Egy friss idegtudományi kutatás szerint a korai gyermekkori traumák nem csupán emlékként maradhatnak meg, hanem szó szerint tartós „biológiai nyomot” hagyhatnak az agysejtekben.
A Washingtoni Egyetem és a Princeton Egyetem kutatói egereken vizsgálták, hogyan változtatja meg a korai stressz az agy dopamintermelő idegsejtjeit, különösen az úgynevezett ventrális tegmentális területen (VTA), amely a jutalmazás, a motiváció és a stresszfeldolgozás központi szereplője.
A kutatók azt találták, hogy a korai életkorban átélt stressz megváltoztatja a DNS csomagolásának módját az idegsejtekben. A DNS normálisan szorosan feltekeredve helyezkedik el a sejtmagban, ám a trauma hatására bizonyos szakaszai lazább állapotba kerülnek. Ez olyan, mintha egy rugót kissé széthúznánk: a gének könnyebben hozzáférhetővé válnak, és később egyszerűbben aktiválódhatnak. A változás nem magát a genetikai kódot érinti, hanem annak szabályozását, vagyis epigenetikai módosulásról van szó.
A folyamatban fontos szerepet játszik egy SETD7 nevű enzim, amelynek mennyisége megnőtt a stressznek kitett egerekben. Ez az enzim olyan kémiai jelöléseket helyez el a DNS-hez kapcsolódó fehérjéken, amelyek elősegítik a genetikai állomány „kinyílását”. Ennek következtében a dopamintermelő idegsejtek érzékenyebbé válnak a későbbi stresszhatásokra. A kutatók mesterségesen is fokozni tudták ezt a folyamatot stresszmentes egerekben, illetve részben gátolni tudták azokban, amelyek korai stresszt éltek át - írja a ScienceAlert.
A vizsgálat egyik legfontosabb üzenete, hogy a korai trauma nem feltétlenül okoz azonnali mentális betegséget, hanem inkább hosszú távú sérülékenységet alakít ki. Az ilyen agy későbbi nehézségek hatására erőteljesebb stresszválaszt adhat, ami növelheti a szorongás, a depresszió és más hangulatzavarok kialakulásának kockázatát. A kutatók ezt egyfajta „molekuláris emlékezetnek” tekintik, amely megőrzi a korai tapasztalatok hatását az idegsejtek működésében.
Bár a kutatás egyelőre állatkísérleteken alapul, a tudósok szerint fontos lépést jelent annak megértésében, hogyan kapcsolódnak össze a gyermekkori megpróbáltatások és a felnőttkori mentális zavarok. A felfedezés azért is jelentős, mert konkrét biológiai célpontot kínálhat új kezelésekhez és megelőző beavatkozásokhoz. Ugyanakkor a szakemberek hangsúlyozzák, hogy az agy plasztikus szerv: a kedvező környezet, a pszichoterápia, a támogató kapcsolatok és más beavatkozások továbbra is képesek befolyásolni az idegrendszer működését és csökkenteni a korai trauma hosszú távú hatásait.
