Donald Trump amerikai elnök egy washingtoni republikánus rendezvényen megvédte az Irán elleni háborút, és kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak „nem volt más választása”. Az elnök a nukleáris fegyverekkel fenyegető Iránt „rákos daganathoz” hasonlította, amelyet el kellett távolítani. Donald Trump elismerte, hogy az energiaárak emelkedésével számolt, de a vártnál kedvezőbb alakulást tapasztalt: „Azt gondoltam, sokkal rosszabb lesz. Azt hittem, az energiaárak, az olajárak magasabbra mennek, a tőzsde valamivel lejjebb esik – de ez rövid távon nem számított nekem”.
Mivel a háború most már éppen öt hete tart, holott az eredeti forgatókönyv feltehetőleg öt napnál is rövidebb időt szánt stratégiai céljainak elérésére, érdemes talán kissé eltöprengeni azon, hogy mi is zajlik valójában, és melyek lesznek a legfőbb következményei annak, ami zajlik. De előbb talán érdemes kicsit elidőzni a rák metaforánál, mert az elmúlt évszázad folyamán a politikai ellenfelek sokszor azonosították szimbolikusan egymást valamilyen rettegett és végzetes betegséggel, amellyel radikálisan végezni kell. Susan Sontag A betegség, mint metafora című műve ennek a sajátos történelmi mintázatnak a szellem-történetét foglalja össze briliáns módon. Könyvének végkövetkeztetése az, hogy az adott korszak legrettegettebb betegsége a pestistől (Fekete Halál) a globalo-modernitás koráig, amelyben a rák játssza el ugyanezt a szerepet. Az adott kor legrettegettebb betegsége lételméleti mélyszerkezetét illetően reflektál mindarra, amit az adott kor emberisége „fő bűnként” véghez visz. Márpedig a rák a rendezetlenség, a káosz felé vezető lejtő metaforája, az a folyamat, amelynek során az élő szervezet sejtjei egyszer szembe fordulnak a szervezetben uralkodó renddel, korlátlanul táplálkoznak és szaporodnak, vagyis elszívják a szervezet erőforrásait, illetve a „nagy zabálás” okozta fölös anyagcsere végtermékeiket a szervezetbe ürítik. A szervezet egy kritikus pontra jutva már nem bírja ezt a kettős nyomást és összeomlik, amelynek nyomán a parazita rák is elpusztul.
A dolog azért érdekes, mert a globálissá táguló nyugatias modernitás pontosan ezt műveli a világgal egy sajátos „globalómaként”, így Donald Trump Iránnal kapcsolatos rák-hasonlata egy igen kényes kérdést „szabadított” ki az abszolút elbeszélhetetlenségből. Nevezetesen azt, hogy a nyugatias modernitás az, amely az elmúlt évtizedek során globális rákként mutatja meg önmagát, szétroncsolva, felzabálva és elmocskolva az emberi létezés külső természetét, és ugyanezt művelve az ember „belső természetével”, vagyis lelki, erkölcsi, szellemi világával. Amikor a Pride szereplői még hivalkodnak is azzal, hogy az általuk értelmezett „szabadság” az, hogy kivonják magukat a földi élet legalapvetőbb rendjének hatálya alól, amikor a ráksejtek szabad és „büszke” népe megvetően nézi le a sok-sok hetero „rabszolgát”, aki a természetes rend szolgálatát tekinti legfőbb lét-elvnek, akkor ez a „betegség, mint metafora” félreérthetetlen közvetlenséggel mutatja meg magát. A migráció pusztító folyamatainak „detonátorait” szintén a modern Nyugat indította be azzal, hogy élősködőként gátlástalanul kifosztotta a világ perifériáit, így most az éppen általa kiprovokált káosz zúdul vissza rá globális veszélyes hulladékként.
Mindez azért figyelemre méltó, mert Donald Trump Orbán Viktor iránti csodálata éppen arra a hármas jelszóra épül, hogy no migration, no gender, no war. Vagyis a mindent káoszba taszító migráció, az emberi élet legalapvetőbb rendjét szétzúzó gender és az egész világot pusztulással fenyegető végzetes újabb világháború a három fő ellenfél. Csakhogy e fő ellenfeleket éppen a magát a XIX. század óta kapitalizmusnak nevező nyugatias modernitás globális parazitája indította el, és ez a lét-személet és az erre épülő lét-mód a globalóma kialakulásának legfőbb oka. Amikor tehát Donald Trump a nyugati lét-elvek nevében az egy nap alatti béketeremtés helyett a harmadik világháború első ukrán frontján minden eddiginél súlyosabb káoszt teremt rend helyett, sőt megnyitja a „második ukrán frontot” is a Közel-Keleten, akkor kissé el kell, hogy bizonytalanodjunk abban, hogy ha nem ő, akkor mégis ki volna a világ végső mozgatója.
Hogy az izraeli-amerikai Egytest-birodalom esetében az egytest melyik tagja a kutya és melyik a farok. És ezt a kissé kényelmetlen kérdést Tucker Carlsontól kezdve az amerikai elnök legbelső és leghűségesebb támogatói is egyre gyakrabban fogalmazzák meg. A válasz evidens, ez a harmadik világháború nem Irán vagy Venezuela ellen folyik, mint ahogy Irak és Líbia káoszba döntése sem elsősorban ezen országok ellen irányult. Ezek ugyanúgy proxy-háborúk, mint ahogy Korea, Vietnám vagy Kuba esetében is voltak, és mindig az amerikai világbirodalom fő riválisai Oroszország és Kína ellen irányulnak. A globális „nem-Nyugat” világméretű lázadása, amely lázadás egyik aktuális megnyilvánulása most éppen Irán, éppen, hogy valamiféle „brutális” és persze iszonyúan veszélyes „immunreakció” a Nyugat évszázadok óta zajló gátlástalan élősdiségével szemben. Persze van oka, hogy az izraeli-amerikai Egytest-birodalom az egész általuk értelmezett „egyetemes civilizáció” elleni lázadásként tételezi mindezt, és úgy igyekszik feltüntetni, hogy éppen ő védi meg ezt az általa felépített és képviselt civilizációt a rákhoz hasonlított Iránnal szemben, a helyzet ennél „árnyaltabb”. És bár érthető ugyan, hogy a napi politika nem kedveli az „árnyalt” megközelítést, de ez most végzetes következményekkel járna.
