Ukrajna területén folytatjuk a középkori templomokat gyűjtő utunkat, az északkeleti Kárpátok déli lapályán. Három országhatár osztja meg a lankás, csendes vidéket, az 1920. évi trianoni országszabdalás örök szégyenére. Az 1939 és 1944 között visszakapott Kárpátalja négy ősi magyar megyéje volt itt: Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros, a magyar ajkú, túszul ejtett népével.
Ott található az a színmagyar lakosú ikerközség, Nagy- és Kis-Szelmenc, amelyet 1947-ben a győztesek fakezű térképrajzolói oly módon szeltek ketté, hogy az egyik fele az újból létrejött Csehszlovákiához, a másik Szovjet-Ukrajnához került. A legújabb időkig legkevesebb hatvan kilométert kellett körbeutaznia – útlevéllel – annak, aki a családtagjait és a rokonait akarta látni, netán eltemetni. Jelenleg sem lehet gépjárművel átkelni a két falurész közti határon, csak gyalogszerrel és kerékpárral; most is katonák vigyáznak a rendre.
Ukrán területen legközelebb Palágy, tőle kőhajításnyira Komoróc (Komarovci) helység fekszik a szlovák határtól. A terület birtokosa az Aba nemzetségbeli Finta nádor volt, királyi adományként kapta az 1280-as években, utódai a Palágyi család földesurai, később ungi-beregi nemesek lettek. Ők 1436-ban kizárólagos jusshoz fértek hozzá Zsigmond király jóvoltából, a família fiúági kihalását követően a birtokok egy része a kincstárra szállt vissza, a többit a Bercsényi grófok örökölték. Az 1800-as években a híres Buttler János gróf földjeihez tartozott Palád (Polad). Helységneve a Pál személynévből származik (Komoróc a szláv szúnyog=komár szóból), az első hiteles írásbeli felbukkanása egy 1325-ben keltezett levélben olvasható.
Az idővel összenőtt ikerfalu palágyi felénél, dombháton magasodik a 13. század végén épült, Szent Mihály titulusú templom. Építtetői és kegyurai szintén a Palágyiak voltak. A 15. században gyökeresen átformálták az egyházat, a gótikus stílus jegyében. A katolikus hitet elhagyó, protestáns magyarok 1575-ben foglalták el és tartották meg magukénak mind a mai napig. Nem sokan maradtak. Az 1990-ben megjelent Kárpátalja műemlékei című, rendkívül alapos munka, illetve a szerzője, Deschmann Alajos építész nyomát követve ismerhetjük meg a templom történetét.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csaroda román kori templomát és Palágy-Komoróc 13. századi egyházát a legközelebbi rokonoknak tartjuk. Mindkettő téglából épült a kőben szegény vidéken, ahol a különlegesen szép, karcsú harangtornyokba román kori ikerablakokon át jut be a világosság.
Egyféle, mesteri kőműves- és ácsmunka díszíti a négy fiatornyos, körüljárható fa galériás, zsindelyborítású, gombos palágyi haragtornyot. A korai gótikus formájú déli bejárat gondosan faragott tégla és kő bélletei egymást utánozzák, a hajó nyújtott tölcsérű résablakait ugyancsak másolják. Belül a hajó nyugati, kegyúri karzata két zömök földszinti pillérre támaszkodik, az emeleten vékonyabb, henger formájúra faragott oszlopok váltják ki a torony keleti falának emeleti lépcsőfeljáratát és a fölébe falazott áthidalást. A csarodai és palágyi egyházak között az az egy, ámde markáns szerkezeti különbség mutatkozik, hogy az utóbbi, még a 14–15. században lebontott, román kori apszisa helyébe fél nyolcszögzáródású szentély épült. Kívül egyforma, vízvetős sarokpillérek támasztják meg a teremtemplomot; később még egy pár megvastagított derékgyámpillérre is szükség lett a déli és északi oldalfalak szilárdságához.
Az egyház újkori megújításainak évszámait a Historia Domus őrzi, miszerint 1617-ben, 1650-ben, 1729-ben, 1791-ben renoválták, 1895-ben restaurálták. Az 1980-as években megújították templomot, bádoglemezzel borították be a karcsú toronysisakot; a rendszerváltozás után azonban visszaállították a zsindely héjazatot. Jelenleg a 19. századi vakolattól lecsupaszított, román kori hajószakasz várakozik a tartós megújítására.
