miatt vagy azokkal összefüggésben ne haljon meg több ember – emelte ki Hans Kluge.
A WHO adatai szerint a szélsőséges hőség évről évre több halálozást és megbetegedést, valamint több milliárd dolláros gazdasági veszteségeket okoz.
