Megnyílt a harmadik tranzitzóna is

Persze soha többé nem került elő – legalábbis ezt mesélik az épület előtt várakozó civil segítők. Aztán kiderül, a száz euró meglett valahogy, de tegnap egy újabb migráns sétált bele ugyanebbe a csapdába.

A főbejárat előtt, a tűző napon várakozunk, a fiatalok mögött ásványvíz, üdítő, dobozban plüssjátékok, szatyorban szeletelt kenyér, úgy kapták valakitől adományként. Az önszerveződő civil segítők napi koordinálását vállaló fiatalember nadrágzsebében arab, urdu és még ki tudja milyen nyelven írt papírlapok, rajtuk néhány szavas mondatok, mint például „segíteni szeretnénk”, „önkéntesek vagyunk”, „van ivóvíz”, „zuhanyozhatsz”, „autóbusszal visznek egy másik állomásra és onnan a táborba”.

A harmadik budapesti tranzitzóna alig néhány órája nyílt meg a Nyugati pályaudvar oldalában, a Podmaniczky utcánál, táblák vezetnek el odáig. Az elkerített részt hatalmas fák árnyékolják, alattuk madáretető, oldalt, egy placcon négy mobil vécé és egy konténer, benne zuhanyfülkékkel, kézmosókkal.

Közterület-felügyelők, néhány rendőr és egy takarítónő várja az érkezőket, nem sok dolguk volt az illegális bevándorlókkal az első napon, azt mondják, ketten, hárman ha jártak arra, zuhanyoztak, ittak, tovább álltak. Annál többen vetődtek oda kíváncsiskodók, hogy milyen is ez a tranzitzóna. A zuhanyzóvá átvedlett konténerben egy fiatalember – tán ő a harmadik mostanáig – tisztálkodik, és megtudom, hogy hatszáz literes bojlerből jön a meleg víz. Szinte forr a víz az ivókútnál is, szorul még a csap, talán az első vagyok, aki megforgatta.

A pályaudvar főbejárata felé indulok, a segítőkhöz, akik már kívülről fújják a menetrendet, az induló vonatokét nem, csak az érkezőkét. Négy órakor nyolcvanfős csoport jön Vámosszabadiból, mondják, addig beszélgessünk, utána már sok lesz a teendőjük. Az autóbusz a közelben áll majd meg, és viszi a migránsokat a Déli pályaudvari tranzitterületre, hogy ott megpihenjenek, majd vonatra szálljanak a bicskei befogadóállomás felé. Persze mindig vannak olyanok, akik Budapesten maradnak, hiába próbálják meggyőzni őket, hogy menjenek el a kijelölt befogadó helyre.

A maradók közül néhányan most is a főbejáratnál üldögélnek, ők a lézengők, akik nem akarnak semmit. Fiatal önkéntes lány érkezik, középkorú, tán pakisztáni férfit kísér, azt meséli róla, hogy három hét kórház után van, és rövidesen vesedialízisre szorul. Nagyon nehezen értett szót vele, és ételt, italt alig akar elfogadni. Kupaktanács, mi legyen, végül a pakisztánit leültetik az árnyékba, és az egyik fiú kínálására elvesz egy fügét, aztán még egyet. A gyümölcsöt egy idős asszony hozta, szabadkozott, hogy reggel szedte a fáról, és nagyon sietett, ezért csak egy szatyorral…

A Déli pályaudvar kerengőjében kialakított tranzitzóna ottjártunkkor csendes, a szerdai nyitás óta – meg nem erősített források szerint – állítólag naponta ötven-hatvan menekült keresi fel. A Vérmező felé vezető, kevéssé használt aluljáróban most nincsenek illegális bevándorlók, csak áthaladó járókelők. A mosdók és zuhanyozó ajtaja tárva-nyitva, odabent patyolattisztaság, többnyelvű felirat figyelmeztet: a zuhanyozási idő húsz perc. Fönt, a pályaudvar oldalánál csuklós busz, „tranzitjárat” felirattal, még utasok nélkül várakozik.

Egy pakisztáni vagy indiai család álldogál tanácstalanul – csecsemőjük egy földre terített reklámszatyron békésen szundikál –, ki tudja kire, vagy mire várva a lépcsők tetején. Nem sikerül kiderítenem honnan jöttek, kérdésemre csak ijedt hallgatás a válasz. Végül egy arra járó fiatal férfi megszánja őket, és kézzel-lábbal mutatja a tranzit zónát jelző táblákat. Való igaz, méretük nem túl nagy, így elég nehéz észrevenni azokat. A nők hálásak a pantomimes invitálásért, azonnal a vizet és tisztaságot jelentő mosdók felé veszik az irányt, a férfi marad, őrzi a kicsi álmát.

Az illemhelyet és zuhanyozót működtető csatornázási művek dolgozója – nevét nem árulja el – készségesen sztorizik. Elmondja, hogy a nyitás óta még nem túl sokan érkeztek, de akik jöttek, azok bizony sokszor számára elképesztő dolgokat művelnek. Például egy nő bevitte a zuhanyozóba a négy-öt éves forma gyerekét, majd ő maga kislisszolt az ajtón. Emberünk szerencsére szemfüles volt, és a kendőjét elkapva állította meg. Nem tudni, visszatért volna az anya, vagy sem, és ha igen, mikor… Szerencsére vannak vidámabb esetek is, a huszonnégy órás ügyeletben lévőnek, elmondása szerint többször kellett megmutatnia, pontosan hogyan is kell használni a vécét. No és, hogy utána nem árt kezet is mosni.