Egy másik főszervező pedig „ez már háború” jelszóval küldte „csapatait” az időnként valóban harctérré változó lengyel nagyvárosok utcáira. Néhány héttel azt követően, hogy a lengyel alkotmánybíróság megszigorította a már eddig is csak kemény feltételekkel alkalmazható abortusztörvényt, országos tiltakozási hullám vette kezdetét.
Az 1993 óta érvényben lévő jogszabály szerint terhességet akkor lehetett megszakítani, ha az anya élete veszélybe került, a magzat súlyos rendellenességben szenvedett vagy a terhesség nemi erőszak következménye volt. Az alkotmánybíróság mostani határozatával, az emberi élethez való jogra hivatkozva megtiltotta a beteg magzatok abortuszát. Ezzel a lehetőséggel a negyvenmilliós Lengyelországban évente körülbelül csak ezer nő élt.
A számok tükrében nehéz elképzelni, hogy a lakosságnak százalékosan ki nem mutatható részét érintő új törvény miért váltott ki ekkora társadalmi feszültséget. Ha a körülményeket megvizsgáljuk, hamar kiderül, hogy a tiltakozók csak ürügyként használják az abortusztörvény módosítását, mint ahogy már tették ezt 2016-ban is. Akkor a balliberális tüntetők
a szejm az évi utolsó ülésén betörtek a parlament épületébe, és meg akarták akadályozni, hogy a képviselők elfogadják a következő esztendei költségvetést, amely a kormány kényszerű lemondásához és előre hozott választásokhoz vezetett volna. A töréssel-zúzással egybekötött ellenzéki puccskísérlet azonban nem sikerült, a Jarosław Kaczynski vezette nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt és koalíciós partnerei hatalmon maradtak.
Most is az egyházellenesség terjesztése és a kozmopolita „értékek” társadalmasítása a cél. A lengyel katolikus egyház nem kezdeményezte, és a PiS sem volt egységes az abortuszügyben, ennek dacára a „forradalmárok” az ENSZ egyik emberjogi állásfoglalásának „kifacsarásával” kínzásnak minősítették a módosított törvényt, és így már volt „jogalap”, hogy a teljes felelősséget a PiS és a katolikus egyház nyakába varrják. Marta Lempart, a Strajk Kobiet (Női Sztrájk) feminista mozgalom radikális vezetője pedig továbbgondolta a történteket: itt egy brutális szabadságharcról van szó – jelentette ki. Ezt követte a kormány lemondásának követelése és egy Konzultatív Tanács, vagyis egy ellenkormány megalakításának terve.
Megindult a lengyel identitás egyik legfontosabb pillérének, a katolikus egyháznak a gyalázása, társadalmi befolyásának meggyengítése. Jarosław Kaczyński úgy fogalmazott a tüntetésekkel kapcsolatban, hogy azokkal „megpróbálják szétrombolni Lengyelországot”.
A mostani demonstrációk egyre erőszakosabb megnyilvánulásai hűen követik az amerikai Black Lives Matter (Fekete Életek Számítanak) forgatókönyvét, legyen minél nagyobb az okozott kár, a felfordulás és a polgárok megfélemlítése. Csak emlékeztetőül, az idén a balliberális Index melletti tüntetésen többen hiányolták, hogy elmaradtak az erőszakos megmozdulások.
A helyzetet ismerve két dolgon biztos nem lepődünk meg. Az egyik, az Európai Parlament öt frakciójának vezetői az emberi jogokat aláásó barbár lépésnek nevezték a lengyel abortuszkorlátozást.
A másik, hogy gyorsan előkerültek a Soros György által preferált úgynevezett civil szervezetek és az egyik alakulat tagjai vörös festékkel öntötték le Szent II. János Pál pápa szobrát.
(A szerző lapszerkesztő)
