Változatos volt a hétvégi felhozatal a Szigeten: a Magyarországon először fellépő PJ Harvey nagyszabású koncertet adott péntek este, szombaton pedig az utolsó pillanatban beugró Iggy Azalea és a Galantis kápráztatta el a közönséget.
Pénteken a svéd Mando Diao nyitotta a nagyszínpad programját, majd egy sajátságos brit est következett a Rudimentallal, PJ Harvey-vel és a Kasabiannel. Az utóbbi két formáció „háziállatnak” számít már a Szigeten, akármilyen jók is legyenek tehát, a legnagyobb várakozás mégis inkább PJ Harvey koncertjét előzte meg, ő ugyanis nemcsak a Szigeten, de Magyarországon is most járt először. PJ Harvey karrierje során szembement az aktuális zenei tendenciákkal, mégis igazodott hozzájuk annyiban, hogy ne sikkadjon el egy szűk réteg szubkultúrájának sztárjaként. A multiinstrumentális zenész és csapata olyan produkcióval lépett színpadra, amely már megjelenésében is magában hordozott mindent, ami miatt rajongók ezrei tolakodnak koncertjeire világszerte. Alternatív-rockos hangzásvilága a rengeteg, fesztiváli koncertszínpadokra nem igazán jellemző hangszert alkalmazó hangszerelésben úgy hatott, mint egy melankolikus oratórium, afféle kalandozás a zenei műfajok világában.
Biztosak vagyunk benne, hogy ezernyi objektív oka lehet annak, hogy egyik-másik előadó miért éppen azon a színpadon és abban az időpontban lép fel, amikor, mégis, az egyik legérthetetlenebb momentuma az idei Szigetnek, hogy Magyarország első számú rockbandáját, a Quimbyt a kora délutáni idősávba rangsorolták. Ráadásul az A38-as sátorba. Ahogyan Kiss Tibi, a zenekar frontembere mondta: „Délután, 50 fokban rock and roll – na, ez a kihívás!”. És valóban az volt, hiszen az egyébként tízezer fő befogadására képes sátorban állt a levegő a kánikulában, ájulás környékezett mindenkit – mégis, a közönség megkapta mindazt, amiért ment, a Quimby kifinomult grafikai látványvilága önmagában is kitesz egy komplett színpadi show-t.
A szombat meglehetősen nehezen emészthető fellépőket kínált a Nagyszínpadon; az utolsó pillanatban beugró Iggy Azalea és a Galantis a tömeg nagy részének igényeit bőséggel kielégítette ugyan, olyannyira, hogy a napot végül is telt házzal zárták a szervezők, számunkra mégis ismét az A38 tartogatta a nap élményét a Bad Religion fellépése formájában. A nem túlságosan szofisztikált, de élvezetes pörgős punk kielégítette a rockzene iránti éhséget, a koncert egyik csúcspontja pedig az volt, amikor az énekes Greg Graffin színpadra szólította barátját, az Ignite Téglás Zoliját, akivel közösen énekelte a We’re Only Gonna Die-t, a közönség nagy örömére.
