A második világháború után Európa romokban hevert. Emberek milliói veszítették életüket, birodalmak kerültek a csőd szélére, városok, otthonok lettek egyenlők a semmivel, nemzetek szakadtak szét. A jövő, nemcsak a vesztes hatalmaknak, de még a győzteseknek is bizonytalan volt. Nem tudták, merre és hogyan tovább, nem tudták, rendbe lehet-e hozni az országok gazdaságát, az emberek életét. A háború mindent tönkretett, feldúlta a kontinenst, és már csak az volt a kérdés, hogy milyen hatással lesz mindez Európa jövőjére nézve. El kellett rendezni a kialakult viszonyokat és meg kellett alkotni egy gyümölcsöző kapcsolatrendszert. Európa különálló államokból és nemzetekből állt, így sokkal nehezebb volt ezt a közösséget létrehozni, mint Amerika esetében. Közös alapokhoz kellett tehát nyúlni, olyan alapokhoz, amelyek minden európai nemzet számára ugyanazt jelentik vasfüggönyön innen és túl. Ez az összekötő kapocs a kereszténység volt.
Az alap mellett olyan vezetőkre, államférfiakra is szükség volt, akik képesek létrehozni egy közös értékeken nyugvó közösséget. Ilyen volt Robert Schuman és Konrad Adenauer, akik a kereszténység alapeszméiből építkezve fogalmazták meg az Európai Unió alapját. A nemzetek közötti kapcsolatok egyenlőségében hittek, amit a keresztény tanításokból vezettek le. A tolerancia, a szolidaritás, az egyenlőség nem liberális, hanem bizony keresztény fogalmak. XIII. Leó és XI. Pius pápa tanait vették alapul, ebből építkeztek. A kohézió, a koordináció és egymás segítése volt a cél. A tagállamokat egyenlő jogokkal, kötelezettségekkel és szabadsággal kezelték és ruházták fel. Igazi, példaértékű és rendíthetetlen vezetők voltak, akik hittek a közös európai jövőben és a kereszténység összekötő erejében. Éppen ezért nem lennék meglepve, ha az Európai Unió eszméjének és rendszerének megálmodói most forognának a sírjukban, látva, hová jutott el Európa hatvankét év alatt. Adenauer egyszer azt mondta: „Mind egy ég alatt élünk, de nem mindegyikünknek azonosak a látóhatárai.” A mostani állapotokat látva azonban már abban sem vagyok biztos, hogy egyazon ég alatt élünk.
A Sargentini-jelentéssel egyáltalán nem érdemes foglalkozni. Tele van nyilvánvaló hazugságokkal, csúsztatással, arról meg már ne is beszéljünk, hogy micsoda „független” szervezetek segédkeztek a megalkotásában. Az sokkal érdekesebb tény, és jól mutatja a mostani Európai Unió állapotát, hogy egy ilyen firkálmányt napirendre tűztek, és vitának nevezett boszorkányüldözést tartottak miatta, aztán a saját szabályaik megváltoztatása után, még meg is szavazták.
Azt eddig is tudtuk, hogy a mostani Európa vezetői nem nemzetek közötti, hanem nemzetek feletti kapcsolatokban gondolkodnak, és gyarmatoknak tekintik a náluk kisebb, szegényebb országokat, amelyeknek leginkább a bólogató kutya és a felvevőpiac szerepét szánják. Nem partnereknek tekintik ezeket az államokat, hanem olyan szereplőknek, amelyeknek a szolidaritás, a partnerség és az egyenlőség jegyében el kell fogadniuk az alávetett szerepet. Náluk ezt nevezik kohéziónak és párbeszédnek.
A hatvanegy évvel ezelőtt Rómában lefektetett alapok ma már mást jelentenek Európa országainak, mint hat évtizede. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a kereszténység védelme egyetlen felszólalásnak álcázott kirohanásban sem hangzott el. Emberi jogokról papolnak, miközben hagyják, hogy emberek haljanak meg merényletekben. A magyar jogállamiság helyzete miatt aggódnak, miközben Európa jövőjével játszanak, szembeköpve mindent, amiért az Európai Unió valamikor létrejött. Bele akarnak avatkozni a tagországok belügyeibe, elvennék a szavazati jogukat, felfüggesztenék őket pusztán pillanatnyi haszonszerzési célból, a nagy elfogadó liberális ideológia zászlaja alatt. Az unió alapértékeinek megsértése miatt ágálnak, miközben ők maguk mennek neki a legfőbb alapértéknek, a kereszténységnek, ami alapján valamikor létrejöhetett ez a szövetség. Azt az alapot tennék a földdel egyenlővé, amit azért hívtak segítségül az alapítók, mert kikezdhetetlennek, megkérdőjelezhetetlennek és örök érvényűnek tartottak.
Hiszek az Európai Unió alapeszméiben és létjogosultságában, de nem ebben az Európai Unióban. Mert ennek már semmi köze sincsen az egységhez, partnerséghez, szolidaritáshoz, toleranciához és az építkező jövőhöz. Semmi köze sincsen Konrad Adenauerhez, Robert Schumanhoz, vagy Alcide De Gasperihez. Éppen ezért most tényleg nagy tétje lesz a jövő évi európai parlamenti választásoknak. Arról fog dönteni Európa, hogy folytatni akarja-e az önmagából teljesen kifordult liberális ámokfutást, vagy visszakanyarodik a keresztény alapokhoz, ezzel megmentve önmagát. Ahogyan Robert Schuman mondta: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Sajnos, a jelentést megszavazó képviselők egyértelműen a „nem lesz” mellett tették le a voksukat.
Bízom benne, hogy sokan vagyunk olyanok Európa-szerte, akik a „lesz” mellett teszik majd le a voksukat!
Az alap mellett olyan vezetőkre, államférfiakra is szükség volt, akik képesek létrehozni egy közös értékeken nyugvó közösséget. Ilyen volt Robert Schuman és Konrad Adenauer, akik a kereszténység alapeszméiből építkezve fogalmazták meg az Európai Unió alapját. A nemzetek közötti kapcsolatok egyenlőségében hittek, amit a keresztény tanításokból vezettek le. A tolerancia, a szolidaritás, az egyenlőség nem liberális, hanem bizony keresztény fogalmak. XIII. Leó és XI. Pius pápa tanait vették alapul, ebből építkeztek. A kohézió, a koordináció és egymás segítése volt a cél. A tagállamokat egyenlő jogokkal, kötelezettségekkel és szabadsággal kezelték és ruházták fel. Igazi, példaértékű és rendíthetetlen vezetők voltak, akik hittek a közös európai jövőben és a kereszténység összekötő erejében. Éppen ezért nem lennék meglepve, ha az Európai Unió eszméjének és rendszerének megálmodói most forognának a sírjukban, látva, hová jutott el Európa hatvankét év alatt. Adenauer egyszer azt mondta: „Mind egy ég alatt élünk, de nem mindegyikünknek azonosak a látóhatárai.” A mostani állapotokat látva azonban már abban sem vagyok biztos, hogy egyazon ég alatt élünk.
A Sargentini-jelentéssel egyáltalán nem érdemes foglalkozni. Tele van nyilvánvaló hazugságokkal, csúsztatással, arról meg már ne is beszéljünk, hogy micsoda „független” szervezetek segédkeztek a megalkotásában. Az sokkal érdekesebb tény, és jól mutatja a mostani Európai Unió állapotát, hogy egy ilyen firkálmányt napirendre tűztek, és vitának nevezett boszorkányüldözést tartottak miatta, aztán a saját szabályaik megváltoztatása után, még meg is szavazták.
Azt eddig is tudtuk, hogy a mostani Európa vezetői nem nemzetek közötti, hanem nemzetek feletti kapcsolatokban gondolkodnak, és gyarmatoknak tekintik a náluk kisebb, szegényebb országokat, amelyeknek leginkább a bólogató kutya és a felvevőpiac szerepét szánják. Nem partnereknek tekintik ezeket az államokat, hanem olyan szereplőknek, amelyeknek a szolidaritás, a partnerség és az egyenlőség jegyében el kell fogadniuk az alávetett szerepet. Náluk ezt nevezik kohéziónak és párbeszédnek.
A hatvanegy évvel ezelőtt Rómában lefektetett alapok ma már mást jelentenek Európa országainak, mint hat évtizede. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a kereszténység védelme egyetlen felszólalásnak álcázott kirohanásban sem hangzott el. Emberi jogokról papolnak, miközben hagyják, hogy emberek haljanak meg merényletekben. A magyar jogállamiság helyzete miatt aggódnak, miközben Európa jövőjével játszanak, szembeköpve mindent, amiért az Európai Unió valamikor létrejött. Bele akarnak avatkozni a tagországok belügyeibe, elvennék a szavazati jogukat, felfüggesztenék őket pusztán pillanatnyi haszonszerzési célból, a nagy elfogadó liberális ideológia zászlaja alatt. Az unió alapértékeinek megsértése miatt ágálnak, miközben ők maguk mennek neki a legfőbb alapértéknek, a kereszténységnek, ami alapján valamikor létrejöhetett ez a szövetség. Azt az alapot tennék a földdel egyenlővé, amit azért hívtak segítségül az alapítók, mert kikezdhetetlennek, megkérdőjelezhetetlennek és örök érvényűnek tartottak.
Hiszek az Európai Unió alapeszméiben és létjogosultságában, de nem ebben az Európai Unióban. Mert ennek már semmi köze sincsen az egységhez, partnerséghez, szolidaritáshoz, toleranciához és az építkező jövőhöz. Semmi köze sincsen Konrad Adenauerhez, Robert Schumanhoz, vagy Alcide De Gasperihez. Éppen ezért most tényleg nagy tétje lesz a jövő évi európai parlamenti választásoknak. Arról fog dönteni Európa, hogy folytatni akarja-e az önmagából teljesen kifordult liberális ámokfutást, vagy visszakanyarodik a keresztény alapokhoz, ezzel megmentve önmagát. Ahogyan Robert Schuman mondta: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Sajnos, a jelentést megszavazó képviselők egyértelműen a „nem lesz” mellett tették le a voksukat.
Bízom benne, hogy sokan vagyunk olyanok Európa-szerte, akik a „lesz” mellett teszik majd le a voksukat!
