
Kommentár nélkül
ĀÁlláspont. Nem igaz! – ez volt talán az egyetlen reakció az ellenzéki médiában arra a Magyar Hírlapban megjelent cikkre, amelyben leírtuk, sosem dolgozott még annyi orvos Magyarországon, mint tavaly

ĀÁlláspont. Nem igaz! – ez volt talán az egyetlen reakció az ellenzéki médiában arra a Magyar Hírlapban megjelent cikkre, amelyben leírtuk, sosem dolgozott még annyi orvos Magyarországon, mint tavaly

ĀHa az ember háborúban áll, nem árt tudnia, hogy ki, kivel csatázik, hogy mi a szembenállás fő oka, és hogy mi a háborúban való részvétel célja

ĀHogy Európát éppen elrabolják-e? Ahonnan jönnek: sok a homok. Ahová jönnek: sok a víz. Félek, hogy sár lesz belőle

ĀÁlláspont. George Soros osztja az észt, meg a pénzt, csapatai hadrendbe állnak, és Európa hipp-hopp teli lesz ázsiai és afrikai emberekkel

ĀA kulturális baloldal és a nagytőkés jobboldal számos kérdésben, különösen ami a tradicionális társadalmak lebontását illeti, egyetért

ĀMacron francia elnök Orbán Viktorral szemben a legkeményebb fellépésre szólítja föl az EU-t

ĀAlapigazság, miszerint a tudományban nincsenek vitathatatlan, végleges megállapítások

ĀÁlláspont. A rendszerváltozás után hosszú éveken keresztül volt hatásos fegyver a nemzetközi kapcsolatrendszerrel bíró liberális körök részéről antiszemitizmussal vádolni a politikai ellenfelet

ĀMerkel ízléstelen reklámszövege felér egy tüntetők ellen küldött tankkal
ĀA holland európai parlamenti képviselő kézzel írott vázlataiból az is kiolvasható, hogy a politikus milyen tudományos alapossággal készült fel a Magyarországot elítélő dokumentum összeállításához
ĀÁlláspont. Judith Sargentini sem veszi biztosra, hogy meglesz-e a – valótlan állításoktól és hamis vádaktól hemzsegő – jelentése elfogadásához szükséges, legalább 376 szavazat
ĀOlyan a jelenet, mint a Tanúban, csak itt az öregeket nem kell Bástya elvtársként kimenteni
ĀÁlláspont. Günther Oettinger uniós költségvetési biztos retteg, legalábbis a Spiegel című német újságnak azt mondta, az unió halálos veszélyben van
ĀKedves Képviselő Hölgy és Úr!
ĀTalán van, aki szánalmasnak találja, de a levéltárban bogarászó történésznek is vannak kalandjai. Mármint az iratokkal
ĀAz alábbiakban nőnapokról lesz szó, igen, így többes számban. Hogy miért, talán a végére kiderül
ĀJól tudjuk Budapesten, mit érez Horst Seehofer német belügyminiszter, amikor azt mondja: három éve hajtogatja, hogy a migrációs kérdés minden politikai probléma eredője, és ha így folytatják, elbuknak
ĀA „populisták” erkölcsi elítélésének az a célja, hogy lehetőleg minél kevesebben szavazzanak a populistának kikiáltott pártokra
ĀÚj világszellem alakul. Az emberek közösségben élik meg igazi szabadságukat
ĀA magyar migrációs politika nem ellentétes, hanem éppen összhangban áll Ferenc pápa elgondolásával
ĀÁlláspont. Jövő héten visszatér hazánk az Európai Parlament napirendjére: ekkor döntenek ugyanis a képviselők arról, induljon-e eljárás Magyarország ellen