
A trójai faló és az elhallgatás művészete
ĀA németek jövőjét meghatározó történelmi szavazás volt november végén a Bundestagban

ĀA németek jövőjét meghatározó történelmi szavazás volt november végén a Bundestagban

ĀÁlláspont. Kezdjük egy jó hírrel: az előzetes adatoknál is jobban nőtt a harmadik negyedéves bruttó hazai termék (GDP), vagyis a magyar gazdasági teljesítmény

ĀAz európai vezetők álszentségének lényege, hogy nyitottságot hirdetnek a migránsoknak, miközben az elődeik által, még gyarmatosítóként létrehozott rendszert konzerválják
ĀA Szabad Nép című újság 1952. március 8-án adta hírül, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó magyar írók prózai és költői antológiáját adja ki, önkéntes felajánlásaként

ĀAktivizálta magát a román diplomácia is a centenárium jegyében

ĀÁlláspont. Ellenállóként, a magyar kormány egyik legjelentősebb kritikusaként és célpontjaként mutatja be a Politico brüsszeli kiadása Pardavi Mártát

Ā„Contra vim mortis non est medicamen in hortis”, vagyis halál ellen nincs orvosság a kertekben, tartja a latin mondás

ĀEgy anekdota szerint az angolirodalom-tanár arra a kérdésre, hogy Godot végül megérkezik-e, úgy válaszolt, hogy ennek fele-fele az esélye: vagy eljön, vagy nem

ĀKedves Bangóné, megyőződésem, ha a kormány nem kérdezősködne, akkor Önök azt kifogásolnák. Van sapka, nincs sapka. Nem gondolnám tehát, hogy rikácsolással a dolgok megoldhatók
ĀA VOX elnöke, Santiago Abascal Conde is azt vallja, az unió legfontosabb részei a nemzetek
ĀA neomarxizmus és a modern, individualista liberalizmus ugyan két külön tőről fakad, ám ellenségképe nagyban megegyezik
ĀAhogy az ősz télbe fordul, nyomban kiderül, hogy kis hazánk lakosságának döntő többsége időjárás-érzékeny, más szóval meteopata
ĀAzon kapom magam, hogy meglepő otthonossággal fordulok egyik utcából ki, a másikba be, mintha csak Budapest vagy Szeged negyedeit rónám
ĀÁlláspont. Mint tudjuk, az egyetem valójában itt marad.Mi viszont búcsúzunk a blöfföktől
ĀA minap hallotta azt is Vidéki Lajos, hogy bizonyos társadalmi csoportoknál divat, sőt, presztízs az, hogy megismerjék belülről is a büntetés-végrehajtási intézményeket
ĀÁlláspont. A francia elnök a G20-csúcson vacsorázik, miközben Párizs ég – írta vasárnap az Express
ĀEgy ismerősöm gyógypedagógusként dolgozott egy bentlakásos intézményben, ő mesélt egy érdekes anekdotát egy kissrácról, aki a pica nevű betegségben szenvedett
ĀA karácsonyi bevásárlási roham startját jelző fekete pénteki harsonaszó az idén egybecsengett a tűz martalékává vált Teréz körúti DK-iroda feltámadását serkentő adománygyűjtés beindulásával
ĀRománia legnagyobb nemzeti ünnepe december elseje
ĀÁlláspont. A mindenkori stréberek őstípusát megjelenítő Molnár Csaba újra mondani akart egy nagyot vagy több nagyot
ĀSzáz év telt el azóta, hogy sötétségbe borult Erdély. A illegitim december elsejei Nagy Egyesülés után Bukarest azonmód nekilátott új tartományai gyarmatosításának