Vélemény

2018.
október 31.
2:02
Tamáska Péter
Tamáska Péter

Államsimogató program

ĀHa dokumentumfilmeket néz az ember Afrikáról, megdöbbenti az ottani országokat birtokló törzsi arisztokraták kegyetlensége s a muszlim bandák mohó rablás- és ölésvágya

2018.
október 31.
2:01
Vitéz Ferenc
Vitéz Ferenc

Az „Ezüsthalott” Könyve

ĀTalán nem szorul különösebb magyarázatra, hogy halottak napja táján eszünkbe jut a Halottak Könyvének ötlete – s már sorakoznak is a cédulákon az egyiptomi piramis- és koporsószövegekre vonatkozó jegyzetek

2018.
október 31.
2:00
Ludwig Emil

Az én kis falum

ĀA taliándörögdi Bem apó utcát két dolgos, erőskezű sofőr tette közismertté

2018.
október 30.
2:41
Őry Mariann
Őry Mariann

Berlinre figyelünk

ĀÁlláspont. Egy évvel a szövetségi parlamenti választások és fél évvel a nagykoalíció nyögvenyelős megalakulása után Angela Merkel végre lépett egy merészet

2018.
október 30.
2:40
Bogár László
Bogár László

Világállam

ĀAz elzárt kultúrák összenyitása ma mintha már nem igazolná vissza a „pedig kezdetben milyen jó ötletnek tűnt” hurráoptimizmusát

2018.
október 30.
2:35
Nagy Ervin
Nagy Ervin

Misszió

ĀMa Európában van szükség misszióra. Ki gondolta volna azt – az elmúlt kétezer év során –, hogy ennek is eljő az ideje

2018.
október 29.
1:26
Putsay Gábor
Putsay Gábor

A nemzetstratégia második felvonása

ĀÁlláspont. A hazai cégvezetők és a gazdasági élet krémje előtt tartott az iparkamara rendezvényén bő két éve igen meggyőző előadást Orbán Viktor miniszterelnök

2018.
október 29.
1:24
Lóránt Károly
Lóránt Károly

Globalizátorok félelmei

ĀA vég kezdete, amikor már a The New York Times hasábjain kezdik figyelmeztetni a globális elitet, hogy amennyiben az eddigi politikáját folytatja, tovább erősíti a vele szembenálló „populista” erőket

2018.
október 29.
1:23
Kruppa Géza
Kruppa Géza

Csülök

Ā„El a kezekkel az orrszarvú bikaborjútól! Az állatkert nem lehet a napi politika színtere!” – e dacos kiáltással fordulhatna egy harcos baloldali érzelmű képzeletbeli szülői munkaközösség a széles nyilvánossághoz

2018.
október 27.
1:28
Faggyas Sándor

Lakmuszpapír

ĀÁlláspont. November 8-ra halasztotta az ítélethirdetést a román legfelsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek visszaszolgáltatási perében – adta hírül csütörtökön a bíróság szóvivője

2018.
október 26.
3:29
Nagy Dóra

Márta nem érti

ĀDemeter Márta a tökéletes példája annak, milyen kaotikus és veszélyes állapotok uralkodnak ma az ellenzéki oldalon

2018.
október 26.
3:24
Domonkos László

Harcálláspont

ĀMég az ünnep előtt, azon a bizonyos hosszú hétvége jegyében rendezték meg a Várkert Bazárban a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárt

2018.
október 27.
1:26
Szerencsés Károly

Csillagfényes szombat éj

ĀAz oroszoknak csalódniuk kellett. Nem számoltak ugyanis ekkora fegyveres ellenállással

2018.
október 26.
3:31
Bogár László

Másik valóság

ĀNekem nem nagyon volt szerencsém az Index független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásához

2018.
október 26.
3:27
Boros Imre

Merkel végjátéka

ĀAngela Merkel német kancellárról van szó, amikor a Janus-arcúságról teszek említést

2018.
október 25.
1:37
Veczán Zoltán

Legyünk végre európaiak!

ĀÁlláspont. Mi magyarok, sajnos, nem vagyunk elég európaiak: nagy nemzeti napjaink közül egy sem kötődik területfoglaláshoz vagy támadó háborúhoz

2018.
október 25.
1:36
Domonkos László

Határtalan forradalom

ĀAz üzenet jelzés, hogy ’56 szelleme talán a mostani Európát is megsegíti. Ráférne, de nagyon

2018.
október 24.
3:11
Dippold Pál

Másnap

ĀÁlláspont. Tizenkét évvel ezelőtt, 2006. október 24-én egészen más hajnal virradt Magyarországra, mint ma

2018.
október 25.
1:35
Nagy Ervin

Ilyen ellenzék jutott nekünk

ĀA helyzetelemzés szükségtelen, vezetők és víziók hiányában belső marakodás jellemzi létüket

2018.
október 24.
3:10
Kondor Katalin

Nem lehet más a politika

ĀKülönös, vagy cseppet sem az, a belga „üzenete” éppen az októberi magyar forradalom és szabadságharc emlékünnepének idején ért el bennünket