A budai Farkasréti temető főútjától jobb kézre eső 1-es parcella utcája szélén egy alig észrevehető, kopott kőszobor áll. Tizenhat évesnek tűnő, törékeny nőalak. A kőbe vésett Kaffka Margit név jelzi, hogy ez a remek író nyughelye: a minap volt száz éve, hogy a szörnyű 1918-as év végén őt is elragadta a spanyolnáthajárvány, alig harmincnyolc esztendős korában.
Nagykárolyban (ma Carei) született 1880. június 10-én, apja Kaffka Gyula ügyvéd, később vármegyei tiszti főügyész volt. Édesanyja Uray Margit, aki a családi hagyomány szerint apai ágon Gawga Zdenko – morvaországbeli „királyi-udvari cseléd”– leszármazottja volt. Amikor a kis Margit hatéves volt, apja elhunyt, a leány pedig rokoni összeköttetései révén ingyenes helyet kapott a szatmári irgalmas nővéreknél. Tizennyolc éves korában elemi népiskolai tanító oklevelet szerzett, majd 1902-ben újabb képesítést szerzett nyelv- és történettudományi szakon. Első költeménye 1901-ben jelent meg, 1903-ban az első verseskötete, a következő évben pedig az elbeszélésfüzete is. Frőlich Brunó erdőmérnökkel 1905-ben kötött házasságot, egy évre rá megszületett a fiuk, László. 1907-től az újpesti polgári leányiskolában tanított, három évre rá elvált férjétől. Budára költözött, a XII. kerületi Márvány utca 29. számú házba, ahol ma emléktáblája van. Leveleinek, naplóinak, írásműveinek tanúsága szerint ez a lakás igen nagy szerepet töltött be az életében.
Szabó Dezső (1879–1945) Életeim című önéletrajzában igen szépen idézte barátkozását Kaffka Margittal. „Nem volt szép, de megállító arca volt. Valószínű, hogy a mélyen aláárkolt, nagy, sötét szemei állították meg az ember pillantását. Ez a két szem, a barna arc mozgalmas vonásai voltak a bozót, ahol egy nagyon érzékeny, sokszor nagyon félszeg, nagyon szerető és nagyon gyűlölő, mindig vágyó és soha meg nem elégülő, félénk és sokat szenvedő lélek bujdokolt.”
Margit 1913-ban megismerkedett Bauer Ervin orvostanhallgatóval (Balázs Béla író öccsével), 1914-ben hosszabb itáliai körutat tettek; ott érte utol őket az első világháborút kirobbantó hadüzenet. Összeházasodtak, a férj 1915 elejétől a déli frontokon szolgált katonaorvosként, temesvári beosztása miatt haza sem tudott jutni a háború végéig. Kaffka Margit 1918. december 1-jén – az erdélyi románok gyulafehérvári gyűlésével kikiáltott „Nagy-Románia” napján – halt meg, és egy nappal később követte a kamasz László fia.
December 4-én temették el őket a Farkasréti temetőben. A ravatalozónál, majd a sírhantnál Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Babits Mihály és Juhász Gyula búcsúzott. Ady Endre napokon át siratta Margitot, akit a halála napján megalakult Vörösmarty Akadémia tüstént posztumusz tagjává fogadott. Legutolsó írása december 8-án jelent meg a Pesti Naplóban, amelyben sokakhoz hasonlóan az októberi forradalmat köszöntötte. Később a Nyugatban Tóth Árpád búcsúztatta, a fiatal Radnóti Miklós pedig róla írta a doktori értekezését.
Kaffka Margitnak tizenkilenc könyve jelent meg, és írt négy tankönyvet is. Ki tudhatta még akkor, hogy mit hoz a jövendő, ami még nagyobb pusztulást, halált és bánatot tartogatott a 20. században?
Az 1917-ben írt Hangyabolyt 1971-ben filmre vitték Fábri Zoltán rendezésében, a főbb szerepekben Törőcsik Marival, Vass Évával és Pap Évával. Kiemelkedő művei között van a Mária évei, a Két nyár címmel kiadott novellái, Az élet útján, a Színek és évek, a Süppedő talajon, valamint a naplói és a Lírai jegyzetek egy évről (a háború kitöréséről).
A korai 20. századi magyar irodalom női alkotóinak sorában ott ragyog Kaffka Margit emléke. Őróla nevezték el Budán a Villányi úti gimnáziumot a Kádár-korszakban, a rendszerváltozást követően pedig egy zuglói iskola vette fel a nevét.
