Melyik bolygó legyen az első lakóhelyünk a galaxisban?
ĀA Vénusz mint az emberiség első kolóniája……
Japán lehet a következő ország, mely holdraszállást hajt végre
ĀEgy könnyű leszállóegység is a fedélzeten volt, mely a tervek szerint 2024 első felében landol a Holdon
Űrkozmetikumokat visznek a Nemzetközi Űrállomásra 2024-ben
ĀMindkét termék speciális hidratáló összetevőket tartalmaz
Az indiai Csandraján–3 misszió holdjárója megtette első útját a Holdon
ĀKorábban csupán három ország – az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió és Kína – hajtott végre sikeres holdraszállást
Sikeres űrsétát tett két orosz űrhajós
ĀAz orosz űrprogram keretében az előző űrséta június 22-én történt
Kiderült: rémisztő átalakuláson ment át az űrhajósok teste
ĀA Nemzetközi Űrállomás űrhajósainak fehérvérsejtjeit vizsgálva kimutatták, hogy a génexpressziójuk az űrutazás során megváltozik
A magyar űrhajós kiválasztásában, felkészítésében és a kutatási feladatokban is részt vesz a Semmelweis
ĀMagyar űrhajós is részt vehet a két év múlva esedékes nemzetközi űrexpedíción
Április 25-re tervezik az első kereskedelmi holdszonda leszállását a Holdra
ĀAz Ispace a tokiói irányítóközpontból manőverezve irányítja az űrhajó leszállását a Hold felszínére
Az évszázad közepére emberek élhetnek a Marson
ĀA tudósok szerint nem lázálom Elon Musk víziója a vörös bolygó gyarmatosításáról, csak az a kérdés, Kína vagy az USA lesz-e a gyorsabb
Elindult a SpaceX űrhajója a Nemzetközi Űrállomásra
ĀA legénység az űrállomáson október óta tartózkodó amerikai–orosz–japán csapatot váltja
Kitűzték a Vulcan Centaur rakéta első repülésének dátumát
ĀA Vulcan Centaur az eredeti tervek alapján 2022-ben tette volna meg első útját
Léggömbbel tenné megfizethetővé az űrutazást egy japán startup
ĀA léggömbnek két órára lesz szüksége, hogy elérje a 25 kilométeres utazómagasságot
Túlélte utazását az első főemlős a világűrben
ĀA hős csimpánz útja értékes információkkal szolgált a NASA mérnökeinek és tudósainak
Az hazai űrutazás céldátuma: 2024
ĀA négy utolsó körös jelölt közül végül egyet választanak ki az illetékesek
Ötvenötmillió dollárba került egy űrutazás
ĀElon Musk újabb expedíciója mérföldkőnek számít a kereskedelmi űrhajózásban, mivel a részt vevő magánszemélyek kutatómunkát végeznek a Nemzetközi Űrállomáson
Szigorú feltételeknek kell megfelelniük a magyar űrhajós-jelölteknek
ĀA 30-60 naposra tervezett misszió során egy magyar űrhajós az évtized közepén űrrepülésben fog részt venni
