„Döntött a kormány: felújítjuk az ország egyik legnagyobb utasforgalom-növekedési potenciállal rendelkező vasútvonalát, a Veresegyház térségét kiszolgáló Budapest–Fót–Veresegyház–Őrbottyán–Vác elővárosi vasútvonalat” – írta Facebook-oldalán Vitézy Dávid.
„A veresegyházi vonal fejlesztését nem lehet tovább halasztani, hiszen ezekről a településekről is egyre többen ingáznak a fővárosba, többségük autóval, jelentős torlódásokban. Normális, modern vasúti szolgáltatással itt hatalmas növekedést lehetne elérni az utasforgalomban, és ezáltal csökkenteni az agglomerációt megbénító autóforgalmat” – írta a miniszter.
„Mi sem bizonyítja jobban a felújítás szükségességét, mint hogy a Budapest Fejlesztési Központ vezetőjeként a munkatársaimmal már évekkel ezelőtt együtt dolgoztunk a 71-es vasútvonal felújításának előkészítésén. Az akkor megrendelt tervek alapján a veresegyházi vonal utasainak száma a jövőben három-négyszerese lehet a jelenleginek. Sajnos a projekt megvalósítása az elmúlt négy évben, Lázár János minisztersége alatt egy helyben állt” – mondta a poitikus.
„Egészen eddig, a hazahozott uniós forrásoknak köszönhetően a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként mintegy 174 milliárd forintból az a célunk, hogy néhány éven belül korszerű vasút jöjjön létre, amely a fővárosi agglomeráció ezen népes településeiről is gyorsabb és sűrűbb vonatközlekedést, valamint akadálymentes peronokat biztosít” – emelte ki Vitézy Dávid.
„A kormány által is támogatott beruházással a Rákospalota–Újpest és Vác-Alsóváros közötti szakaszon számos fejlesztést végzünk el. A legfontosabb, hogy a jelenlegi egy helyett a legtöbb szakaszon két vágányon közlekedhetnek majd a vonatok, jelentős átemelési műtárgyat alakítunk ki Rákospalota–Újpest állomáson, a biztonságosabb és gyorsabb közúti és vasúti közlekedés érdekében különszintű keresztezéseket hozunk létre, és közúti fejlesztéseket hajtunk végre. Emellett Vácig bezárólag valamennyi megállóhely és állomás infrastruktúrája megújul, és P+R parkolókat is kialakítunk.”
„A célunk, hogy óránként legalább négy vonat legyen elérhető az elővárosból, és a reggeli, valamint az esti csúcsforgalomban annyi járatot tudjunk indítani, amennyi képes a jelentősen megnövekedett utazási igényeket is kiszolgálni” – írta.
„A kormány a beruházás felgyorsítása érdekében három dologról döntött a legutóbbi ülésén. Először is: felgyorsítjuk a beruházást, hogy a lehető legrövidebb időn belül vállalkozásba tudjuk adni. Másrészt a kormány kiemelt beruházásnak nyilvánította a vasútvonal felújítását, és döntött a végleges nyomvonal kijelöléséről. Ez fontos előrelépés a projekt megvalósítása érdekében, bár tisztában vagyunk vele, hogy a második vágány kiépítéséhez szükséges kisajátítások miatt lesznek viták.”
„Végül pedig döntöttünk arról, hogy a projekt megvalósítása a MÁV Pályaműködtetési Zrt. feladata lesz. Már a miniszteri kinevezésem után sokszor elmondtam, hogy fel kell építeni a Lázár János felszámolt intézményi hátteret, és olyan csapatokat kell felépíteni, amelyek rendelkeznek az ilyen méretű beruházások végrehajtásához szükséges tudással és képességekkel. Az, hogy ezt a projektet már a MÁV fogja lebonyolítani, bizonyítja, hogy ez a folyamat jelentősen előrehaladt az elmúlt hónapokban” – zárta bejegyzését a miniszter.
Sok más beruházáshoz hasonlóan, ehhez is hozzájárul az uniós 3550 milliárd forint.
„Ekkora lehetőséget ritkán kap a magyar vasút – és ezt most nem ronthatjuk el!” – emelte ki Vitézy Dávid.
„Valódi versenyre, tiszta közbeszerzésekre és minden részletében igényes fejlesztésekre van szükség. Nem elég elkölteni a pénzt: olyan vasutat kell építenünk, amelyre az utasok és a szakma is büszke lehet” – emelte ki
.







