
Otthon, teremtés
ĀAz otthonteremtés és most már -felújítás folyamatosan szélesedő rendszere 2015. július 1. óta létezik

ĀAz otthonteremtés és most már -felújítás folyamatosan szélesedő rendszere 2015. július 1. óta létezik

ĀFricska. Kezdem azt hinni, hogy az ellenzéki kulimász titokban ellenem szervezkedik

ĀFogják a fejüket a nyugat-európai vezetők Párizsban, Brüsszelben, Berlinben – mindenhol csak fejfájás

ĀAz EB a kontinens kormányaként funkcionálna, ami teljesen távol esik a demokrácia fundamentális felfogásától. Attól, hogy a közösség feletti világi hatalom gyakorlása a néptől származik

ĀHaveroknak mindent, az ellenségnek a törvényt. Manapság erről szól az európai értékek tárháza, a mágikus jogállam és az ezzel történő durva visszaélésen alapuló hadviselés

ĀIsten szent hajlékába, Kecskemét ősi templomába jöttünk Pánczél Gyula ravatalához

ĀFarkas Árpád a legújabb kori erdélyi magyar sors legeslegnagyobb poétája volt, jelentőségét az Erdőn Túli Föld nem akármilyen nívójú legújabb kori irodalmában ma még csak megközelítőleg sem lehet felmérni

ĀFricska. Talán a magyar sajtótörténet leghaszontalanabb interjúja jelent meg az Átlátszón

ĀUrsula von der Leyen megbukott. Egyelőre csak történelemből. Az Európai Bizottság elnöke egy interjúban magyarázkodott a napokban az unió vakcinaügyi töketlenkedéséről
ĀAz állam én vagyok szállóigét XIV. Lajosnak tulajdonítják ugyan, de aki ma méltán jelenthetné ki azt, hogy ő az állam, az nem más, mint az a valaki vagy valami, amit „mélyállamként” szoktunk mostanában említeni
ĀFricska. „Csak az a vég! – Csak azt tudnám feledni!” – mondá Ádám
ĀAz a bírálat, amely nem párosul hazafisággal, pozitív tettekkel, öncélú, pusztító és romboló
ĀFricska. „Az ellenzéki szavazók réges-rég túl vannak a Gyurcsány-dilemmán, a Fidesz számára kontraproduktív, hogy Gyurcsánnyal riogatja a szavazókat” – mondotta Závecz Tibor, a Závecz Research alapítója
ĀNem tudom, ki lehetett az a szorgos aktivista, aki egyik napról a másikra tetszetős kis Wikipedia-oldalt rittyentett a tavaly, az év végén bejelentett ellenzéki összefogásról, de a gyorsaságát és az ügybuzgalmát mindenképp el kell neki ismernünk
ĀA jogállamiságra való hivatkozás mára amolyan politikai furkósbottá vált minden olyan irányzattal szemben, amely nem követi a balliberális eszméket
ĀTisztelettel jelentem az olvasónak, hogy egy szó, egy ige teljhatalmat kapott a magyar nyelvben. Ma ugyanis ha valaki közszereplő, és elbocsátják valahonnan, a „kirúgták” szóval illetik
ĀA költségvetés stabilizációja, a fegyelmezett gazdaságpolitika, valamint a beruházásösztönző fiskális és monetáris politika járult hozzá ahhoz, hogy Magyarországot felkészülten érte a járvány
ĀA liberális torzításoktól paralizált, öncélú brüsszeli szervezet nem tudja és nem is akarja képviselni az európai polgárok többségének érdekeit, értékeit
ĀA Száműzött Bíboros Hercegprímás Emlékét Őrző Alapítvány részéről tiltakozunk a Fővárosi Törvényszék igazságtalan döntése ellen!
ĀGyakran találok a virtuális és valódi postaládámban is „kéretlen” küldeményeket, amelyek az időre, a haszontalan információk miatti agyterhelési kapacitásra és a pénztárcára vonatkozó takarékossági okokból azonnal a kukában kötnek ki
ĀFricska. Ellenzéki értelmiségünk a bástyák bűvöletében él. Így lett „a független média egyik utolsó bástyájává” a bulvár RTL Klub – arrafelé néhány kormányt gyalázó híradóriport elég ehhez a kétes dicsőséghez