Várom a pillanatot, amikor egy ukrán élsportoló kiáll a világ sportjából kizárt orosz és fehérorosz sporttársai mellett. Nagyon várom.
De nem akar eljönni. Helyette mindennaposak a buzgó helyeslések és a gúnyos káröröm hangjai. (Sőt az erőszakos hangoskodás a kitiltások kikényszerítésére.) Legutóbb a volt világranglista 13. helyezett Olekszandr Dolhopolov ukrán teniszező köszönte meg a wimbledoni Grand Slam-tornát szervező All England Lawn Tennis Clubnak, hogy példát mutatott a világnak, és kitiltotta a tornáról az ATP-világranglista második orosz Danyiil Medvegyevet és nyolcadik Andrej Rubljovot, valamint a nőknél a WTA-negyedik fehérorosz Arina Szabalenkát (és a többi érintettet).
Dolhopolov kijelentése már csak azért is gusztustalan, mert ő jelenleg ukrán katona. Állásfoglalása színtiszta Putyin-ellenes kirohanás, háborús propaganda. A wimbledoni döntés kapcsán tegnap megszólalt a szerb világelső Novak Djokovics is. „Mindig is el fogom ítélni a háborút, soha nem fogom támogatni, magam is a háború gyermeke vagyok. Tudom, ez milyen érzelmi megrázkódtatással jár, mekkora traumákat szül.
Szerbiában mindannyian tudjuk, mi történt 1999-ben. A Balkánon több háborúnk is volt a közelmúltban. Ezzel együtt nem támogatom a wimbledoni döntést, szerintem őrült. Nem eredményez semmi jót, ha a politika beavatkozik a sportba.” Ott a pont, hogy stílszerűek legyünk.
