A német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) az elkövetkező napokban alapvető, hosszú távú kérdésekre kell választ találnia – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár, a párt elnöke hétfőn Berlinben.
„Nyersen fogalmazva: túlságosan sok kérdésre nem tudtunk már kielégítő megoldást kínálni; ezen változtatni fogunk, változtatnunk kell” – jelentette ki Friedrich Merz berlini sajtótájékoztatóján, fordulópontnak nevezve a CDU számára a vasárnapi, Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben rendezett választások eredményét.
A német kancellár úgy fogalmazott: a németek „Konrad Adenauerral lezárták a nacionalizmus fejezetét”, és szerinte a berlini koalícióra, valamint a CDU-ra „történelmi küldetés” vár annak biztosításában, hogy Németország továbbra is az európai értékek mentén politizáló állam maradjon.
„Nem másról van szó, mint hazánk demokratikus jövőjéről” – hangsúlyozta Merz.
Arra a kérdésre, hogy a vasárnapi eredmények után továbbra is számíthat-e pártja támogatására, a kancellár azt válaszolta: a CDU vezetésében a vasárnap esti eredményhirdetés óta senki sem vetett fel „személyekkel kapcsolatos kérdéseket”.
Merz egyúttal köszönetet mondott a Szociáldemokrata Pártnak (SPD), amiért továbbra is koalícióban marad a CDU-val Berlinben. Ismét hangsúlyozta, hogy a kormányzati együttműködés révén biztosítottnak látja Németország „demokratikus jövőjét”.
„Elszántak vagyunk, hogy közösen szembenézzünk az országunkra váró történelmi kihívásokkal” – tette hozzá a kancellár.
Az észak-németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában a CDU történetének leggyengébb eredményét érte el: a szavazatok mindössze 4,9 százalékát szerezte meg, így nem jutott be a tartományi parlamentbe, mivel nem érte el az ötszázalékos bejutási küszöböt. Az előzetes eredmények alapján a tartományban az Alternatíva Németországnak (AfD) végzett az első helyen, 38,2 százalékkal.
Berlinben a Baloldal aratott egyértelmű győzelmet, a szavazatok 25,7 százalékát megszerezve. A helyi választási hatóság adatai szerint a CDU 18,8, az AfD 16,3, a Zöldek 14,3, míg az SPD 12,1 százalékot kapott - tudatta az MTI.
Die Linke szerint „arcátlanság”, hogy a német kancellár még ragaszkodik a reformjaihoz
A radikális Baloldal (Die Linke) a hétvégi német tartományi választások eredményét a szövetségi kormány szociális reformjai számára küldött stopjelzésként értékeli – derül ki Ines Schwerdtner pártelnök hétfői nyilatkozatából.
A politikus Berlinben azt mondta, meglepetéssel fogadta Friedrich Merz kancellár vasárnap esti beszédét, amelyben a kormány reformpolitikájának folytatását helyezte kilátásba annak ellenére, hogy pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) súlyos vereséget szenvedett a Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben rendezett tartományi választásokon.
Schwerdtner „arcátlanságnak” nevezte Merz kijelentését. „Úgy vélem, mindannyian arra számítottunk, hogy bejelenti lemondását” – tette hozzá a pártelnök.







