Eljött a pillanat, amit már nagyon sokan vártak: Petruska 8 év trubadúrság után először áll teljes zenekar kíséretében színpadra! A meglepő fordulat oka a dalszerző-énekes jövő tavasszal megjelenő, harmadik nagylemeze, amelyet már az új formációval fog bemutatni.
Most először lépsz fel saját zenekarral. Hogyan jelent meg ennek a gondolatnak az igénye, vagy minek mentén jött létre?
Elkezdtem dolgozni a harmadik lemezemen és azt éreztem, hogy az, amik alapján definiáltam magam zenészként; egy szál gitáros, egész színpadot egyedül betöltő zenekari megszólalás, ez valahogy nem volt izgalmas megszólalásban. Tehát azt éreztem, hogy írom a dalokat és ugyanaz szól, amit már az előző lemezen hallottam. És ezt nem szeretem, szeretnék még albumokban gondolkodni, én azt tekintem egyféle művészi fejezetnek. Viszont, ha történetként gondolok rá, akkor fejlődjön ez a történet. A Csillagok háborúja második részét (A Birodalom visszavág) is azért szeretjük, mert megjelenik benne Yoda és Lando, valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem is. Amit ezzel a minimalista felállással ellehet érni, tulajdonképpen azt az elmúlt nyolc évben elértem. Az hogy az egy szál gitár a fesztiválokon megjelent, egy elég fantasztikus dolog. Azt nem tudom, hogy ezt mennyien érték el előttem, ebben a műfajban. De szépen lassan megfogalmazódott bennem az igény, ahogy írtam és hangszereltem a dalokat, mert a lemezekre mindig is én hangszereltem. Lehet, hogy most jött el az idő; próbáljuk ki, és miért ne?!
Az új album dalai, már zenekarra íródtak, vagy egy szál gitárra készültek és a többiek csak csatlakoztak?
Megfordítanám a kérdést. A dalok íródnak és valamilyen formát öltenek. Arról, hogy élőben hogyan szólalnak meg, mindig csak a felvételek elkészültével kezdek el gondolkodni. Az új lemeznél kicsit megszaladt a fantáziám, ideje volt ennek a szabadságnak is már.
Hogyan születik egy Petruska dal?
A legváltozatosabb módon. Általában azt mondom, hogy az inspiráció az életből fakad. Nincsen semmi olyan módszer, amely meghatározná, hogy hogyan inspirálódom. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy magammal és az engem körülvevő világgal olyan kapcsolatban álljak, hogy kellően érzékenyen tudjak figyelni és kérdéseket feltenni. Olyan, mint egy jó baráti beszélgetés. Az új lemezre, egészen változatos módon születnek a dalok, van, hogy valóban egy dallam, van, hogy egy szövegötlet, van ami versmegzenésítés Grecsó Krisztián műveiből. De olyan is előfordult, ami számomra egészen meglepő volt, hogy felvettem egy rövid kis részletet, elkezdtem számítógépre hangszerelni és azt addig ismételtem, amíg motivált a repetitív ötlet.
Már több interjúdban megemlítetted a monotonságot. Ez nagyon jól megfigyelhető az új dalban a Nincsen szavamban is. Ez egy új eszköz lenne?
Nem gondolom, hogy új lenne, hiszen a modern klasszikus zenében már régóta bevett módszer, de számos nép hangszeres tánczenéjében is visszaköszön. Én azt látom, hogy a popzenében ez trend. Gyakorlatilag ugyanaz a kettő vagy négy ütem ismétlődik, elég csak a Shape of you-ra vagy a Despacito-ra gondolni. Nem azt mondom, hogy szeretem ezeket a dalokat, de a dalszerző-kíváncsiságomat mindenképpen izgatja, hogy tényleg lehet valamit büntetlenül ismételni úgy, hogy izgalmas maradjon? Figyelem a trendeket, nem állítom, hogy követem őket, de mindig megtalálom azokat a pontokat, amik intellektuálisan motiválnak.
Ha a Nincsen szavamat vesszük példának, ami végül is iránymutató volt az új albumhoz, akkor ott is nagyon izgalmasnak találtam, hogy megy egy kis kétütemes ismétlődő minta, ami aztán átfordul a refrénben, viszont akkor már más hangulatba kerül a dal, aztán a végén bejön egy ilyen romantikus gitár rész, ettől megváltoztatva a történetet. Ez már az együtt zenélés miatt lehetséges, itt már nem arról van szó, hogy egy hangszeren hogyan játszom, hanem, hogy a zenekar, a hangszerek, hogyan hatnak egymásra. A szövegírásban is hasonlóképpen gondolkodom. A Nincsen szavamnál is ezt jártam körbe. Nincsen szavam, vagy jobb ha inkább hallgatok. Nagyon egyszerű frázisok, a történetet pedig azt szüli meg, amikor e gondolatok miértjét kezdem boncolgatni. Jelen esetben onnan indulunk, hogy sok esetben nem érzem magam kompetensnek, nem érzem magam elég okosnak, aztán a második versszakban, arról van szó, hogy a zenészségem sokszor elvette az élet gyakorlatias oldalától a fókuszt, ami miatt örök kívülállóvá váltam. A vége pedig, az az állapot, amikor az ember szerelmes és meg se tud szólalni, mert már felesleges szavakban gondolkodni. A legegyszerűbb emberi gondolatok és frázisok izgatnak engem, hogy hogyan tudnak különböző kontextusban működni.
Volt gimis együttesed?
Persze! Igazából tizenöt éves koromtól kezdve folyamatosan voltak zenekari tapasztalataim, jók is, rosszak is. Egészen addig volt zenekarom, amíg nem kezdtem el szólózást nyolc évvel ezelőtt, de egyik sem ütötte meg azt a szintet, ami miatt hallani lehetett volna rólunk. Ha visszagondolok, a gimis zenekarom volt a legdemokratikusabban berendezkedő felállás. Ott két dalszerző volt, mindenkinek megvolt a karaktere.
Nagyon sokat gondolkodtam azokon a dinamikákon, amik egy ilyen csapatban lezajlanak, azon hogy én mennyire vagyok alkalmas egy ilyen fajta munkára. Aztán kellett egy olyan időszak az életemben, hogy ezt a kérdést megdolgozzam, és alapítsak egy olyan zenekart, ami koncepció szerint egy frontember, egy gondolat köré épül, és mégis zenekar. Itt azt tapasztaltam, hogy nem voltam túl jó vezető, és hamar káoszba fulladt a történet, ez pedig elbátortalanított a jövővel kapcsolatban. Aztán a kőbányai zeneiskolával is voltak zenei tapasztalataim, ott sokkal inkább projekt alapon gondolkodtunk. Ott azt tanultam meg, hogy egy gépezetnek hogyan lehetek a része. Amennyire frontember alkat vagyok, annyira szeretem a háttérmunkát, a mai napig vannak session munkáim. Jó érzés a kész zenébe belerakni azt az egy gitárhangot, vagy odahuhogni azt a vokált, ami hiányzik, az egész részének lenni. De a végén azt tanultam meg, hogy van a munka és van a hivatás.
És amikor most elkezdtél a zenekarral dolgozni, nem merült fel egy Petruska identitás/ hangzás kérdés?
Oh, dehogynem! Azt, hogy mit fog látni a közönség, lehet, hogy azt mondják majd: „ez a Petruska már nem az a Petruska”, vagy „Na végre, ezt kerestük, ezt vártuk” Szóval bármi benne van a pakliban. De remélem a minőség elnyeri az elismerést, de biztos lesz egy-két olyan ember, aki majd kérdőjellel a fejében megy haza, az is lehet, hogy én leszek az. Az az igazság, hogy nagyon félek és nagyon féltem meghozni ezt a döntést, mert én is úgy definiáltam magam, mint egy szál gitáros trubadúr, lehet, hogy pont ebben rejlik a dolgoknak a varázsa. Mind a gitárvirtuozitás, mind az ének, minden előtt ott van a dal és mind a dalt szolgáljuk. A dal pedig személyiségből, emberi habitusból származik, ezt szolgáljuk ki a hangszerekkel. Tehát ha van olyan, hogy Petruskaság, akkor ez elsősorban inkább egy lelkület. És ez a lelkület nem vész el, maximum lesz mellette egy dobszóló, aminek én nagyon örülök. Ami egy nagyon fontos érv volt, hogy meggyőztem magam, hogy nem vesztem el itt különlegességem. Meg amúgy is, vissza lehet fordulni, csak azért mert eddig egy kis házban laktam és most megvettem hozzá egy hegyoldalt, attól még lakhatok utána újra kis házban, tehát szóló bulik is lesznek. Abban van valami unikális energia, amihez ragaszkodom és a jövőben sem kívánok hátat fordítani neki. Bővülnek a lehetőséget, ilyen egyszerű dolgokról van most szó.
Mennyi idő jut önmagadra a zenélés mellett?
Az a vicces, hogy önmagamra jut a legtöbb idő. Egy önmegvalósító ember vagyok, ilyenformán nincsen munkahelyem, nincsenek kötelességeim, olyan dolgaim vannak, amiket érdemes megcsinálni. Be tudom osztani úgy az időmet, hogy az rengeteg kötelezettséggel járjon. Próbálok felelősen bánni a szabadsággal, de igyekszem tudatosnak is lenni, különben szétcsúsznék ebben a marha nagy szabadságban. Ezért rengeteg időm van magamon gondolkodni, mert szerintem semmilyen kreatív munka, nem függetleníthető attól, hogy az ember hányadán áll önmagával. Az önmegvalósítás a munkám, olykor azon kapom magam, hogy amiatt, hogy ennyi időt foglalkozom magammal, hajlamos vagyok túlgondolni a dolgokat. Nem vagyok a művész-sztereotípiának megfelelő ember, aki délben kell és keresi az ihletet és teljesen szét van csúszva, én azért szeretem a rendet, igyekszem keretek közé szorítani magam, ami nehéz, mert ez egy szenvedély alapú munka, de mindennél előrébb van a magánéleti boldogulás, egy általános „jól levés”.
Említetted, hogy az albumon Grecsó Krisztián versek is szerepelnek majd megzenésítve. Vele nem terveztél közös zenei projekteket?
De, november tizenkilencedikén lesz vele és Kollár-Klemencz Lászlóval egy közös estünk a Müpában. Beck Zoli mutattatta be nekem Grecsó Krisztiánt egy Rájátszás-koncert alkalmával, ekkor merült fel egy közös munka lehetősége, ami végül is a novemberi közös koncertünkig vezetett, amit nagyon várok már, mert jó ez a önmegvalósító projekt, de, mint ahogy mondtam, szeretek egy gépezett része is lenni. Krisztiánnal elég hamar egymásra hangolódtunk. Elkezdetem behatóbban olvasni a munkásságát, azonnal a mellkasom közepéig hatolt a szövegek stílusa. Sok közös vonást véltem felfedezni a nosztalgia kezelésében, ami elég inspirálóan hatott rám. Eredetileg nem az albumra kezdtünk el dolgozni, hanem csak úgy hobbiból, ilyen „ha már átküldte, megzenésítem” felfogás alapján álltam neki.
Mennyire mertél a Grecsó-szövegekhez hozzányúlni?
A kifejezetten közös projektre szánt szövegekhez hozzányúltam, ott volt, hogy kértem kisebb módosítást. Az elején nagyon felszabadultan kezeltem a szövegeket, az egyik dalban például megemlíti Stinget, aki az egyik inspiráció forrásom, akkor úgy voltam vele, hogy „Stinget mondasz, akkor írok neked egy Sting dalt”, így végül is egy karakter dal született. Ilyen szempontból jó volt, mert nem magamnak írtam, nem a Petruskaságot kerestem benne. Ahogy viszont haladtuk előre a közös munkában, úgy lettem egyre óvatosabb a szövegekkel. Azt vettem észre, hogy „hűha”, most már olyan szövegekhez nyúlok hozzá, amiket már ismernek, azért lehet, hogy most mégiscsak Grecsó Krisztián művét „trollkodhatom szét” esetleg. De nagyon izgalmas dolgok születtek, neki nagyon tetszik. Sőt, olyan lelkes reakciót kapok tőle, mint még soha senkitől. A lényeg az, hogy játszom, kihozza belőlem az őszinte gyermeki kíváncsiságot. Igazából ez a lényeg, az, hogy mi lesz ezekből, hova fejlődnek, az még nyitott kérdés.
Az első zenekaros koncert október huszonhetedikén a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol a korábbi kedvenc dalok is abban a formában hangzanak el, ahogyan a lemezeken megismerhette őket a közönség.
Jegyek az alábbi linken elérhetőek : https://b32.jegy.hu/program/petruska-96092/469875
Fotó: Láng Zsolt
