Ne adj isten, ha hatalomra kerülne, terveinek végrehajtása több lenne, mint katasztrófa. Nemcsak belpolitikailag, hanem külpolitikailag is, mert olyan lehetetlen helyzetbe kormányozná Magyarországot, amelyre eddig nem volt példa a nemzetközi diplomácia történetében.
A magyar állami tulajdonú energetikai cégek nyugati privatizációjára nem kellene sokat várni – mint tudjuk, Márki-Zaynak van kötődése a szektorhoz –, ahogy ezt történt 2010 előtt is. Emlékszünk még, amikor Ildikó néni lassan mondta, hogy mindenki értse: nem lesz gázáremelés. Mindenki értette, csak az éppen regnáló baloldali miniszterelnök nem, mert nyolc év alatt a háromszorosára emelték a lakossági földgáz árát.
Hát persze, hogy felemelték, hiszen azért vették meg a külföldi szolgáltatók, hogy nagyot kaszáljanak.
A 2010 előtti időszakhoz viszonyítva egy privatizációs hullám most sokkal súlyosabb csapást mérne a magyar társadalomra. Biztosak lehetünk abban, hogy a dolgok most már a 300 százalékos gázáremelésnél sem állnának meg. A jelenlegi helyzet ugyanis horribilis hasznot hozna a nyugati vevőknek. A befektetők nem a rezsicsökkentés előtti gázárhoz nyúlnának vissza. Mint ahogy Márki-Zay már előre jelezte, a nemzetközi piaci árak minden országra hatással vannak, és ő a gazdaságban nagyon liberális nézeteket vall. Mi már tudjuk, mit jelent ez.
A most Nyugaton tomboló energiaár-robbanás nálunk is robbanna. Csak néhány példa: Stockholmban a budapesti gázár nyolcszorosát kell fizetni, Nagy Britanniában pedig a lakosság húsz százalékának lassan aközött kell választania, hogy fűtésre vagy élelmiszerre költse jövedelmét.
Márki-Zaynak nem kellene sokat kutakodnia, a nagy nyugati vállalatok egymást tiporva tülekednének a magyar állami tulajdonban lévő gázközműcégekért. Hiszen az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin által letárgyalt és megkötött megállapodás szerint hazánk 2036-ig a világpiaci ár huszonöt százalékáért kapja az energiahordozót. A hetvenöt százalékos különbség óriási haszonnal kecsegtetné az új tulajdonosokat.
Ez azonban „csak” a dolgok pénzügyi része, ami már önmagában is tragédiát jelentene a magyar társadalomra. Ezen túlmenően a baloldal külpolitikailag is a teljes ellehetetlenülést hozná. Márki-Zaynak a Nyugattal való kokettálása azt is jelentené, hogy olyan cégek vennék meg a magyar állami tulajdonú közművállalatokat, amelyek kormányai Ukrajnát felvonulási területnek akarják használni Moszkva ellen.
A menetrend pedig a következő: a nyugati gázszolgáltatók – amelyeknek Márki-Zay nagy valószínűséggel eladná a hazai közművagyont – hatalmas árbevételeik után horribilis összegeket fizetnének be adó formájában az Oroszországot élesen kritizáló, fenyegető és nemegyszer zsarolni próbáló kormányaiknak. Vagyis az olcsó orosz gázt méregdrágán eladnák a magyar lakosságnak, az extraprofitot kipumpálnák – ahogy ezt már a baloldali kormányok alatt csinálni szokták – a nyugati anyavállalataiknak, amelyek kormányainak „csapatai harcban állnak” a keleti „fronton”.
Ez lenne az a helyzetet, amikor Moszkva saját maga finanszírozná az ellene folyó nyugati kampányt. Nyugodtan kijelenthető, hogy a nemzetközi diplomáciai történetében aligha találunk erre példát. „Az új kormány – már ha egyáltalán lesz ilyen – is mindent meg fog tenni, hogy fejlessze az Oroszországgal való gazdasági, kulturális kapcsolatokat, és a kölcsönös tisztelet jegyében alakítsa a két ország viszonyát” – írta Facebook-oldalán a baloldali miniszterelnök-jelölt.
Na, ezt az egészet Márki-Zay hogyan képzeli?
(A szerző lapszerkesztő)
