Az egész történet egy ártatlan gyerekkori felfedezéssel kezdődött: a hatéves Ben Witten a brit West Sussex partján található Shoreham Beachen sétálva észrevett egy különös, fényes kovakövet.
A környéken milliónyi hasonló kavics található, ez azonban valamiért felkeltette a fiú figyelmét, ezért hazavitte. Éveken keresztül a hálószobájában tartotta, és időnként még el is veszítette a holmijai között, majd később mindig megtalálta. Akkor még senki sem sejtette, hogy a furcsa „kavics” több tízezer éves.
Három évvel később, amikor Ben már kilencéves volt, édesanyjával ellátogatott egy kőkorszaki kiállításra a Worthing Museumban. A kiállított őskori eszközök között több olyan, hegyesre formált kő is volt, amely meglepően hasonlított az otthon őrzött darabra. Ben édesanyja ezért fényképeket küldött a tárgyról James Sainsburynek, a múzeum régészeti kurátorának. A szakember eleinte arra számított, hogy egy újabb, egyszerű tengerparti kavicsot lát majd, a fényképek alapján azonban hamar kiderült, hogy sokkal érdekesebb leletről van szó.
A szakértők végül egy őskori, kétoldalas kézi baltaként azonosították a tárgyat, amelyet a Worthing Museum szerint nagy valószínűséggel neandervölgyiek készítettek. Korát körülbelül 40–60 ezer évre becsülik, vagyis a kő több tízezer évvel megelőzi a modern ember történetének számos fontos eseményét. A tárgy mindkét oldalát szándékosan megmunkálták, szélei pedig olyan kialakítást mutatnak, amely egyértelműen megkülönbözteti egy egyszerű, természetes módon lekerekített kavicstól.
A neandervölgyiekhez köthető kézi balták többféle feladatot szolgálhattak: használhatták őket például állatok feldarabolására, fa megmunkálására, vágásra vagy akár ásásra is. Elkészítésük komoly kézügyességet és előzetes tervezést igényelt. Külön érdekesség, hogy a Sussex környékén ilyen leletek viszonylag ritkák, a múzeum munkatársa szerint pedig ez volt a legrégebbi tárgy, amelyet több mint egy évtized alatt személyesen bemutattak neki.
Az azonban továbbra is rejtély, hogyan került a neandervölgyi eszköz a mai Shoreham Beachre. Elképzelhető, hogy későbbi építkezések vagy partvédelmi munkálatok során került oda kőzettel és üledékkel együtt, így nem feltétlenül azon a helyen feküdt eredetileg, ahol több tízezer évvel ezelőtt elveszíthették vagy elhagyták. Az is lehetséges, hogy a környék őskori tájáról származik. A jégkorszak idején ugyanis a tengerpart és a tengerszint egészen másképp nézett ki, mint napjainkban.
Ben később kölcsönadta a különleges leletet a Worthing Museumnak, ahol ki is állították. Bár eredetileg szerette volna megtartani, végül úgy gondolta, hogy egy ilyen történelmi jelentőségű tárgynak jobb helye van egy múzeumban, mint a hálószobájában. A felfedezés ráadásul annyira felkeltette az érdeklődését a régészet iránt, hogy azt mondta, felnőttként régész szeretne lenni. Ami tehát egy hatéves kisfiú számára csupán egy különlegesnek tűnő kavics volt, arról három évvel később kiderült, hogy egy több tízezer éves neandervölgyi eszköz, amely hosszú időn át szinte észrevétlenül lapult egy gyerek hálószobájában - írja a DailyGalaxy.
