Schmidt Ádám: Teljes gőzzel készül a magyar csapat
ĀSchmidt Ádám elmondta, hogy az olimpiai résztvevőkkel igyekszik személyesen is találkozni
ĀSchmidt Ádám elmondta, hogy az olimpiai résztvevőkkel igyekszik személyesen is találkozni
ĀKlóros víz után fontos figyelni hajunk egészségére
ĀA 35 éves versenyző nem tudta megúszni a 200 és 400 méter vegyes szintjét, így nem lesz ott hatodik olimpiáján
ĀKozák Danuta után a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka sem indulhat a párizsi olimpián
ĀEbben a számban csak öt nemzet állított ki csapatot
ĀMegszerezték a magyar csapat ötödik aranyérméta a belgrádi úszó Európa-bajnokságon
ĀKós Hubert ötödik, Jászó Ádám hetedik 50 méter háton
ĀA számot az ír Danielle Hill nyerte 27.73-as idővel
ĀVisszalépők, továbbjutók és kizárás is volt a délelőtti programban
ĀA hétfői elődöntőből mindkét 18 éves magyar egyéni csúccsal jutott tovább
ĀRemek mozgásforma, ráadásul nyáron még hűsít is
ĀOlimpiai szintet úszott Holló Balázs 400 méter vegyesen az Európa-bajnokságon
ĀA válogatott így négy dobogós helyezéssel zárta a szakág küzdelmeit
ĀA 19 éves versenyző óriási hajrában harcolta ki a harmadik helyet
ĀSportolóként és sportvezetőként is méltó a kitüntető címre
ĀA regnáló világbajnok, Rasovszky Kristóf kilencedik lett
ĀA Szajna egy speciális helyszín lesz, komoly áramlással
ĀA negyedik helyre jött fel az aktuális világranglistán
ĀSenánszky Petra országos csúccsal olimpiai szintes 50 méter gyorson
ĀA Mare Nostrum sorozat három állomásból áll, szombaton és vasárnap Monte-Carlóban zárul a viadal