Egy rendkívül jó állapotban fennmaradt, mintegy 30 millió éves őskutya fosszíliája új képet ad arról, hogyan nézhettek ki és hogyan élhettek a kutyafélék legkorábbi képviselői Észak-Amerikában.
A maradványokat még az 1980-as évek végén találták meg Oregon államban, a John Day Fossil Beds Nemzeti Emlékhely közelében, ám a tudósok akkor még azt hitték, hogy egy juhokkal, tevékkel és sertésekkel rokon kihalt emlős maradványairól van szó. A kövületet kőzetbe ágyazva emelték ki, majd védőgipszbe csomagolták, és évtizedekig múzeumi gyűjteményben pihent.
Csak később derült ki, hogy valójában egy korai kutyaféle, a Mesocyon coryphaeus maradványait találták meg. A Michigani Egyetem paleontológusa, Anne Kort most megerősítette, hogy ez az egyik legteljesebb jégkorszak előtti kutyafosszília, amelyet valaha Észak-Amerikában felfedeztek. A csontváz szinte teljes: csupán a farok, valamint a kéz- és lábfej egyes részei hiányoznak.
A kutatók a koponya és a fogak alakja alapján azonosították az állatot, de a fosszília különlegessége, hogy olyan örökletes csontkinövést is megőrzött a csukló végén, amely a legkorábbi kutyafélék mintegy 60 százalékánál ismert. Ez további bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy valóban egy ősi kutyáról van szó. A csontváz olyan jó állapotban maradt fenn, hogy még az állat neme is egyértelműen meghatározható volt: a péniszcsont (baculum) jelenléte alapján biztosan hím egyedről beszélhetünk.
A Mesocyon nagyjából egy prérifarkas méretű lehetett, de testfelépítése jelentősen eltért a mai kutyákétól. Rövidebb, zömökebb lábai és robusztus csontozata arra utal, hogy nem hosszú távú futásra specializálódott. Könyökízülete lehetővé tette az alkar forgatását, ami kapaszkodásra és mászásra utal, sőt a fosszília szerint még megvolt a farkaskaromnak megfelelő „nagylábujja” is. Mindez azt sugallja, hogy ez az ősi kutya időnként talpon járhatott, nem kizárólag lábujjhegyen, mint a mai kutyák.
A lelet fontos evolúciós történetet mesél el. A kutyafélék körülbelül 40 millió éve jelentek meg Észak-Amerikában, amikor a kontinens nagy részét sűrű, esőerdőszerű erdők borították. A Mesocyon már egy hűvösebb időszakban élt, amikor az erdők ritkulni kezdtek, és nyíltabb erdős, bokros területek alakultak ki. A tudósok korábban azt feltételezték, hogy a korai kutyák már rendelkeztek a modern kutyák futóadaptációival, de ez a fosszília ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. Valószínűleg inkább rövid sprintekkel mozgott, és lesből támadó ragadozó lehetett.
A kutatók szerint a Mesocyon nem a mai kutyák közvetlen őse. Ez a fejlődési ág teljesen kihalt, és vele együtt eltűnt egy olyan kutyaféle életmód és ökológiai szerep is, amely ma már nem létezik. A felfedezés ezért nemcsak egy különösen „jó fiú” ősi maradványát tárja elénk, hanem arra is emlékeztet, hogy a kihalások során az evolúció egyedi megoldásai örökre elveszhetnek – írj az IFLScience.
