Nicolas Flamel sírköve ma is megvan. Ez kissé kellemetlen körülmény annak, akiről évszázadokon át azt mesélték, hogy legyőzte a halált. A párizsi Cluny Múzeumban őrzött emlék azonban egy valódi emberhez tartozik: egy középkori polgárhoz, akinek neve később összeforrt az aranycsinálással és a bölcsek kövével. A történelmi Flamel és a legendás alkimista között jókora távolság húzódik.
A Harry Potter olvasói az életelixír készítőjeként ismerhetik. J. K. Rowling egy már régóta élő hagyományt emelt át a varázsvilágba. Flamel állítólag olyan anyagot hozott létre, amely közönséges fémeket változtatott arannyá, és meghosszabbította az életet. A valóságban nincs hiteles bizonyíték arra, hogy ilyen felfedezést tett volna, vagy egyáltalán alkímiával foglalkozott.
A vagyon, amely magyarázatot követelt
Flamel a XIV. századi Párizsban írnokként dolgozott, és könyvekkel is foglalkozott. Feleségével, Pernelle-lel ingatlanokat birtokoltak, egyházi és jótékonysági célokra adakoztak. A későbbi történetekben éppen ez a jólét vált gyanússá, honnan lehetett ennyi pénze egy olyan embernek, aki nem tartozott az arisztokráciához?
A BBC által bemutatott újabb levéltári vizsgálatok prózaibb, mégis izgalmas választ kínálnak. A párizsi Quinze-Vingts kórház iratai között őrzött végrendelet és kapcsolódó dokumentumok jelentős ingatlanügyletekről árulkodnak. Maëlys Bitouzet muzeológus szerint Flamel mintegy tíz házat birtokolt, és több száz ingatlantulajdonos hitelezője volt Párizsban és környékén.
A gazdagság, az adományok és az örökség körüli jogvita együtt teremthettek kedvező talajt az alkimista hírének. Ez a legenda kialakulását magyarázó értelmezés; aranycsinálásra utaló bizonyítékot az iratok nem szolgáltatnak.
A halott szerző, aki egyre újabb könyveket írt
Flamel 1418-ban meghalt, neve azonban később alkimista szövegekben bukkant fel. A BBC beszámolója szerint már a XV. század végén létezett egy neki tulajdonított kézirat, a Le Livre Flamel. Valójában ismeretlen szerző munkája volt.
A legismertebb, hozzá kapcsolt mű, a Hieroglifikus alakzatok könyve 1612-ben jelent meg, csaknem kétszáz évvel a halála után. A tudománytörténeti kutatás ezt későbbi hamisítványként azonosította. Vagyis nem egy középkori mester hiteles vallomását olvassuk, hanem a neve alatt megjelentetett szöveget.
A hozzá kapcsolódó mondakörben titokzatos kézirat, megfejtésre váró jelképek és egy spanyolországi utazás szerepel. Flamel állítólag hosszú keresés után jutott el az aranykészítés titkához. Ez a történet a legenda része, nem igazolt életrajzi eseménysor. A valós személy neve hitelességet kölcsönzött a mesének; a mese pedig lassan felülírta a személyt.
Mit kerestek valójában az alkimisták?
A bölcsek köve az alkímiai hagyományban a fémek átalakításának kulcsa volt. Aranyat vagy ezüstöt reméltek tőle, később gyógyító és életet meghosszabbító erőt is tulajdonítottak neki. A titkos recepteket jelképek, különös állatok és kódolt leírások takarták. Ami ma díszes ábrának látszik, egy beavatott olvasó számára eljárást vagy összetevőt jelenthetett.
Az alkímiát puszta szélhámosságként elintézni mégis történelmi rövidlátás lenne. Művelői anyagokat hevítettek, oldottak és vizsgáltak, laboratóriumi eszközöket, eljárásokat fejlesztettek. Téves elképzeléseik mellett használható tapasztalatokat is felhalmoztak. Isaac Newton és Robert Boyle érdeklődése is mutatja, milyen szorosan kapcsolódott ez a hagyomány a korabeli természetkutatáshoz. Az aranycsinálás ígérete nem teljesült, a kísérletezés azonban hozzájárult a kémiai ismeretek fejlődéséhez.
A kő helyett egy ház maradt
Flamel kézzelfogható örökségéhez Párizsban, a rue de Montmorency 51. alatt is közelebb kerülhetünk. Az 1407-ben épült ház rászorulóknak adott menedéket, lakóitól imákat kértek. A homlokzat felirata ma is emlékeztet erre.
Az örök élet ígéretét nem sikerült igazolni. Egy szegényeknek épített ház viszont több mint hatszáz év múltán is áll. Flamel történetében talán ez a legszebb fordulat: a képzelet aranyat keresett, miközben az ember valódi öröksége már ott volt az utcán.
Források: BBC Future, The truth about Nicolas Flamel and the philosophers’ stone (elérhető utánközlés); Párizs városának honlapja.
