
Sok-sok iszonyú év
ĀRomán fiatalember tudakozódott nálam, hol találna egy boltot. Hát mégis én vagyok itthon?

ĀRomán fiatalember tudakozódott nálam, hol találna egy boltot. Hát mégis én vagyok itthon?

ĀÁlláspont. Az ellenzék két legerősebb pártja, a Jobbik és az MSZP éppen a totális szétesés felé tart

ĀA NATO ma már inkább tűnik az euroatlanti elit hatalmi eszközének, mint a tagok védelmét szolgáló intézménynek. Az ideológiai harc is már inkább a szövetségen belül zajlik

ĀAz elmúlt években milliárdos biznisszé nőtte ki magát a börtönzsúfoltságra hivatkozva pereket indítani Strasbourgban

ĀA legtöbb átnevezést nem is a rendszerváltozás hozta, hanem a politikailag korrekt beszédmód
ĀA központi hatalmak hadseregei minden erejüket latba vetve támadást indítottak az antant ellen 1918 tavaszán

ĀÁlláspont. Frans Timmermans, az elvileg pártsemleges Európai Bizottság alelnöke lényegében beavatkozott a magyar belpolitikába

ĀAz elmúlt hónapok során a Nemzetközi Valutaalap (IMF) több fontos dokumentumában is arra biztatta a tagországait, hogy tulajdonítsanak sokkal nagyobb jelentőséget a vagyonuk alakulását leíró elemzéseknek, vagyis egy pontos vagyonleltár elkészítésének
ĀA százhetven évvel ezelőtt játszódó cselekmény számos fordulópontján érinti a magyar és a lengyel nép barátságát és történelmi sorsközösségét
ĀA balliberális oldalon állók a profittermelő állami cégek eladását külföldieknek több módon is meg tudták indokolni
ĀÁlláspont. Nézzük a szikár tényeket: ma kerül a kormány elé a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatcsomagja, amely hat területen indítványoz változtatásokat a magyar gazdaság versenyképességének javítsa érdekében
ĀÉn mint a két nagy háborúban is vesztes nép tagja visszataszítónak találtam a győztesek compiègne-i centenáriumi ünneplését, amikor – főképp a franciák – elkezdték sorolni egykori hatalmuk nagyságát és dicsőségét
ĀAz 1980–90-es években hatalomra került politikusok a multikat segítették intézkedéseikkel
ĀNem kellene megvárni, hogy az összes elhúzódó peres ügy vádlottjának kártérítést ítéljen meg a strasbourgi bíróság
ĀTanulság: az aktakupacokban rejtőző igazság – kétséget kizáró módon – mégis eltemethető
ĀÁlláspont. En garde: Oroszország elfoglalt három ukrán hajót, Ukrajna pedig teljes készültségbe helyezte haderejét, majd mindkét fél a nemzetközi intézményekhez fordult
ĀPokolgép! A legkirályabb a Pokolgép! Mit nézel, g..i, a Pokolgép a legkirályabb! Ne nézzél, szétütlek! – az erős belépőszöveg a 3-as metró egy kora esti járatán hangzott el, gazdája fekete toprongyos, zsíros borostás férfi volt
ĀÁlláspont. Ennek a Bizottságnak szerencsére meg vannak számlálva a napjai. Vajon lesz-e olyan vezetése Európának, amely tanul a hibákból? Ez rajtunk is múlik
ĀMindig vannak, akik a közösség elé tárják a titkolnivalókat a DK-s és az Alstom-ügyekről
ĀTordai Bence a már nem is annyira ifjú ellenzéki politikusok prototípusa
ĀÁlláspont. Az utóbbi időben azonban megfeneklett a magyar egyházi és magánvagyonok 1990 után megindult visszaszolgáltatása, sőt, általános gyakorlat lett a visszaállamosítást szolgáló bírósági visszaélés-sorozat