Csekély vigasz, hogy feltehetőleg nem vagyok ezzel egyedül ma a világban. Azért nehéz most megszólalni, mert olyan erővel örvénylik a lejátszástechnikai felszín, hogy óhatatlanul ez vonja magára az ember tekintetét, de nem árt, ha tudjuk, hogy éppen ez a csapda lényege. Vagyis e nagy világcsapda üzemeltetői éppen azt akarják elérni, hogy a felszín felől közelítsük meg a történéseket, mert így biztos, hogy elveszünk. A jelenségvilág ugyanis ma már olyan professzionális valósággyártó gépezetek terméke, hogy ha innen közelítünk, végleg bele is ragadunk, és nemcsak hogy nem érünk el a jelenség mögötti lényeg megértéshez, de olyan tévutakra jutunk, amelyekről soha nem is találunk vissza a valóságos valóságba.
Hogy egy pillanatra a jelenségvilággal kapcsolatban is tegyünk néhány észrevételt, újra a legnagyobb elismeréssel kell adóznunk annak a „nem létező” világerőnek, amely megint végtelenül profi munkát végez/végzett. Ha ugyanis Kamerunban, Nigerben vagy Csádban három-négy napon át nincs semmilyen eredménye egy választásnak, és a választási csalások minden formája felsejlik, azt akár természetesnek is tekinthetnénk. Ám ha a világtörténelem legnagyobb gazdagságtömegét és benne a technoevolúció felfoghatatlan teljesítményű gépezetét magáénak tudó Amerikai Egyesült Államokban történik mindez, akkor az azért nem akármilyen érzelmeket és indulatokat képes kiváltani. Az Amerikai Egyesült Államok nem mellesleg a liberális demokrácia mintaországa, amely előszeretettel oktat ki és fegyelmez meg mindenkit, jelezvén, hogy miképpen is kell liberális demokrataként viselkedni egy, az amerikai birodalom által uralt világban. Mert miközben a világ most a választási gépezet összeomlásával, a választási csalás legkülönfélébb formáinak feltárásával vagy éppen feltárhatatlanságával van elfoglalva, a globális diskurzusban már mindenről esik szó, csak a lényegről nem, és éppen ez volt a cél. És az, hogy ebből az örvénylő káoszból végül is győztesen kikerülő Joe Biden demokrata párti jelölt diadala mint jelenség kerüljön és maradjon is a beszédtér centrumában. Annak a beszédtérnek a központjában, ami ettől a döntéstől záródik be végleg.
Biden győzelme azt jelenti ugyanis, hogy a világot irányító erők végleges döntést hoztak arról, hogy a dolgok néven nevezésére irányuló, az elmúlt négy évben zajló kísérletnek vége. Márpedig ahogy a sokszor hivatkozott Bibó István írja, ahol a dolgokat néven nevezni nem lehet és nem is szabad, ott elkerülhetetlen az általános értelmi és erkölcsi lezüllés. Ezzel a döntéssel a világ urai világossá tették, hogy megsemmisítik az utolsó esélyt arra, hogy a dolgok elbeszélhetőségével megnyíljon a lehetősége annak, hogy az egyre gyorsuló ütemben széthulló amerikai birodalom romjai alól a nemzetállam Amerika időben kimenekülhessen.
Az amerikai birodalom megmentésének már semmi esélye nincs, de arra talán lett volna mód, hogy a nemzetállam Amerika ne pusztuljon el a birodalom romjai alá szorulva. Most ez az esély szállt el végleg. Azzal, hogy egy már emberi roncsként fiziológiailag is alig funkcionáló, tehát a szó szoros értelmében bábfigurát helyeztek a formálisan legmagasabb szintű politikai döntési pozícióba, a világot irányító szuperstruktúra világossá tette, hogy az elbeszélhetőség narratívája végleg tabuvá vált.
Ma még persze nem tudhatjuk, legfeljebb sejthetjük, hogy milyen módon változik majd meg e döntéstől az a három dimenzióban zajló háború, amelynek kimenetele dönti el nemcsak a nemzetállam Amerika, hanem az egész világ jövőjét is. Az amerikai birodalom összeomlása azért elkerülhetetlen, mert a globális szuperstruktúra „kitartottjaként” üzemeltetett elitjei lelki, erkölcsi, szellemi értelemben az általános lezüllés nyomán használhatatlan állapotban vannak.
Az amerikai birodalom mint világbirodalom irányítása már régen „kifutott” a kezükből. Részben azért, mert a világ komplexitása már messze meghaladja azt a kritikus szintet, ami még bármilyen struktúra számára ellenőrizhető volna, részben pedig éppen az általános lezüllés csak tovább fokozza a káoszt, a teljes rendezetlenség felé vezető entropikus lejtőn való lecsúszást. A következő kritikus hónapok során talán közelebb kerülünk annak megértéséhez, hogy a globális szuperstruktúra miként képzeli a lehetetlent, e háromdimenziós világháború szintjeinek kezelését. Mit kezd azzal a globális háborúval, amit az egész világ ellen vív az összeomlóban lévő birodalom? Különös tekintettel arra, hogy a világ egyre nyilvánvalóbban tagadja meg az engedelmességet a birodalomnak, különösen erőforrásainak átengedését.
Kérdés, hogy mi történik a háború második szintjével, ahol a globális erőforrás deficitje következtében egyre gátlástalanabbul saját nemzetállami talapzatát fosztja ki a birodalom.
És végül, de nem utolsósorban, hogy mi fog most bekövetkezni a háború harmadik szintjén, ahol az egyre kifosztottabb, következésképp egyre frusztráltabb nemzetállam Amerika vívja vélt vagy valós törésvonalak mentén, egymással szembeállítva, sehonnan sehová sem tartó, pusztító, „csinált” polgárháborúját önmaga ellen. A tény, hogy Donald Trump gátlástalanfélresöprésével megszűnt az utolsó esély is e háromszintű háború elbeszélhetőségére és a birodalom békés úton történő leépítésére, nem túl sok jót ígér.
Isten óvja Amerikát!
(A szerző közgazdász)
