Vélemény

2016.
augusztus 10.
2:02
Nagy Ervin
Nagy Ervin

Szocialista számmisztika

ĀA logika tudománya szerint minőségről lehet vitatkozni, számokról, tényekről elvileg nem.

2016.
augusztus 09.
2:35
Faggyas Sándor
Faggyas Sándor

Túllövés

ĀÁlláspont. Mától hitelre, saját és utódaink jövőjének kárára fogyasztunk levegőt, ivóvizet, élelmiszert, energiát, nyersanyagot és iparcikket egyaránt

2016.
augusztus 09.
2:24
Lóránt Károly
Lóránt Károly

Hogyan csináljunk háborút?

ĀA történelem is azt bizonyítja, hogy háborút könnyű indítani, ami nehéz, az annak befejezése.

2016.
augusztus 09.
2:24
Őry Mariann
Őry Mariann

Értékek nélkül

ĀA brandenburgi tartományi parlament kereszténydemokrata frakciójának termében van a falon egy feszület.

2016.
augusztus 08.
1:24
Máté T. Gyula

Születtek január 1-jén

ĀÁlláspont. Soros György újkori európai rabszolgákra, az Iszlám Állam terroristákra vágyik, miközben az Európai Unió vezetése makkal álmodik, és anarchiába lóg a keze.

2016.
augusztus 08.
1:19
Bogár László
Bogár László

A török Phaeton

ĀA lexikon azt írja, hogy Phaeton a napisten, Héliosz egyik fia volt.

2016.
augusztus 08.
1:18
Tamáska Péter
Tamáska Péter

Félholdasan

ĀA menekülő világ – a harmadik! – földrajzot tanul. Minden hónapra, minden hétre jut egy lecke Európából.

2016.
augusztus 06.
1:49
Bayer Zsolt

Tegnap

ĀÁlláspont-. Európa visszavágyik a múltba, életének egy másik, korábbi szakaszába, amikor otthon volt.

2016.
augusztus 06.
1:41
Lovas István
Lovas István

Az EU-diktatúra

ĀBrüsszelben az „új tagállamok” 2004-es csatlakozása óta diszkriminatív diktatúra épül ki a magállamok irányításával, de Berlin abszolutista döntnöki szerepével.

2016.
augusztus 06.
1:41
Domonkos László

Napló, augusztusban

ĀKevés izgalmasabb olvasmány akad, mint réges-régi naplókat böngészni.

2016.
augusztus 06.
1:39
Nagy Ervin

A referendum valódi tétje

ĀVajon a jobbikosok vállalják a hátrányos nemzetközi következményeket is? Mert a balliberálisoknak ez teljesen érdektelen…

2016.
augusztus 05.
3:42
Ludwig Emil

Nyelvek versenye

ĀA magyar írás és beszéd közelebb áll a némethez, mégis, paradox módon, az angolt tanulják szívesebben a magyarok…

2016.
augusztus 04.
1:31
Őry Mariann

B terv

ĀÁlláspont. Nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is az az érdeke, hogy Törökország stabil legyen

2016.
augusztus 06.
1:40
Szabó Palócz Attila

Konszenzus nélkül

Ā„Ha ez így folytatódik… rabok leszünk, vagy arabok” – olvasom az interneten terjesztett szóviccet.

2016.
augusztus 05.
3:44
Szajlai Csaba

Hitel

ĀÁlláspont. Magyarországon különlegesen érzékeny téma a hitelezés.

2016.
augusztus 05.
3:39
Kristály Lehel

A megfejtés

ĀHívogat egy könyv. Napok óta integet, kelleti magát a könyvespolcomon.

2016.
augusztus 04.
1:24
Szerencsés Károly

Kapcsolat a mindenséggel

ĀMi, egyszerű halandók ilyen jeleket kapunk. Sem szentek, sem kiválasztottak nem vagyunk. Nem szakadnak kárpitok…

2016.
augusztus 04.
1:22
Kiss László

Élet és halál kultúrája

ĀAz atya torkának átvágása felkiáltójelet rajzolt a politikailag korrekt szómágia korlátolt, sunyin kiszámított áltörvényeinek végére.

2016.
augusztus 03.
1:13
Boros Imre

Későn jött önkritika

ĀAz IMF mellett működő Független Kiértékelő Szervezet, az IEO nagyon súlyos kritikával illette a nagy hatalmú monetáris „csúcsintézményt”.

2016.
augusztus 03.
1:23
Faggyas Sándor

Erőpróba

ĀÁlláspont. A magyar egészségügyi ellátórendszer ura a migráció okozta helyzetnek, kockázatot jelent azonban, hogy az érkezők nem együttműködőek

2016.
augusztus 03.
1:11
Nagy Ervin

Megoldás magunktól

ĀA bevándorláspárti politika állandó visszatérő motívuma a beilleszkedés elősegítése