1962 nyarán az Egyesült Államok több száz kilométerrel a Csendes-óceán fölött robbantott fel egy termonukleáris fegyvert. A Starfish Prime nevű kísérlet fénybe borította az éjszakai eget, elektromos zavarokat okozott Hawaiin, és olyan sugárzási övet hozott létre, amely éveken át a Föld körül maradt.
Hawaii lakói 1962. július 9-én különös éjszakára készültek. Emberek ezrei gyűltek össze a strandokon, szállodák teraszain és kilátópontokon, hogy megfigyeljék a hidegháború egyik legmerészebb – és utólag nézve egyik legvakmerőbb – kísérletét. Az Egyesült Államok ugyanis nem a föld alatt vagy egy távoli szigeten akart felrobbantani egy nukleáris fegyvert, hanem közel 400 kilométeres magasságban, már a világűr határvidékén.
A kísérlet a Starfish Prime nevet kapta és a Dominic hadműveletsorozat része volt. Egy Thor rakéta emelte magasba a nagyjából 1,4 megatonnás termonukleáris robbanófejet a csendes-óceáni Johnston-atollról. A töltet ereje csaknem százszorosa volt a Hirosimára ledobott atombombáénak.
Amikor a fegyver felrobbant, az égbolt egy pillanatra nappali fénybe borult. Hawaiiról több mint 1400 kilométeres távolságból is látható volt a villanás. A szemtanúk vöröses, fehér és zöld fényjelenségekről számoltak be, amelyek hatalmas mesterséges sarki fényként terültek szét az égbolton. A látvány lélegzetelállító volt, de a robbanás igazi hatásai nem ott jelentkeztek, ahol az emberek figyelték.
A nagy magasságban végrehajtott nukleáris detonáció erős elektromágneses impulzust, vagyis EMP-t hozott létre. Ez olyan rövid, de intenzív elektromos zavar, amely károsíthatja vagy megzavarhatja az elektronikus rendszereket. Hawaiin több száz utcai lámpa aludt ki, betörésjelzők szólaltak meg, egyes telefonvonalak és rádiókapcsolatok pedig rövid időre használhatatlanná váltak.
A hatás azért lepte meg a kutatókat, mert a robbanás rendkívül messze történt a szigetektől. A kísérlet bebizonyította, hogy egy nagy magasságban felrobbantott nukleáris fegyver nemcsak a közvetlen környezetét veszélyezteti. Az EMP hatalmas terület elektromos infrastruktúráját érintheti, különösen egy modern, elektronikára épülő társadalomban.
A Starfish Prime legmaradandóbb következménye azonban magában az űrben alakult ki. A robbanás nagy energiájú elektronokat juttatott a Föld mágneses terébe. Ezek a részecskék csapdába estek és egy mesterséges sugárzási övet hoztak létre a bolygó körül, a természetes Van Allen-övek mellett.
A kutatók azt feltételezték, hogy ez a sugárzás viszonylag gyorsan eloszlik. Ehelyett hónapokig, sőt bizonyos részei évekig megmaradtak. A nagy energiájú részecskék folyamatosan bombázták a Föld körül keringő műholdakat, károsítva azok napelemeit és elektronikus rendszereit.
A kísérlet idején még kevés műhold keringett bolygónk körül, ám közülük több is meghibásodott. A brit Ariel–1, az Egyesült Királyság első műholdja sugárzási károkat szenvedett. A híres Telstar–1, amelyet a robbanás utáni napon indítottak útnak és amely az első élő transzatlanti televíziós közvetítésekben játszott úttörő szerepet, szintén jelentős sugárterhelést kapott. Elektronikája idővel meghibásodott, bár károsodásában a Starfish Prime mellett más korabeli magaslégköri nukleáris tesztek is szerepet játszhattak.
Becslések szerint a mesterséges sugárzási övek az akkor alacsony Föld körüli pályán működő műholdak jelentős részét megrongálták vagy idő előtt működésképtelenné tették. Ez különösen figyelemre méltó, ha arra gondolunk, milyen kevéssé ismerték akkor még az űr környezetét. Az emberiség alig néhány éve küldött műholdakat az égbe, amikor máris sikerült veszélyesebbé tennie számukra a Föld körüli teret.
A kísérletet már előzetesen is aggodalom övezte. A később Spock (Star Trek filmsorozat) szerepében világhírűvé vált Leonard Nimoyhoz kapcsolódik egy gyakran idézett történet, amely szerint táviratban kérte John F. Kennedy elnököt a robbantás leállítására. A történet részletei nem minden elemében ellenőrizhetők biztosan, de jól érzékeltetik a korabeli félelmeket. Sokan attól tartottak, hogy az emberiség olyan folyamatokat indíthat el a felső légkörben, amelyeket nem tud majd visszafordítani.
A hidegháború logikája mégis erősebbnek bizonyult az óvatosságnál. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt vizsgálta, miként használhatók a nukleáris fegyverek rakéták, radarok és kommunikációs rendszerek ellen. A Starfish Prime ezért nem pusztán tudományos kísérlet volt, hanem katonai erődemonstráció is.
Az űrbeli nukleáris tesztek korszaka szerencsére rövidnek bizonyult. Az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia 1963-ban aláírta a részleges atomcsendegyezményt, amely megtiltotta a nukleáris robbantásokat a légkörben, a világűrben és a víz alatt.
A Starfish Prime mégis máig figyelmeztetésként szolgál. Megmutatta, hogy a világűr nem üres, következmények nélküli terep. A Föld mágneses mezeje, a műholdak és az elektromos hálózatok összekapcsolt rendszert alkotnak, amelyet egyetlen robbanás is kontinenseken átívelően megzavarhat.
A kísérlet résztvevői talán egy különleges fényjelenséget akartak létrehozni és katonai adatokat gyűjteni. Ehelyett rövid időre mesterséges csillagot gyújtottak az égen, majd évekre láthatatlan radioaktív szemetet hagytak maguk után a Föld körül.
