Egy ókori kézműves hozzáért a még nedves agyaghoz és olyan nyomot hagyott benne, amely több mint kétezer évvel túlélte őt. Most ezek az apró lenyomatok segítenek megválaszolni az agyaghadsereg egyik legemberibb kérdését: kik készítették a császár néma katonáit?
A kínai agyaghadsereg láttán könnyű megfeledkezni arról, hogy minden sisak, szakáll és páncéllemez mögött emberi munka áll. A több ezer életnagyságú szobor olyan lenyűgöző látvány, hogy rendszerint a hadrendet figyeljük, az arcokat fürkésszük, és az uralkodó hatalmán ámulunk. Pedig a katonákon az alkotóik nyomai is fennmaradtak.
Egy új kutatás szerint közöttük nők és fiatalkorúak is lehettek. A Santungi Egyetem október 30-án ismertetett eredményei 79 fennmaradt ujjlenyomat elemzésén alapulnak. Az agyagban megőrzött parányi barázdák így olyan embereket is közelebb hozhatnak hozzánk, akiknek az életéről alig maradt fenn személyes történet.
A szoborhadsereg Csin Si Huang-ti, Kína első császárának síregyütteséhez tartozik. Az uralkodó Kr. e. 221-ben egyesítette az országot, és Kr. e. 210-ben halt meg. A mai Hszian közelében kialakított hatalmas temetkezési területen katonák, lovak és harci szekerek idézték meg birodalmát. A föld alatti sereg a túlvilágon is szolgálta volna a császárt.
A világ 1974-ben szerzett tudomást a leletről, miután helyi földművesek kútásás közben rábukkantak a szobrokra. Azóta a katonák a régészet legismertebb szereplőivé váltak. A látogatók ma fegyelmezett sorokat látnak, ám a figurák egykor műhelyekben, sok egymásra épülő munkafázis során készültek el. Ahhoz, hogy megértsük az ujjlenyomatok jelentőségét, érdemes egy pillanatra ezeket a műhelyeket elképzelnünk.
Egy életnagyságú agyagkatona elkészítése összetett feladat volt. A kutatók a pontos eljárás részleteiről ma is vitáznak, de a külön kialakított testrészek összeillesztése és a kézi finomítás fontos szerepet kapott. A durvább alapanyagra finomabb agyag kerülhetett, ebbe dolgozták bele az arcvonásokat, a haj és a szakáll részleteit, a ruharedőket vagy a páncél aprólékos mintázatát.
A New York-i Metropolitan Múzeum összefoglalója szerint éppen az utólagos megmunkálás adott egyéni vonásokat a figuráknak. A műhelymunka ezért egyszerre kívánt szervezettséget és figyelmes kézimunkát. Egy szemöldök íve vagy egy ruharedő kialakítása más mozdulatokat igényelt, mint a nagyobb részek elkészítése. A nedves agyag pedig az érintések egy részét is megőrizte.
A Santungi Egyetem és a császári síremlék múzeumának munkatársai az első számú feltárási gödör T23 jelű részéből származó lenyomatokat vizsgálták. A Journal of Cultural Heritage folyóiratban megjelent tanulmányukban az ujjbegyek bőrléceinek átlagos szélességét elemezték és statisztikai módszerrel becsülték meg a nyomokat hagyó csoport lehetséges összetételét.
Ez elsőre bűnügyi helyszínelésnek hangzik, csakhogy itt másféle kérdésre keresik a választ. A barázdák méretei összefügghetnek az életkorral és a nemmel, de jelentős az átfedés az egyes csoportok között. Egy felnőtt nő és egy serdülő fiú lenyomata például hasonló méretű lehet. Ráadásul az agyag száradáskor és égetéskor zsugorodik, így a megmaradt nyom sem pontosan akkora, mint az eredeti érintés pillanatában volt.
A kutatók ezért úgynevezett Bayes-féle keverékmodellt alkalmaztak. Ez több lehetséges csoportösszetételt vet össze a mért adatokkal és az összehasonlításhoz használt mai ujjlenyomatokkal. A cél annak felmérése, milyen összetételű csoport nyomai magyarázhatják leginkább a leleteket.
A modell becslése szerint a lenyomatok körülbelül 45 százaléka felnőtt férfiaktól, 33 százaléka felnőtt nőktől, 22 százaléka pedig tizenöt év alattiaktól származhatott. A szerzők egyetemi összefoglalója szerint „nők és fiatalkorúak is részt vehettek a szobrok készítésében, mozgatásában vagy összeállításában”.
A százalékokat azonban könnyű félreérteni. Ugyanaz a dolgozó több lenyomatot is hagyhatott, mások érintése pedig alig őrződött meg. A nőkhöz sorolt ujjnyomok aránya ezért nem azonos a női munkások arányával. A vizsgált terület is csupán egy kis részlete a síregyüttesnek, a mai európai összehasonlító adatok használata pedig további bizonytalanságot jelent. A tanulmány arra is figyelmeztet, hogy a módszer túlbecsülheti a nők és a fiatalkorúak részvételét.
A leletek ettől még új kérdéseket nyitnak meg. Milyen feladatokat bízhattak a fiatalokra? Hogyan adták tovább a mesterek a fogásokat? Elkülönültek-e a különböző munkafázisokban dolgozó csoportok? További lenyomatok elemzésével a műhelyek mindennapjairól is többet tudhatunk meg.
Egyelőre egyetlen gyerek történetét vagy egyetlen nő életútját sem olvashatjuk ki az agyagból. Mégis különös érzés belegondolni, hogy miközben a császár emlékét egy egész hadsereg őrizte meg, az alkotók némelyikét egy véletlen érintés hozza vissza a történetbe. A szobrokhoz közel hajolva most már az ő kezüket is érdemes keresnünk.
Források: Xiaoxi Li és munkatársai tanulmánya, Journal of Cultural Heritage (2026). A Santungi Egyetem 2026. október 30-i kutatási közleménye. Az UNESCO és a Metropolitan Múzeum ismertetői.
