Nemrégen volt egy kedves műsor a televízióban: Mesék a takarásból címmel. Ebben olyan embereket ismerhettünk meg, akik a kulturális élet jeles képviselői, mégis kevesebb reflektorfény jutott ilyen-olyan okok miatt rájuk. A műsorban viszont olyan történeteket is elmeséltek, amelyekről nem igazán értesülhettünk, pedig színházi szaknyelven szólva a takarásból, azaz a függöny mögül érkeztek ezek a történetek, egy olyan világból, melyet igazán csak a beavatottak ismerhetnek, holott a kívülállók is szeretnek értesülni a kulisszatitkokról, arról, mik is történnek a takarásban, azaz a függöny mögött. Így aztán lehetővé vált, hogy olyan történeteket, no meg olyan embereket ismerhettünk meg, melyek, s akik nem kaptak elég reflektorfényt, holott tevékenységük, meg a velük kapcsolatos sztorik igencsak érdekesek. A műsorban tehát fellibbent a fátyol, azaz a függöny, és megismerhettünk néhány „titkot” a színház világából.
Többnyire bájos történetek voltak ezek, s nem is tudom, miért jutott eszembe éppen ma, hogy ilyen címmel írjak cikket. Pontosabban nagyon is jól tudom, miért. Tudniillik most, március első hetében azzal a nagybetűs hírrel kellett szembesülni napilapjaink jóvoltából, hogy – idézem a cikk címét – „Ukrajnából pénzelik a Tiszát, ők kormányváltást akarnak”. Gondolom e kijelentés nem igazán érte meglepetésszerűen a tájékozottabb olvasót, mégis felkaptam a fejem a nagybetűs címet látva, már csak azért is, mert az elmúlt esztendőkben szünet nélkül csak a demokráciáról hallunk papolni, boldog-boldogtalan demokráciára hivatkozik, miközben aki nyitott szemmel jár a világban, mindent lát, csak demokráciát nem. Meg kell mondjam, rendkívül dühös és elkeseredett tudok lenni, amikor például a magasságos unióban demokrácia címen lopnak, csalnak és hazudnak, teli-bőröndös lopás után is egy nap alatt visszaülhetett kényelmes székébe például a szabályszegő Eva Kajli, a demokrácia jegyében mászkált szerződéstervezet-féle titkos papirokkal von der Leyen asszony, és így tovább. Ez mind igazán csak néhány milliós csalás volt, most viszont a fentebb emlegetett cikk szerint egy szintén roppant demokratikus cselekedetre derült fény, hiszen valahonnét a takarásból kiderült, hogy a Tisza Pártot Ukrajnából közvetlenül finanszírozzák. Nem is titkolva, hogy azért is, mert kormányváltást akarnak nálunk. Ez ám az igazi demokrácia, no meg a végképp globálissá váló világ! Méghozzá egy olyan világ, amelyben a pénz az úr, s amelyben minden jöttment, senkiházi beleavatkozhat egy másik állam belügyeibe, azt is kijelentve, hogy kormányváltást akarnak. Nesze neked démosz, nesze neked demokrácia meg függetlenség, és nesze neked jogállam, no meg Európai Unió. Ahol egy bohóc főszerepet játszhat egy velejéig korrupt ország első embereként, az milyen ország? S milyen az, amelyik ezt eltűri?
Úgy gondolom, mostanság, az egyre erkölcstelenebbé váló világban már minden a takarásban történik. A takaráson innen pedig dúl a korrupció, sűrűsödnek a fenekedések, röpködnek az atombombával való ijesztgetések, mindezt a fékevesztett demokrácia terméseként tisztelhetjük ugyebár. Forr a világ bús tengere, ez innen, a takarásból is jól látszik, mint ahogy az is jól látszik, hogy a titokban meghúzódó hadállásokból lehet a legjobban megforgatni az egész világot. Mely lassan, azaz inkább gyorsan hadszíntérré vált. Hogy ezt kinek köszönhetjük, azt nem szokták elárulni a hatalmasok. Akik ott fenn a magas lovon ülve nemhogy nem törődnek azzal, hogy mi lesz a világ sorsa ebben a káoszban, melyben most vergődik a Föld, hanem a magas lovon ülve még mindig biztosak abban, hogy ők mindent megúszhatnak.
Vessenek meg érte, de én úgy látom, hogy közönséges bűnözők vezetik a világot. Kivételek vannak ugyan, de aligha többségben. Így aztán nem csoda, ha válságról válságra, háborúból háborúba süllyed, mint ahogy az sem csoda, hogy mindebből tágabb pátriánk, azaz Európa semmit sem vesz észre. Tehetségtelen vezetői eljátszottak már mindent, ami érték, még egy belháborúval sem tudnak mit kezdeni, nemhogy a migránshelyzettel, nem beszélve az európai kultúra elleni megsemmisítő hadjáratokkal sem. Az okosok az ilyen helyzetekről azt szokták mondani, hogy a káoszból majd következhet valamiféle rend. Várunk erre, nagyon is várunk, de abban az apátiában, melyben mostanság él az emberiség, nem gondolnám, hogy ez a kijelentés bárkit is nagyon felvillanyozna. Mindenesetre azt nem lehet nem látni, hogy a világ rendje végső stádiumban vergődik.
„Kizökkent az idő, ó kárhozat”, mondja Hamlet Shakespeare drámájában. Ezt mi is mondhatjuk. Ám hogy ki fogja helyre tolni, no azt nem merném megjósolni.
