Van olyan hír, amelyet két szó választ el a világszenzációtól. Ez a két szó most úgy hangzik: „állítólag” és „egyelőre”.
Az értesülés lényege valóban az, hogy Donald Trump kormányzatában felvetődött Orbán Viktor jelölése az ENSZ főtitkári tisztségére. A forrást azonban pontosítanunk kell, a hírt Wall Street Journal szerkesztőségi rovata közölte. A lap három ország forrásaira hivatkozva azt állította, hogy Washington vetette fel az ötletet, Orbánt pedig arra biztatták, fontolja meg az indulást. A terv szerint az Egyesült Államok, Oroszország és Kína közös jelöltjeként léphetne színre. A volt magyar miniszterelnök állítólag nem zárkózott el, de csak akkor vállalná a versenyt, ha reális esélyt látna a győzelemre. A Wall Street Journal értesülése (WSJ) alapján készült további híradások azonban egyelőre nem tekinthetők egymástól független megerősítésnek.
Sem a Fehér Ház, sem az amerikai külügyminisztérium, sem Orbán Viktor nem jelentett be hivatalos jelölést. Neve október 26-án még nem szerepel az ENSZ hivatalos jelöltlistáján. A pontos megfogalmazás tehát nem az, hogy Trump „jelölte” Orbánt, hanem az, hogy a Trump-adminisztráció a WSJ szerint komolyan mérlegeli és diplomáciai körökben már szondázza a jelölését.
Ez több egyszerű lufi felfújásánál, de kevesebb kész döntésnél.
Öt kulcs nyitja az ENSZ legfontosabb ajtaját
A főtitkárt formálisan az ENSZ Közgyűlése nevezi ki, de csak azt, akit előtte a Biztonsági Tanács ajánl. A tizenöt tagú tanácsban legalább kilenc támogató szavazatra van szükség, miközben az öt állandó tag – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és az Egyesült Királyság – bármelyike vétózhat.
A Közgyűlés tehát felkapcsolja a lámpát, de a szoba kulcsát a nagyhatalmak őrzik.
A jelölést egy vagy több ENSZ-tagállam nyújthatja be, vagyis Orbán indulásához jogilag nem lenne szükség a TISZA-kormány támogatására. Jelölhetné például az Egyesült Államok vagy egy másik tagállam is. Ezután önéletrajzot, programot és kampányfinanszírozási nyilatkozatot kellene benyújtania, majd részt vennie a tagállamok előtti nyilvános meghallgatáson.
Az időzítés különösen érdekes. A Biztonsági Tanács október közepéig több zárt próbaszavazást tartott, ám a hét hivatalos jelölt közül egyik sem szerezte meg mind az öt vétóhatalom támogatását. Az október 16-i forduló tehát nyitva hagyta az ajtót egy későn érkező kompromisszumos – vagy éppen felforgató – jelölt előtt.
Három állandó tag támogatása óriási kezdőtőke volna, de önmagában nem győzelem. Orbánnak Franciaország és Nagy-Britannia vétóját is el kellene kerülnie, valamint további hat biztonsági tanácsi tagot maga mellé állítania. A párizsi és londoni igen korántsem tűnik magától értetődőnek.
Főtitkár: a világ vezető diplomatája, hadsereg nélkül
Az ENSZ Alapokmánya a főtitkárt a szervezet legfőbb igazgatási tisztviselőjének nevezi. A valóságban azonban ennél sokkal több, közvetítő, válságmenedzser, erkölcsi tekintély, hatalmas nemzetközi apparátus vezetője és olykor az egyetlen ember, aki egymással szóba sem álló államok között üzenetet közvetíthet.
Békefenntartó és politikai missziókat felügyel, különmegbízottakat nevez ki, költségvetést készít, humanitárius válságokban mozgósít és az Alapokmány 99. cikke alapján maga is a Biztonsági Tanács elé vihet olyan ügyet, amely szerinte veszélyezteti a nemzetközi békét. Ugyanakkor nincs saját hadserege, vétójoga vagy önálló állami költségvetése. Befolyása abból származik, hogy mennyire bíznak benne azok is, akik egymásban már nem bíznak. Az ENSZ hivatalos szerepleírása ezért a diplomáciát, a közvetítést és a „jó szolgálatokat” is a tisztség lényegéhez sorolja.
Kilenc főtitkára volt eddig az ENSZ-nek: Trygve Lie, Dag Hammarskjöld, U Thant, Kurt Waldheim, Javier Pérez de Cuéllar, Boutros Boutros-Ghali, Kofi Annan, Ban Ki Mun és António Guterres. Mind férfi volt. A földrajzi rotáció nem kötelező jogszabály, de erős politikai szokás. 2026-ban Latin-Amerika igénye és az első női főtitkár megválasztásának elvárása különösen hangsúlyos.
Orbán Viktor ebből a szempontból kétszeresen rendhagyó jelölt lenne, európai férfiként követné a portugál Guterrest.
A múlt azt is megmutatta, milyen sokat ér egyetlen vétó. Boutros Boutros-Ghali 1996-ban tizennégy biztonsági tanácsi tag támogatását élvezte, de az Egyesült Államok ellenszavazata megakadályozta második ciklusát. Kofi Annan az ezt követő kompromisszumból emelkedett ki. Ban Ki Mun az ázsiai rotáció és nagyhatalmi elfogadhatósága révén győzött. Guterres pedig 2016-ban, az első igazán nyilvános meghallgatási folyamat után lett egyértelmű favorit. A főtitkárválasztás története tehát nem szépségverseny, a jelöltnek egyszerre kell alkalmasnak, elfogadhatónak és megvétózhatatlannak lennie.
Miért éppen Orbán?
Trump szemszögéből a válasz meglehetősen logikus. Orbán a szuverenista jobboldal egyik legismertebb nemzetközi politikusa, ellenzi az illegális migrációt, bizalmatlan a nagy nemzetközi bürokráciákkal szemben és hosszú ideje bírálja a liberális civil szervezetek, valamint a politikai aktivizmussá váló nemzetközi intézmények befolyását. A WSJ egyik forrása ezért nevezhette a „MAGA-konzervatívok álomjelöltjének”.
Trump számára Orbán jelölése nem egyszerű személyi döntés lenne, hanem kísérlet az ENSZ átformálására. Nem felszámolni a szervezetet, hanem élére állítani egyik leghangosabb kritikusát. A kérdés azonban éppen itt kezdődik: reformer lenne-e Orbán, vagy egy nagyhatalmi megállapodás politikai megbízottjának látszana?
Az ENSZ Alapokmányának 100. cikke kimondja, hogy a főtitkár nem kérhet és nem fogadhat el utasítást egyetlen kormánytól sem. Ha tehát az amerikai, az orosz és a kínai vezetés közösen emelné hivatalba, másnap már mindhármuktól függetlenné kellene válnia. Ez Orbán számára talán még nehezebb feladat volna, mint megszerezni a tisztséget.
Nagy politikus volt, vagy csak nagyot szólt?
Orbán Viktor áprilisban súlyos választási vereséget szenvedett: a TISZA 53,18 százalékkal és 141 mandátummal kétharmados többséget szerzett. Ez azonban nem törli el azt a tényt, hogy Orbán húsz éven át volt Magyarország miniszterelnöke és ebből tizenhat éven keresztül folyamatosan kormányzott. A migrációról, a nemzeti szuverenitásról, az európai integráció határairól és a kulturális konzervativizmusról folytatott nemzetközi vitákat kétségtelenül alakította.
A politikai formátum azonban nem erkölcsi bizonyítvány és nem is azonos a főtitkári alkalmassággal. Orbán legnagyobb képessége a konfliktusok kiélezése, az ellenfelek világos kijelölése és a vétóhelyzetek politikai kamatoztatása volt. Az ENSZ-főtitkárnak viszont sokszor úgy kell eredményt elérnie, hogy közben senkit sem győzhet le látványosan.
Orbán tehát elég jelentős politikus ahhoz, hogy a neve ne legyen nevetséges ebben a versenyben. De éppen annyira megosztó, hogy a jelölése rendkívül kockázatos legyen. Lehet valaki túl nagy politikai jelkép ahhoz, hogy jó nemzetközi közvetítővé váljon.
New York nem menlevél
A magyar belpolitika számára a jelölés azonnal meneküléstörténetté válhatna. A TISZA-kormány az Orbán-korszak ügyeinek feltárását ígérte, hívei ezért úgy értelmezhetnék a New York-i lehetőséget, mint a volt miniszterelnök kimenekítését a hazai elszámoltatás elől. Erre azonban jelenleg nincs bizonyíték és a politikai felelősségre vonás ígérete önmagában nem jelent megállapított büntetőjogi felelősséget.
Jogilag az ENSZ-főtitkári tisztség sem radír. A jelöltség egyáltalán nem biztosít mentességet. A megválasztott főtitkárt már széles, a diplomatákéhoz hasonló kiváltságok és mentességek illetik meg, ami egy folyamatban lévő nemzeti eljárást jelentősen megnehezíthetne. A mentesség azonban az ENSZ független működését, nem a tisztségviselő személyes érdekeit védi és a főtitkár esetében a Biztonsági Tanács fel is oldhatja. Korábbi magatartást nem tesz utólag jogszerűvé és nem semmisíti meg a bizonyítékokat vagy más személyek felelősségét. Az 1946-os ENSZ-egyezmény ebben félreérthetetlenül egységes és pontos.
A TISZA-kormány ezért akkor járna el helyesen, ha különválasztaná a diplomáciát az igazságszolgáltatástól. Politikai és külpolitikai érvekkel ellenezheti Orbán jelölését, de nyomozásokról, vádemelésről és felelősségről továbbra sem a miniszterelnöknek kell döntenie.
Bukás után világpolitikai visszatérés?
Orbán megválasztása Magyarországnak egyszerre jelentene példátlan presztízst és különös kettősséget. Egy magyar töltené be a világ egyik legfontosabb diplomáciai tisztségét, miközben nem a mindenkori magyar kormány képviselője lenne. New Yorkban a volt miniszterelnök beszélne a világ nevében, Budapesten pedig egy vele politikailag szemben álló kabinet képviselné Magyarországot.
A legmélyebb kérdés mégsem Orbán személye. Hanem az, mit mondana megválasztása az új világrendről. Ha Washington, Moszkva és Peking közös jelöltet állítana, az egyszerre lehetne a nagyhatalmi együttműködés ritka pillanata és figyelmeztetés arra, hogy a kisebb államok feje fölött ismét három birodalmi központ osztja a lapokat.
Orbán Viktor hazai rendszerét a választók lezárták. Nemzetközi története azonban talán még nem ért véget. A hír egyelőre nem kinevezés, még csak nem is jelölés. De már önmagában is azt bizonyítja, hogy a politikai bukás és a politikai eltűnés nem ugyanaz. Különösen akkor nem, ha három nagyhatalom egyszerre lát hasznot abban, hogy valaki visszatérjen a színpadra.
