Nagymihályból (Michalovce) észak felé indulunk, az Ondava folyó mentén, amelynek vizét felduzzasztották a dimbes-dombos völgyben, tizenkét kilométer hosszon, a vízi túrázók és a városi nyaralók örömére. Megragadó látvány az elszórtan lakott, békés zempléni határvidék.
Sztropkó (Stropkov) tízezer lakosú alvóváros a folyó fentebbi bal partján. Zemplén vármegye 1803-ban elkészült topográfiája szerint a régi várát 1245-ben építette a Czudar nemzetségbeli földesúr. Sztropkó a középkorban vámszedési joggal bíró mezőváros volt, uradalmi központtal, harminckilenc hozzá tartozó faluval. Zsigmond király 1404-ben kibocsátott adománylevele a helység első hiteles forrása, midőn a várat és uradalmát a hűtlen Czudaroktól a Perényieknek adta birtokba az uralkodó. Aztán 1473-ban lengyel husziták törtek a városra, ám Hunyadi Mátyás fekete serege kiverte őket, még az országból is.
Az 1569. évi úrbéri összeírás szerint lakói közül sok volt az olyan német, aki Bártfa és Eperjes vidékéről költözött oda, 1575-ben már céhük volt mások mellett az aranyműveseknek, fazekasoknak, bognároknak és szabóknak is. A városi tanács iratait vörös viaszpecséttel látták el, amelyen Szent Anna és Szűz Mária képe volt látható.
A Szent Anna tiszteletére felszentelt, 13-14. századi templom a korai gótika jegyében készült, a középkor óta többször átalakított istenháza ott áll a város lekövezett sétaterén. Ugyancsak fennmaradt a Szent Ferenc rendiek 15. századi, csúcsíves stílusú egyháza, a hozzáépült emeletes kolostorral.
Zboró (Zborov) a Kárpátok északi határhegységénél, Bártfa és a lengyel határ között félúton, magas hegyek ölében fekszik. Évszázadokig Makovicának hívták a festői tájat, a különös földrajzi név szláv személynévből származik a 13. századból. A geográfus Fényes Elek (1807–1876) szerint: „Zboró tót-orosz mezőváros, közel a galíciai szélekhez, a város a nagy makoviczai uradalom feje, amely hajdan hercegség is volt. 1548-ban Serédy Gáspár kassai főkapitány bírta, ő erősítette meg falait a törökök támadása ellen. Utódai kihalásával, 1601-ben Rákóczi Zsigmond vásárolta meg Balassa András nógrádi ispántól 16 ezer aranyért, ő hozatta rendbe a középkori eredetű várat.”
Később, a község északnyugati részén Rákóczi Pál országbíró épített új kastélyt a 17. század elején. Az emeletes, saroktornyos–támpilléres, magas sátortetejű reneszánsz palota alsó részében és pincéjében a személyzet, meg az élelem számára volt elég hely, az emeleten lakott a főnemesi família. Az udvari kápolnában keresztelték meg 1645-ben I. Rákóczi Ferencet, a későbbi fejedelmet. A kastélyt a 17. század végén részben átalakították. Vele szemközt tekintélyes kéttornyú templom épült 1640-ben II. Rákóczi György felesége, Serédy Zsófia kezdeményezésére. Szent Zsófia vértanú nevére szentelték az egyházat, amely tiszta jezsuita stílusban épült, harminc évvel megelőzve a híres kassai Jézus-rendi templomot. Tágas, három hajós gyülekezeti tér készült a háromemeletes, robusztus ikertornyok mögé, a szentély mellett kegyúri családi kápolnával. Az örökös Aspremont família idejében 1794-ben renoválták.
Az első világháború végére romhalmazzá ágyúzták a kastélyt és a templomot az – akkor még vallásos – oroszok. A Magyarországtól 1920-ban történt elszakadás után, 1934-ben, az első csehszlovák hatóság részlegesen kijavíttatta a műemlék épületet, végleges rendbehozatalára azonban csak a legutóbbi években került sor.
